A tájházak oktató és értékközvetítő szerepe
Gyerekkorom óta körülvett mindig a zene, a népzene; a hangszerek, a népmesék, szőttesek és a népi ízek világa. Bukovinai és kun felmenők, szülők gyermekeként a gyökereim nagyon erősek, meghatározóak. Fontosak voltak mindig a családi események, és közben az együtt éneklés, együtt zenélés. „Csak úgy” énekeltünk akármikor, szinte mindig. Édesapám autodidaktaként tanult zongorázni, tangó- és szájharmonikázott, gyakran fütyült és tisztán énekelt. Szüleim és nagyszüleim is nagyon szépen énekeltek. Sok mesét, családi történetet hallottam tőlük. Apai nagymamám télen mindig szőtt, nyáridőben a földmunka és a lakodalmi főzés biztosította a megélhetést. Rengeteg bukovinai mesét hallgathattam tőle.
Meghatározóvá vált életemben a magyar népművészet, a magyar kultúra. Körülvett, mint a levegő. A magyarság érzése, s azon belül a bukovinai székely őseink hagyományainak éltetése, megélése és továbbadása olyan megtartó és éltető erő számomra, mint ahogyan a szőttesben a szálak összekapcsolódnak. Belém ívódtak színek, hangok, ízek, mozdulatok. Tarisznyámat sok minden jóval megtöltve indítottak az ÉLETnek az őseim, de legfőképp az életigenléssel, amit hálásan köszönök nekik!
A szellemi örökség mellett a tárgyi örökség is körülölel. Nap, mint nap hozzám szólnak édesapám faragásai, hangszerei, nagymamám szőttesei. Alkotásaik nemcsak szépek, hanem tartósak és használatosak a mindennapokban. A népdaléneklésben is megtanultam, hogy a MAGot, az esszenciát keressük meg. Így indultam a legkisebb egység felé, a saját környezetemben, falumban, Inárcson kerestem a válaszokat. Választásom a tájházak kultúra – és értékközvetítő szerepére esett. Azon belül is legelőször a Tájházak kerékpárnyeregből események tükrében kezdtem el vizsgálódni, mert hiszek a mikrokörnyezet meghatározó szerepében, a helyi értékek megőrzésében, megélésében, átadásában.
Óvodapedagógusként is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekek megismerjék a saját, magyar népi kultúrájukat, identitásuk része legyen. Az óvodai életben kiemelten figyelni kell arra, hogy komplexen, játékos formában jelenjen meg a zene, ének, tánc, a népszokások megélésével, az értékek tudatos közvetítésével, átadásával. A különböző közösségek számára a tájházakkal való együttműködés különleges lehetőséget biztosít. A helyszín előhívja azokat a tevékenységeket (kézműveskedés, népszokások), amik a jelenkori feltételekkel is élővé tudják tenni a magyar népi kultúrát. A résztvevőket pedig elvarázsolják egy elfeledett régi világba, miközben élményekkel gazdagodnak. Változó környezeti- és társadalmi világunkban indokolt, hogy a bennünket érő kihívásokra, válságokra kultúraközpontú pedagógiával válaszoljunk. Hiszen érdemi eredményeket értékteremtéssel tudunk elérni.
TÁJHÁZI FOGLALKOZÁSOK
Ezekben a tevékenységekben minden korosztály számára érthető, élvezhető formában tárul fel egy régen elfeledett világ. Minden helyszínen találkozhatunk azokkal az elkötelezett személyekkel, akik készen állnak a különböző életkorú, érdeklődésű látogatók fogadására, érdeklődésük felkeltésére, a tájház élményszerű bemutatására, az adott csoportot kísérő pedagógussal való együttműködésre, a helyi intézményekkel (óvoda, iskola) való kiváló kapcsolatra. A tájházi foglalkozásokat alkalomszerűen tartják. Elsősorban a jeles napokhoz kapcsolódóan szerveznek családi programokat, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élményszerűvé téve ezeket az eseményeket (húsvéti népszokások, majális, Márton-napi vigasságok, tökfaragás, adventi mézeskalácsozás, Luca-napi búzaültetés, adventi koszorú készítés).
A tájházi környezetben hitelesebbé válik a népszokások felelevenítése, a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek átélése, ezért a lehető legjobb helye itt van az ismeretek átadásának, az örökség továbbvitelének. Természetesen az óvodai foglalkozásokat, nevelést nem helyettesíti, de nem is az a cél, ahogy Pál Fanni is írja egyik tanulmányában. Az óvodai csoporttal, ha van rá lehetőség, el kell menni tájházi foglalkozásokra, „múzeumba”, ahol a tájház bemutatásán túl találkozik a gyermek a számára érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal, történetekkel. Kipróbálhat különböző tevékenységeket, melyek rögtön személyes élménnyé válnak a befogadással. A tájházba (múzeumba) az ismert óvodapedagógusokkal menjenek, akik segítik folyamatosan a tájházban dolgozót is a gyerekekkel való kommunikációban. Mindez a gyermek biztonságérzete miatt is fontos. Az óvodás gyermekek számára megfelelő múzeumot Kolosai Nedda így határozza meg: „A jó múzeumban a gyermeknek lehetősége van megélni a kultúrát, belenőni, aktívan, tevékenyen, alkotva, a tevékenységeket őrá hangszerelve, együtt a többi gyermekkel, együtt a jó példákat, megfelelő, utánozható viselkedésformákat megmutató felnőttel.”
Mindezekhez fontos figyelembe venni az óvodás gyermek életkori sajátosságait, gondolkodását, sajátos tanulási folyamatait, az élmények feldolgozási módjait is. Másképp kell szólni hozzájuk a „múzeumnak”. A tájházi foglalkozásokon figyelembe kell venni az óvodás gyermek számára a tanulás hatékonyságát befolyásoló tényezőket. Ennél a korosztálynál a testi érzékelés sokkal hangsúlyosabb. A tanulás alapja a valódi tapasztalat, a valódi cselekvés, a tevékeny megismerés. Szükségük van az erős, érzelmileg biztonságos közegre, amiben a felnőttel való kapcsolatuk szeretetteljes és kölcsönös. Leghatékonyabban a játékosan, örömmel átélt tevékenységen keresztül sajátítják el az ismereteket. Figyelmük nem tartós, ezért színes, érdekes, változatos foglalkozással kell lekötni. A tárgyakon keresztül szóló történetek befogadása izgalmas számukra, így a generációk közötti párbeszédet is megtapasztalják. A jó múzeumi élmény személyes megélése a későbbiekben alapja lehet az élethosszig tartó tanulásnak.
A kisgyermekek számára mindenképp egy varázslatnak kell lennie a tájházi foglalkozásnak – jól felépítettnek, meseszerűnek, de mégis valósnak. A foglalkozásvezető, azon kívül, hogy jártas a témában, hitelesen, lelkesen, szeretettel kell, hogy tudja mindezt átadni. Így kap maradandó, pozitív élményt a látogató.
Ezekre a szempontokra alapozva mutatom be két helyszín három foglalkozását, tájházi „jó gyakorlatát”, melyeket bátran be lehet építeni a mindennapi óvodai életbe.
ÚJHARTYÁN
A foglalkozás megnevezése: Búzától a kenyérig. A foglalkozás célja: a falusi paraszti gazdálkodás és mindennapi élet, a táplálkozáskultúra élményszerű megismertetése, tárgyi eszközök és használatuk bemutatása, a 19–20. századi és a mai táplálkozás összehasonlítása a megváltozott életkörülmények tükrében.
A foglalkozás tematikája:
- Gabonafélék megismerése tapintással, megfigyeléssel
- A mindennapi kenyér a népi kultúrában és ennek változása napjainkban, kovászos vagy élesztős változat, a kenyér receptje
- Dagasztás, kelesztés, sütés menete, eszközei és fortélyai
A foglalkozás menete:
- csoport köszöntése a bejáratnál, az épített örökségek bemutatása
- hellyel kínálás a lakószobában és kézmosás lavórban
- a témával kapcsolatos ismeretek tudatosítása kérdésfeltevésekkel: Miből készül a kenyér? Milyen gabonákból lehet kenyeret készíteni? Ma hogyan készül, és honnan kerül a kenyér az asztalra?
- a hagyományos kenyérsütés menetének, eszközeinek megismertetése
- a gyermekek bevonása kötény felkötéssel, majd szitálás, dagasztás, kelesztés
- közben élőszavas mese, ének elhangzása; gyerekek által ismert dal közös éneklése
- a már előkészített, megkelt tészta cipóvá formázása és kemencében való sütése
- teknő kikaparása és a száraz kovász bemutatása, elkészítése
- kérdések, beszélgetés, szólások és mondások a kenyérrel kapcsolatban
- kisült cipók elfogyasztása együtt vagy elvitele az óvodába
- a témával kapcsolatos színezők kiosztása, esetleg recept leírás hazaadása.
A gyerekek először meghallgatnak egy kis történetet a kenyér kialakulásáról, változatairól. Az alapanyagok, kellékek bemutatását követően megbeszélik a receptet és az előkészített tésztával négyfős kiscsoportokban, a bemutatott példa utánzásával kipróbálják az egész folyamatot az előkészítéstől a sütésig. A megsült kenyeret végül el is fogyasztják. A saját munka eredményének megkóstolása nagy sikerélményt jelent.
A foglalkozás megnevezése: Viseljük szépen! A foglalkozás célja: a 19–20. századi hétköznapi és ünnepi női és férfi viseletek bemutatása és élményszerű megismerése, az öltözködési kultúra változásának szemléltetése.
A foglalkozás tematikája:
1. Lakószoba bemutatása, a ruhatároló bútorzatok megnevezése
2. Női és férfi ruhadarabok szemléltetése, a régi öltözködési kultúráról való beszélgetés
3. Önként jelentkező gyermek beöltöztetése
A foglalkozás menete:
- csoport köszöntése a bejáratnál, az épített örökségek bemutatása
- hellyel kínálás a lakószobában
- a témával kapcsolatos ismeretek tudatosítása kérdésfeltevésekkel: Honnan volt ruhájuk régen az embereknek? Miből készült a ruha? Mivel szőtték? Hogy került rá ez a szép hímzés? A lábukra mit húztak? Miből készült? Honnan vásároltak, ha volt egyáltalán rá pénzük? Mennyi ruhájuk volt régen az embereknek?
- a női és férfi hétköznapi és ünnepi népviseletek, az alsó és felső ruházati elemek bemutatása
- önként vállalkozó gyermek felöltöztetése, közben népdal éneklése
- beszélgetés, fejtörők, találós kérdések a népviseletről
- csutka- vagy papírbabák készítése, felöltöztetése, hazavitele
A gyermekek olyan témával találkozhattak, ami kézzelfogható, ismerős terület számukra, még ha a viseletek népi megnevezéseit nem is ismerik. A csutka- vagy papírbabák készítése pedig játék. Örömmel viszik haza a saját kézzel készített babát, amiről aztán otthon lehetett mesélni a családtagoknak.
BUGYI
A foglalkozás megnevezése: Lányok fonják a szöszöt. Nemezeljünk együtt!
A foglalkozás célja: Ismerkedés a nemezelés technikájával, az alapanyaggal.
A foglalkozás tematikája:
1. Gyapjúfeldolgozás megismerése tapintással, megfigyeléssel, kipróbálással.
2. A textilkészítés menete régen a népi kultúrában, és ennek változása napjainkban
3. Nemezelés menete, eszközei és fortélyai
A foglalkozás menete:
- csoport köszöntése a bejáratnál, az épített örökségek bemutatása
- a csűrben vagy az udvaron előkészített gyapjúfeldolgozáshoz és a textilkészítéshez szükséges eszközök, szerszámok bemutatása
- előkészített helyszínen asztalok körüli elhelyezkedés, kötények felvétele
- nemezelési technika bemutatása és egyszerű formák készítése: labda, kígyó.
A kreatív ötletek megvalósítása, a tárgyak elkészítése során a kézügyességen és a technika elsajátításán kívül fejlődik a szépérzék, a színekkel és az anyaggal való ismerkedés. A tájházak kínálatában az évszakokhoz is kapcsolódnak tematikus foglalkozások:
Ősz: kukoricafosztás, csuhédíszek és -babák készítése, káposztasavanyítás, lekvárfőzés.
Tél: gyertyaöntés, szappanfőzés, kolbásztöltés, fánksütés.
Tavasz: tojásfestés, faültetés, nemezelés, májusfaállítás táncházzal.
Nyár: levendulaszüret barkácsolással, szörpök és lekvárok készítése.
TÁJHÁZAK KERÉKPÁRNYEREGBŐL
Lakóhelyem kulturális szakembereinek, kiemelkedően Turcsány Andreának a zseniális ötete volt a Tájházak kerékpárnyeregből elnevezésű esemény megvalósítása, megszervezése. Ezt az eddig országosan egyedülálló kezdeményezést 2016-ban indították útjára. Két év kihagyással évente kerül megszervezésre több helyszín bevonásával, együttműködésével. Inárcs környezetében együttműködési helyszín még Kakucs, Újhartyán, Dabas-Szőlő, Dabas-Gyón és Bugyi települése.
Országosan kiemelendő példaértékű ez a visszatérő, már szinte hagyománnyá váló esemény. Egy merőben új megközelítés, hogyan lehet közelebb vinni a tájházakat az emberekhez. A sporttal való összekapcsolás mellett a rendezvény célja, hogy tájházról tájházra menjenek, és ezek közül minél többet ismerjenek meg a többségében a környéken élő kerékpárosok.
Az esemény 2016 és 2022 között hat alkalommal került megrendezésre a Tájházak napján. A Tájházak kerékpárnyeregből rendezvények keretében a tájházak alapvetően, mint „kiszolgáló” pontok voltak az elinduló/megérkező kerékpárosok számára. Családias légkörben étellel, itallal várták, kínálták őket és miközben megpihentek, a továbbindulás előtt megnézték a tájházakat.
Az eseményen nemcsak helyi, környékbeli lakosok vettek részt. Többen távolabbról érkeztek erre az alkalomra. A helyi lakosok közül sem ismerte mindenki a másik község tájházát vagy az ott élő nemzetiség kultúráját (szlovák–Dabas-Sári, sváb–Újhartyán). Így az eseményen keresztül lehetőség nyílt arra, hogy minden évben kicsit más aspektusból ismerje meg a látogató a helyi kulturális értékeket. A sport nem volt akadály, hanem inkább inspiráló tényező, sőt valakinél elsődleges célként jelent meg. 3 km-es távtól kb. 70 km-es távig lehetett választani. Főleg családok, kisgyermekes családok vettek részt, így tehát a nemek aránya is elég kiegyenlített volt az eseménysorozatban, illetve minden korosztály képviseltette magát.
Pozitív visszajelzés a szervezőknek a résztvevőktől az esemény jól kidolgozott megszervezése, hirdetése. A résztvevők menetlevelet kaptak, ami tartalmazott minden fontos információt, elérhetőségeket, a kis – és nagy kör útvonalát térképpel, pontos helyszíneket és azok programjait. A menetlevél hátoldalán a helyszíneken kapott pecséteket gyűjtötték össze.
A tájházak megtekintése kikapcsolódásra, egyfajta nosztalgiára való lehetőséget is jelentett a sport mellett. A résztvevők visszajelzése alapján nagyon sok pozitív megerősítést kaptak azok a helyszínek, ahol gazdag programokkal várták őket (gasztronómia, helyi hagyományőrző csoport műsora, kézműveskedés).
Minden oldalról igény van a megújulásra, új ötletekre és szívesen vesznek részt a tájházi programokban mind a résztvevők, mind a házigazdák. Ahol a felismerés megtörtént, hogy a magyar népi kultúráért a jelenben kell tenni, cselekedni, hogy a jövőt illetve a jövő nemzedékének életét jobbá tehessük, ott minden szinten támogatják a tájházi tevékenységeket. Ezeken a helyszíneken mozgalmasabb a kulturális élet és bekapcsolódnak kisebb közösségek tagjai is. Megjelenik a programok között az idősebb asszonyok hímző, főző – sütő tevékenysége, fafaragás, népi festészet, népköltészet, stb. Minden korosztály megtalálja a helyét ezeken a tájházi programokon.
A tájházak, skanzenek túlmutatnak önmagukon, hiszen nemcsak épületek, építészeti komplexumok, hanem visszavarázsolnak bennünket gyermekkorunk, illetve őseink elfeledett világába. A kultúra generációkat kapcsol össze. Ezt ápolni, élni, éltetni és működtetni kell, amihez kiváló helyszínek a tájházak, méltán hiteles közvetítői egy „emberléptékű” értékrendnek.
Fábián Katalin
A cikk megjelent a Honismeret folyóirat 2025/3. számában
