IMG_4783

Bemutattuk a 300. Honismeretet

Honismereti Szövetség
23/06/2023
Együttműködő szervezetek, Események, Helytörténeti lapok
Ma ünnepélyes keretek között mutattuk be a 300. Honismeret lapszámot.

– Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke köszöntötte a jelenlévőket a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában, kiemelte az országos folyóirat jelentőségét, a tudományos és tudományos-ismeretterjesztő publikációk megjelentetésében betöltött szerepét.

– L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Honismeret, a lokálpatriotizmus, a lakóhely ismeretének fontosságáról beszélt köszöntőjében. A Magyar Nemzeti Múzeum kiemelt támogatója a Szövetség folyóiratának.

– Gábriel Tibor, a Budapesti Honismereti Társaság titkára az 50. Országos Honismereti Akadémia tiszteletére készült Budapest 150 rovatot mutatta be az érdeklődőknek

– Ezt követte Dr. Simon Katalin, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa, aki az egykori Buda és Pest italfogyasztási szokásainak titkait tárta fel az érdeklődők előtt

– Dr. Hála József szerkesztő a folyóiratot ajánlotta a résztvevők figyelmébe

Folyóiratunk előfizethető: a honismeret.hu weboldalon.

Az éves előfizetés díja: 4500 Ft (6 lapszám)

Fotók: Fulló Anna, Juhász Zoltán András