Augusztus 4-én reggel az ország és a Kárpát-medence területéről érkezett közel 80 diák és tanáraik, hogy részt vegyenek a XXIX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián, Székesfehérváron. Első állomásuk a Szent Gellért Hotel volt, ahol a regisztrációt követően elfoglalták szállásaikat. 🚄🚌👋🤝
Megérkezésük után helyi idegenvezetőkkel járták be a város egy kisebb szegletét, ahol megnézhették az országalmát, megtudták, hogy Mujkó nemcsak a királyokat, hanem minden vezetőt szemmel tart.

A városnézést követően a Városházán megismerkedtek az épület történetével és megtekintették a Szent Korona másolatát.
A megnyitó ünnepségen Kissné Kárász Rózsa, a Fejér Megyei Honismereti Egyesület elnöke a házigazda megye nevében köszöntötte a résztvevőket. Az Akadémia fővédnöke, Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere üdvözölte a jelenlevőket, majd a Szövetség elnöke, Debreczeni-Droppán Béla megnyitotta az Akadémiát. Beszédeik során kiemelték idei témánk, a reformkor jelentőségét. A reformkor megteremtette a modern Magyarországot, a mai napig használjuk azon vívmányok továbbfejlesztett változatait, amiknek alapjait 200 éve tették le.
A reformkor egyik legfontosabb identitásképző eleméről, a magyar nyelv ügyéről Dr. Demeter Zsófia történész tartott előadást. Olyan pályaképeket mutatott be, mint Kántorné Engelhardt Anna, Déryné Széppataki Róza, Laborfalvi Róza, vagy Komlóssy Ferenc, a drámaíró Katona József, vagy Petőfi Sándor. 🏦
Az este során városismereti séta keretében különböző helyeken a honismertető önkéntesek különböző játékokkal és feladatokkal készültek a diákok és a felkészítőcsapat számára.
A nap képeit Tóth Dominika készítette.

















