Kutatásaim során többször találkoztam eleinte össze nem illő, idővel viszont egymást összefüggései okán megvilágító adatokkal. Ilyen volt a herceg Batthyány Fülöp enyingi uradalmában 1841-től nyugdíjazásáig tiszttartóként szolgáló gazdasági szakember, Farkas Imre pályája, székesfehérvári kapcsolatrendszere, illetve Klebelsberg Kuno fehérvári ifjúkora.
Farkas pályája során Enyingről a nagyvárossá növekvő Budapest felé vezető út közbülső állomásán, Fehérvárott vásárolt házat, melyet már az 1860-as években folyó átépítése alatt is használtak. Egy-egy uradalmi szállításkor a tiszttartó a Hegyaljáról, vagy pesti kereskedőktől vásárolt árut éjszakára fehérvári házához vitette. Az uradalom sokrétű gazdasági kapcsolatai erre az időszakra a kezdeti veszprémi főiránytól a fehérvári felé fordultak elsősorban a munkaerő szervezése szempontjából, és maga Farkas Imre is bekapcsolódott a város gazdasági ügyeibe (pl. 1857-ben a fehérvári császárlátogatás fogadtatási költségeire köcsönt adott a városnak).
Farkas Imre szolgálata utolsó idejében a 30 ezerholdas enyingi uradalomban olyan üggyel foglalkozott, aminek jelentőségét akkor uradalomszerte, később pedig talán éppen az unoka életművében lelhetjük fel. Az 1868. évi, a népiskolai közoktatás tárgyában született XXXVIII. törvénycikk, azaz az Eötvös József-féle népiskolai törvény több iskola fenntartására kötelezte az uradalmat. Ennek hatására fejlesztették tovább az iskolahálózatot, új körzetes iskolákat alakítottak ki. Mint a termelő munka minden kérdése, ez az ügy is Farkas Imre feladata lett: a pusztai iskolák kialakítását, fenntartását, épületeik felszerelését, tanítók alkalmazását, sőt a használatos tankönyvek kiválasztását is maga végezte el. Igazán sokat mondó, hogy az osztatlan iskolák tantervét, órarendjét is maga dolgozta ki. 1870-re szabályozta az uradalomhoz tartozó négy pusztai iskola (ez akkor 286 gyermeket és 4 tanítót érintett) oktatási és nevelési kérdéseit. A tanítók számára szaklapokat rendelt.
A nagy tudású gazdasági szakember tapasztalatait és magas tiszttartói jövedelmét jól kamatoztatta, s magángazdaságát is jól vezette. Jelentős vagyont hagyott négy lányára, a hagyaték fontos részét képezte a fehérvári ház, a siófoki villa, az értékpapírok és a kötelezvények. A nagyapa jól válogatott gazdag könyvtára, a családban uralkodó nyílt társasági légkör, a magyar szellemiség, a családban elsajátított francia és olasz nyelv, a dunántúlias, fehérvári ízű magyar beszéd viszont az anyagiak mellett az egyetlen unoka öröksége lett.
Farkas Imre az uradalom felosztása után 1871-ben nyugdíjasként fehérvári házába húzódott, utolsó éveit özvegyen maradt lánya hazaköltözése határozta meg. Farkas Aranka fia, gróf Klebelsberg Kuno (1875–1932) felnevelését az egész család figyelme kísérte, hiszen ő volt az egyetlen gyermek. Apja, Klebelsberg Jakab néhány hónappal a hazaköltözés után, 1877. június 15-én súlyos lovasbalesete miatt Székesfehérváron hunyt el, anyai nagyapja mint a gyermek gyámja 1882. július 8-án 77 évesen halt meg. Ezután nagybátyja, Scherer Kamill gyámjaként irányította a fiú nevelését.
Az egész család, a nagyszülők, négy lányuk és a két nagybácsi is ugyanabban a házban lakott (azzal a kivétellel, hogy Gabriella magasrangú katona férje állomáshelyei miatt, csak özvegységére költözött haza 1910-ben).
A Táncsics utca 4. számú műemlék épület érdekességét az Entz Géza által szerkesztett, Székesfehérvár műemlékeit vizsgáló kötet összegezte. A bástyára támaszkodó épületet a középkori házak maradványai felhasználásával Vanossi Lőrinc harmincados vette használatba s építtette újjá a 17. század végén saját családja számára. A töröktől való visszafoglalás utáni első telekkönyv 1688-ban a 67. szám alatt írta össze, mint foglalást. Vanossi lánya bővítette L alakúra, majd az 1860-as években, már valószínűleg Farkas Imre tulajdonosként a telek északi oldalán álló 19. század eleji földszintes házzal összeépítette. Így nyerte el a hatalmas emeletes ház U alaprajzát, ennek a jelentős átalakításnak súlyos költségei voltak (a vásárlás 1860-ban 13 ezer, az átalakítás 1863-ban 11 ezer forintba került). Farkasék idejében a 24 szobás házban 5 lakást alakítottak ki, ezek egy részét kiadták (a házbérből befolyó jövedelem 1879-ben 1556 forint volt, házbéradóként 1890-ben 237 forintot fizettek).
Édesanyja és nagynénjei halála után Klebelsberg a házat maga adta el 1927-ben az Ipartestületnek, ez lett az iparosok háza. A testület így befektette az 1927. évi gazdasági kiállítás jövedelmét, Klebelsbergék pedig ebből az összegből fejezték be az 1923-ban vásárolt pesthidegkúti kúria átalakítását (Klebelsbeg Kultúrkúria).
Klebesberg Kuno szülei Fehérváron ismerkedtek meg, hiszen az apa kapitányként szolgált itt a 14. császári és királyi huszárezredben. Kevéssel a Farkas-család költözése után, 1872-ben házasodtak össze. Farkas Aranka az első magyar asszony volt a tiroli eredetű Klebelsberg famíliában, Kuno fia pedig az első gróf volt a magyar köznemesi eredetű Farkas családban. (A grófi rangot katonai szolgálatai miatt kapta a család 1702-ben.)
A kisgyermekes özvegy, Kuno gróf édesanyja Farkas Aranka (1847–1897) Székesfehérváron íratta iskolába a gyermeket. 1881-től a belvárosi Szent József Főelemi Fitanoda magántanulója volt, 1885-től a ciszterci gimnáziumba járt, 1893-ban érettségizett. (Tanulmányi eredményei fokozatosan javultak.)
Nagyhatalmú miniszter korában csak kimondhatatlan nevű grófként emlegetett Klebelsberg Kuno egyéniségét a családi légkör és a ciszterci neveltetés alapvetően befolyásolta. Nyelveket is ebben a nagy társasági életet élő, minden iránt érdeklődő, alaposan és kitartóan olvasó és egyben jegyzetelő családban tanult. A gimnáziumi beíratás anyakönyve szerint franciául és németül beszélt. Igazán büszke azonban az édesanyjától tanult, dunántúlias magyar nyelvre volt. „Boldogult anyám a csodálatos, színgazdag dunántúli nyelvet beszélte gyönyörűségesen. Néha olyan szokatlan kifejező jelzőket használt, hogy gyermek ésszel is felfigyeltem rá.” – vallotta önéletrajzi könyvében 1929-ben. Magyartanára azonban már megfigyelte, hogy ebből a nyelvi környezetből a diák szikár írásaiban semmi sem látszott. Így írt erről 1927-ben a beszédeit összegyűjtő könyv bevezetőjében: „Dr. Werner Adolf, ki ma Zirc nagyérdemű apátja, a 90-es évek elején a székesfehérvári főgimnáziumban tanárom volt a magyar irodalomból….. nem emlékszik arra, hogy dolgozataimban valaha csak egy szóvirágot leírtam volna.”
Werner mellett természetrajz tanára Pallér Kelemen, osztályfőnöke Alaghy Dezső, vallástan tanára Kalocsay Alán volt. Alaghy a városi iskolaszék elnöki tisztét is betöltötte, jeleskedett az iskolafejlesztésben és oktatási célú egyesületek (pl. a Néptanítók Egyesülete) létrehozásában, részt vett a Vörösmarty Irodalmi és Társaskör vezetésében (megjegyzésre méltó, hogy a kör alapításától a gimnázium önképző körével szoros kapcsolatban állt).
Klebelsberg idegenszerű neve és dunántúlias beszéde miatt sok rossz tréfa céltáblájául szolgált. Az ellentmondásról maga így vallott 1927 márciusában a beszédeit összegyűjtő kiadvány előszavában: „Mindenütt a magyar műveltség megmentését és felvirágoztatását igyekeztem erőmhöz képest szolgálni és azon túl a magyar ügyet, mert ha idegen hangzású nevet viselő magyarnak szabad valamiben különböznie a többi magyartól, ez a különbség csak abban állhat, hogy a szenvedő hazát, ha lehet, még jobban szeresse.”
Iskolatársai visszaemlékezései szerint gyenge testalkata miatt inkább a felkészültséget és pontosságot igénylő dolgokban tűnt ki: jó volt matematikából és természetrajzból, az önképzőköri munkában filozófiából. Osztálytársa Kisteleki Károly emlékezett erre: „Nyolcadikban a filozófiát, amelyet a ma is élő dr. Vass Bertalan tanított, senki sem értette úgy át, mint ő.”
Kedvelte a sakkot és a vívást, gyámjával élvezettel vadászott. A növekvő diák életében fontos volt a családi örökségként élvezett siófoki villa: így tehát a nyarakat a Balaton partján töltötte. Kirándulásain társa volt Scherer Kamill, a csónak és a vadászpuska. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Botka Saroltával (esküvőjüket 1900-ban tartották).
Természetes, hogy ilyen neveltetés után Klebelsberg az 1920-as évektől fokozott figyelemmel kísérte iskolája, a Ciszerci rend és fölnevelő városa ügyeit. Egyébként is a tőle szokott alapos felkészüléssel (pl. utazásai során) tájékozódott városfejlesztési kérdésekről és várospolitikáról. Kívánatosnak tartotta a trianoni döntés után az országban a decentralizációt. Huszti József megfogalmazása szerint: „Nem volt még egy olyan magyar miniszter, aki nála többet törődött volna a vidéki városokkal.” Fehérvárának is nagyobb súlyt kívánt adni, részt vállalt fejlesztésében. Részt vett 1922-ben a Ciszterci Diákszövetség Székesfehérvári Főosztálya megalakításában (egykori növendékekkel: Gaál Gasztonnal és gróf Zichy Jánossal). A Szent Imre-tiszteletet a ciszterci hagyományok őrzésének keretébe helyezte: 1929-ben segítette a Ciszterci Rend Budai Szent Imre Gimnáziumának felavatását, támogatta felnevelő városa Szent Imre-ünnepségeit.
Gimnáziuma 200 éves jubileumi ünnepségén 1924. november 9-én ünnepi beszédében részletesen szólt az iskola neves tanítványairól, a tanárok nevelési elveiről. „Jó öreg tanáraink a fehérvári gimnáziumban megtanítottak bennünket erősen akarni, nyomatékosan cselekedni, a hazát szeretni, az Istent félni és ezek az erkölcsi erők fennmaradtak és élnek bennünk tovább. Bizonyára sokan vannak régi tanítványok e teremben, akik a kotangens-tételt már nem tudják levezetni, sem a rendhagyó görög igék aoristosát megmondani, de a feledékenység morzsoló ereje semmit sem vett el bennük abból az erkölcsi útravalóból, amit a cisztercita nevelőjüktől az életre kaptak.” A nevezetes beszéd szövegét tanulságai miatt a Klebelsberg-szobor avatásakor (2013) közölték, az avatóbeszédet pedig a gimnázium jubileumi évkönyvében (2014) idézték.
Fiatalkori tapasztalataiból, a nagypapa és az osztályfőnök példájából is az oktatás elsődlegessége lehetett mintaképe. A képzettséget, műveltséget adó iskola nála ugyanis a nemzet felemelkedésének alapja. A jubileumi ünnepségen 1924-ben ezt mondta: „Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy a kis gimnazista, aki a maga grammatikáját tanulja, éppúgy közreműködik Magyarország rekonstrukciójában, mint az a miniszter, aki a törvényjavaslatát írja. A tudás hatalmával kell meghatványoznunk a nemzet erőit.”
1931-ben a Corvin-lánc kitüntetettjeként Klebelsberg köszönő beszédében a szellem és a művelődés jelentőségét kiemelve, ápolását „elsőrendű állami feladatnak” nevezte.
1926-ban (több város ilyen kitüntetése után) Székesfehérvár díszpolgári címével tüntették ki. Az oklevelet átadó ünnepségről a helyi sajtó (a Fejérmegyei Napló, és a Székesfehérvári Friss Ujság), és a Néptanítók Lapja is beszámolt. Itt hangzottak el a címben is jelzett szavak. 1926. június 8-án, fehérvári díszpolgári oklevelének átvételekor gróf Klebelsberg Kuno emlékezett a kis család szomorú megérkezésére. „1877-ben volt, amikor a vasúti kocsiból Székesfehérvárott kiszállt egy nagyon szomorú asszony, aki karján kis gyermekét hozta és halálosan beteg férjét vezette a nagyatyai házhoz, Farkas Imre házához. Az a nagyon szomorú asszony az én édesanyám volt… A férje pár hónap múlva meghalt, a kisgyermek pedig ott nevelkedett fel, és amióta csak eszével élt, csak ezt a várost ismerte otthonául. A gyermek az édesanyja karján én voltam.” A személyes hangvételű, meghatott beszédbe belefért a város iránti érzelmek kinyilvánítása: Székesfehérvárt nevelő városaként említette. „Nagyon szeretem azt a várost, amelynek a történelmi időktől átitatott talaján szívtam magamba a magyar haza szeretetét. …Szeretem ezt a várost, s azt hiszem, ebből kötelességek is fakadnak….Dolgozni akarok a városért.” A tervekkel kapcsolatban kultuszminiszteri programjának megfelelően az intézményalapítást, a város rekonstrukcióját, s különösen iskolavárossá való fejlesztését tartotta szükségesnek.
1926 nyarán Klebelsberg kifejezetten foglalkozott a fehérvári iskolaüggyel már csak ezért is, mert éppen folyt a polgári iskolák reformja. Az átalakulási folyamat már ekkor megmutatta, hogy a miniszter vezérletével éppen a magyar oktatástörténet legnagyobb átfogó iskolareformja zajlik.
Tervei az 1930-as évek elejére, a városi politika erélyes biztatásával és jelentős pénzügyi támogatással kezdtek megvalósulni. (Ezzel lezárult a Hiemer-házban a községi leánypolgári és a leánygimnázium kényszerű, szűkölködő együttélése.)
A tanítóképzés, az elemi, polgári és nőipari képzés sokoldalú segítése a Ferenc József Nőnevelő Intézet fejlesztésével, a környezetében folytatott kisajátításokkal és építésekkel valósulhatott meg. (A nőnevelő épületének bővítése már a Zuber-ház elfoglalásával 1926-ban elindult.)
A folyamat Székesfehérvár szempontjából nagyon jelentős fejlesztéssel, a tanítóképzés megalapításával kapcsolódott össze. Ehhez a városi politikában hosszan húzódó Zlinszky-ház kisajátításának ügyét kellett megsegíteni: egyrészt 200 ezer pengővel, illetve a városi döntéshozatal segítésével. Klebelsberg munkamódszerére jellemző, hogy a ház ügyének rendezése előtt már engedélyezte a tanítóképző intézet megalapítását. Az 1930/31-es tanév megindítása után került birtokba a ház, átalakítása pedig csak 1932 májusában kezdődött. Addigra azonban már az egész épületegyüttes, a Megyeház téri és a Várkörúti sarok önálló, de összekapcsolt épületek formájában épülhetett. A tanítóképző az 1932/33-as tanévben nyert önálló épületet az átalakított Zlinszky-házban, addigra már gyakorló elemi iskolája és kertje is volt.
A miniszter jelentős összegekkel támogatta a leánypolgári és a leánygimnázium építésekor is a város terveit. Fontos szempont volt, hogy a leánypolgári építésékor már szinte túlzsúfoltak lettek új terei is: nagy szükség lett az új gimnázium építésére. A leánypolgári építéséhez a Zsigray-telket kellett a városnak megvenni 1926-ban, az építéshez a miniszter 4 milliárd koronát adott.
Klebelsberg 1927 novemberében a nőnevelő új „iskolapalotájának” avatására érkezett Székesfehérvárra. November 5-én az épület fölszentelésekor a szatmári irgalmas rend tartományfőnökének jelenlétében kegyelettel emlékeztek arra, hogy az alapkövet még Prohászka püspök szentelte meg 1926. november 17-én. Mind az építkezés időtartamát, mind pedig a költségeket a miniszter elé tárva, arra kérték, hogy segítse elő végre, az oly régen tervezett leánygimnázium építését is. A nőnevelő polgári leányiskolájának (Fábián Gáspár és Molnár Tibor terve, a mai Szent Imre Általános Iskola) avatásán 1927-ben a kutuszminiszter jelenlétében Zavaros polgármester megemlékezett Klebelsberg szüleiről. Ezután a miniszter részt vett a Gazdasági Népiskola épületének avatásán a Kertalja utcában, mely valóban a kertek alján 32 holdon nagy gyakorlókerttel és tangazdasággal rendelkezett.
A lányok gimnáziumi képzését még az eredetileg a Hiemer-házban működött leánylíceum, majd az 1917-ben elindított gimnáziumi osztályok feljesztésével segítette a miniszter. 1930-ban a Szent Imre Évben kezdődtek meg a komoly tárgyalások az új gimnázium építéséről. Három ház, a Knazovitzky-, a Lange- és a Máté-ház lebontásával alakították ki a telket. Klebelsberg Kuno segítségével készültek el az új leánygimnázium tervei (Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium, a mai Teleki Blanka Gimnázium), tervezője Fábián Gáspár. Az építkezéshez szükségessé váltak további kisajátítások, s így az engedély éppen a nagy Szent Imre-ünnepségek előtti héten érkezett meg. Az épületet még 1932 augusztusában átvette a város, a gimnázium avatására azonban 1932. november 19-én már csak Klebelsberg halála után, Hóman Bálint minisztersége idején, illetve fehérvári képviselősége elején került sor. Ugyanezen alkalommal avatták fel hivatalosan a fiú polgári iskola új épületét is nagy városi rendezvény keretében, kegyelettel emlékezve Klebelsberg Kuno segítségére.
A fiúk új polgári iskolája 1931-ben épült (Orth Ambrus terve alapján), a Rózsáskertben és a Szép dűlőben gyakorlókertje is volt. 1932-es novemberi avatásán Klebelsberg nevét kapta (ez a mai II. Rákóczi Ferenc iskola). 1938. június 6-án a névadó emléktábláját (Lux Elek műve, 2015 óta álló másolatát Szakál Antal készítette) Klebelsberg özvegye, az ifjúsági Szent Imre zászlót Hóman Bálintné avatta.
Aktív közoktatási és vallásügyi miniszterként még részt vett 1928-ban a 35. érettségi találkozón. Az akkori iskolai értesítő „a leghűségesebb ciszterci tanítványnak” nevezte, aki „régi iskolatársai között egy meghitt, kedves délutánt” töltött el.
A rá később emlékező osztálytársak, Kreczán Líviusz városi tiszti orvos és Kisteleki Károly városi tiszti főügyész is ekkor látták utoljára az iskola falai között. (Őket 1934-ben, már Klebelsberg halála után Lakatos Dénes a Ciszterci Gimnázium igazgatója kérte fel, hogy írják le emlékeiket a kultuszminiszter diákéveiről. Mindketten több évig voltak osztálytársai.)
B. Szabó István, az I. világháborús könyvek írója, a háborúban a 17-esek főhadnagya, szintén egykori osztálytárs, már Klebelsberg halála után így írt a Székesfehérvári Friss Újságban 1932. október 14-én. „Klebelsberg Kunó jeles tanuló volt, de nem az első. Az osztály első tanulója Karpeten Rezső volt, a siófoki zsidó vendéglős fia. Ezt tette a ciszterci atyák igazságossága…. Nagyon szeretett sakkozni, és engem is ő tanított meg. Édesanyja házában, a régi Szarka utcában (jelenleg az Ipartestület székháza) lakott. Nappal mindig a könyvtárban tartózkodott a jobboldali udvari szárnyban. Legjobb barátja Meszlényi Géza, a jelenlegi ker. miniszteri tanácsos volt. Valószínűleg azért, mert Meszlényi is törékeny fizikumú, magába zárkózott természetű fiú vala, aki emellett kitűnően hegedült, a klasszikus muzsikát művelte és ezt nagyon szerette Klebelsberg. Öt évvel ezelőtt járt közöttünk 35 éves érettségi találkozónk alkalmával. Úgy jött közénk, mint a diák. Semmi póz, semmi exellenciás úr, csupa közvetlenség, csupa szeretet volt és igen jól érezte magát. Még a szőlőhegyre is kijött velünk Kisteleki Károlyékhoz, ahol elbeszélgetett Fehérvárral kapcsolatos jövendő tervekről: a leánygimnáziumról, a polgári fiúiskoláról, amik azóta valóra váltak és beszélt a Nagy Sándor utcai épülettömb megvételéről, amit a ciszterci rendházhoz akart csatolni és inetrnátust, valamint az alsó négy osztályban párhuzamos osztályokat akart építeni. Ebből már nem valósult meg semmi. Pedig nagyon szeretett volna valamit adni nevelő intézetének is. Még a szőlőhegyről elment Mátrai tankerületi főigazgatóval, hogy megnézzék, mit lehetne és hogyan lehetne tenni a gimnázium érdekében. A terv – sajnos – terv maradt.”
Halála (1932. október 11.) után hivatali utóda, Hóman Bálint Klebelsberg ravatalánál elmondott beszédében (az emlékbeszédeket közlő kiadvány szerint) így jellemezte. „A miniszteri székben sem lett igazi politikussá: a szellemi művelődés előharcosa maradt… A kultúra eszközeivel hitte kivívhatónak nemzete elrabolt jogait.”
Temetése napján, 1932. október 15-én Marschall Rafael tanár vezetésével küldöttség utazott Szegedre, a temetésre. Székesfehérváron a ciszterci gimnáziumban emékünnepélyt tartottak. A diákok a szentmise után Klebelsberg-emlékezőn vettek részt a gimnázium díszudvarán. A szónok „a leghűségesebb ciszterci diák lelkületéről” beszélt, majd az udvaron elhelyezett hős- és jeles tanítványok emléktáblájára vésett új nevet leplezte le. (Az eredetileg 1924-ben, éppen az iskola fennállásának 200. évfordulóján állított emlékművet és a folyamatosan bővített táblát csak töredékeiben sikerült helyreállítani 2013-ban.)
Halálakor fölemlegették a helyi lapok, hogy „ő magát fehérvárinak vallotta mindenkor”, s azt is, hogy éppen negyven éve érettségizett az 1892/93-as tanévben.
Székesfehérvár rendkívüli közgyűlésén, melyet Klebelsberg halála után 1932 októberében tartottak, megemlékeztek Klebelsberg Kuno érdemeiről. A miniszter halála utáni megemlékezéseket közlő gyűjtemény idézte a két, az emlékezésnek megfelelően ünnepélyes beszédet. Csitáry Emil polgármester előterjesztésében a kultúra atlétájának nevezte: „Mindennél ellenállóbb vértezetet látott ő a szellemi művelődésben.” „A mi nagy halottunk második szülővárosának tekintette Székesfehérvárt”. Szeretetének bizonyítékául felsorolta alkotásait: a tanítóképzőt, a polgári fiúiskolát és a leánygimnáziumot. Az előterjesztés arra vonatkozott, hogy a „Zita királyné útnak 1. számától a Várkörútig terjedő szakasza legyen Klebelsberg utca.” Tehát éppen a leánygimnázium és a leánypolgári közötti rövid útszakasz. Ugyanezen az ülésen Mátrai Rudolf tankerületi főigazgató is felszólalt. Remek beszédéből néhány lényeges mondatot ragadok ki. Lényegesek azért, mert Mátrai volt talán az utolsó, akivel Klebelsberg városfejlesztési kérdésekről beszélt. „Klebelsberg intenzív ember volt, azt hangsúlyozta minden alkalommal, hogy eszmények nélkül nem lehet élni, de reálpolitikus volt, mert azt hirdette, hogy illúziókban nem szabad élni. … Az alkotó munkának ez a hőse e városból indult diadalmas útjára. Itt szívta lelkébe a régi magyar kultúra szeretetét… Itt tanulta meg Vörösmarty hazafias költeményeit, himnuszait, eposzait.” Mátray a terjedelmes beszéd középpontjába helyezte nagy megújítóként a reformkor hősét, Széchenyi Istvánt, illetve a háborúból, a kommunizmusból és a Trianon adta függetlenségből kivezető rózsaültető politikust, Klebelsberg Kunot. Éppen azért, mert, „halálra vált nemzetének bátran szemébe mondta, hogy Magyarország vagy műveltté lesz, vagy nem lesz.” Mátrai is élt a pusztai és a tanyasi iskolák párhuzamba vonásával: „A tanyasi iskolák felállításával az 1868-as Eötvös féle törvényt Klebelsberg tette végrehajthatóvá.”
Nevét szűkebb pátriájában is több helyen megörökítették. Halála után például a nevét viselte az agárdi Madárvárta. Emléktáblát állítottak neki a polgári fiúiskola falán 1938-ban (Lux Elek műve), mely a világháborúban megsemmisült. Másolatát Szakál Antal készítette el 2015-ben. Kisfaludi Strobl Zsigmond mellszobrának másolatát (eredetije a Testnevelési Főiskola kertjében, 1933.) 2000-ben Székesfehérvárott, a Zichy ligetben állították fel. A Ciszterci Szent István Gimnázium épületében 2005-ben avatták fel újabb emléktábláját, egész alakos szobrát (Pető Hunor alkotása) pedig a gimnázium előtt 2013. november 13-án, Klebelsberg Kuno születésének 138. évfordulóján. Gyermekkora helyszínén, a Táncsics utcai ház falán 2024-ben leplezték le legújabb emléktábláját. Mindemellett a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet 1996-ban Klebelsberg emlékérmet alapított kiemelkedő pedagógusok elismerésére. 2020 óta pedig Fejér Vármegye Önkormányzata adományoz gróf Klebelsberg Kunó Emlékérmet a vármegye valamennyi közoktatási intézményében dolgozó pedagógusai közül évente két főnek.
Magam a körünkben nevelődött jövendő miniszterről a bevezetőben emlegetett szálak összekapcsolódásával tanulságot fogalmazhatok meg. Valószínű, hogy a nagypapa példája igenis számított akkor, amikor Klebelsberg Kuno minisztersége alatt az Alföld kulturális, gazdasági és infrastrukturális felemelését célzó Alföld-program részeként példaértékű népiskola-építési akció folyt a trianoni Magyarországon. Néhány év leforgása alatt – állami szervezésben és részben állami pénzből – 5000 tantermet és tanítói lakást építettek fel, zömmel az Alföldön. Szolgálta az unoka ezzel a mezőgazdasági népesség érdekeit: népiskolákat létesített és fenntartásukról gondoskodott (1926. évi VII. törvénycikk), melléjük tanítólakásokat és a tanítók gazdaságát telepítette. Ha Farkas Imre elég jó szakember volt a hatalmas enyingi uradalom megszervezéséhez, akkor példáján unokája hatalmas formátumú politikussá lett az ország kulturális felemeléséhez, melynek középpontjába az ifjúság nevelését állította.
