Kócsagőröktől a környezeti nevelésig

Rácz András a honismeretről, az állami természetvédelemről és a Festetics-bivalyokról

A nemzeti identitásunkat sok dolog határozza meg: vannak szép épületeink, kulturális és történelmi hagyományaink, de azonosságtudatunk egyik alapköve az a természeti és táji környezet, amelyben felnővünk, amely számunkra kedves, ahol a nagyszüleink éltek, vagy ahol a gyermekkori nyarakat töltöttük – hangsúlyozza folyóiratunknak Rácz András. Az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára az egész természetvédelmet kiemelt nemzeti ügynek tekinti, valamint fontosnak tartja az élőhely-rekonstrukciós és az ökoturisztikai beruházásokat. Mint mondja, a nemzeti parkok az emlékhelyek fenntartásában is egyre több feladatot vállalnak. Azt is megtudtuk tőle, hogy évtizedekkel ezelőtt mi volt a feladata egy kócsagőrnek, egy madárkapitánynak és egy nyírlápőrnek.

– Ha a Honismeret fogalmat hallja, mire gondol?

– Arra a természeti és táji környezetre, ami számomra kedves. A legtöbb honfitársunknak fontos a szűkebb pátria és környezet, amely egyébként az identitás része. Sokszor furcsálltam, amikor egyes emberek a településükön töltötték az egész életüket, például egy hegy tövében, de nem ismerték azt a hegyet, amely mellett éltek. Mindig arra törekedtem, és másokat is arra buzdítok, hogy akkor menjünk a külföldi nyaralóhelyekre, amikor a saját országunkat vagy legalább a közvetlen környezetünk szépségeit már megismertük. Persze a rengeteg csodálatos magyarországi helyszín megismeréséhez egy élethossz sem elég, az viszont szükséges a stabil indentitásunkhoz, hogy kellő ismerettel rendelkezünk a hazánkról. Ebben szeretnénk segíteni a honfitársainknak az állami természetvédelemben és a nemzeti park igazgatóságokban.

– Mi jellemzi a hazai állami természetvédelmet?

– Európában nem igazán találunk példát olyan erős állami természetvédelmi szervezetrendszerre, mint ami hazánkban kialakult. 1973-ban hozták létre Magyarországon az elsőt, a Hortobágyi Nemzeti Parkot, majd ezt követően 2002-ig összesen tíz nemzeti park igazgatóság alakult. Ezek az igazgatóságok az ország teljes területén eljárhatnak természetvédelmi ügyekben. Ez nem azt jelenti, hogy a nemzeti parkoké az ország teljes területe, de a működésüket tekintve a teljes magyarországi közigazgatási területet lefedik. Például az én budapesti irodámban a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén vagyunk. Ha itt beköltöznének az épületrésekbe a denevérek, vagy el kell vinni egy védett állatot, akkor ennek a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságnak a munkatársai érkeznének ide. Tehát nem tudunk egy négyzetcentiméterre sem lépni az ország területén anélkül, hogy ne állnánk valamelyik nemzeti park igazgatóság működési területén. Ilyen tehát nincs más európai országban. Háromszázezer hektár védett természeti terület van állami tulajdonban, amely közvetlenül a nemzeti parkok vagyonkezelésébe, használatukba tartozik. Ezeken a területeken látják el a konkrét élőhelyekkel kapcsolatos megőrzési, fejlesztési feladatokat, vagyis Magyarország legértékesebb védendő természeti területeit saját maguk kezelik. Erre sincs máshol példa a szomszédos országokban, hogy ekkora nagyságú területtel rendelkeznének a nemzeti parkok igazgatóságai. A háromszázezer hektár egyik felét sziklák, hegycsúcsok, mocsarak és lápok alkotják, a másik felét – főként legelőket – olyan helyben élő állattartó gazdálkodóknak adjuk bérbe, akik segítenek bennünket a természetvédelmi területek kezelésében. A kétezer bérlő és családtagjaik megélhetése tehát a nemzeti parkok működésétől függ, és létrehoztuk számukra a Nemzeti Parki Termék védjegyet is.

– Emellett a nemzeti parkoknak is van jelentős állatállománya.

– Igen, mintegy 13 ezer őshonos magyar haszonállatot tartunk. Ezzel az ország egyik legnagyobb állattartója vagyunk. Bármilyen állattal legeltethetnénk a területen, de mi egyúttal génmegőrzési feladatot is teljesítünk. Olyan haszonállataink vannak, amelyek már kikoptak volna az állattenyésztésből, de mi megmentettük ezeket a régi fajtákat: a juhoknál ilyen a cikta, a cigája, a racka, a marháknál a szürke marha, a magyar tarka, a kárpáti borzderes, a bivaly, az őstulok, a lovaknál a hucul, a furioso és a muraközi. Ezeknek a tartása gazdaságilag ma már kevésbé jövedelmező, de a nemzeti parkok rendelkeznek az őshonos haszonállatokból a legnagyobb állománnyal. A bivalyok tenyésztése jellemző példa arra, hogy milyen jelentős szerepe volt a nemzeti parkoknak az őshonos állatok megőrzésében. Ma már nem lenne magyar genetikájú bivaly, ha a Festetics-gulya – amely a második világháború után egyik állami gazdaságból a másikba került – nem jut el a kápolnapusztai állami gazdaságba a 1990-es években, ami később csődbe is ment. A megmaradt néhány egyedet felpakolták IFA teherautókra, és elvitték őket a vágóhídra. Az 1997-ben létrejött Balaton-felvidéki Nemzeti Park szó szerint a vágóhíd kapujában vásárolta meg ezeket a Festetics-genetikájú állatokat. Ebből a kevesebb mint száz állatból sikerült visszatenyészteni, és ma már a nemzeti parkoknál több mint 1700 egyed legel országszerte. A szürke marhánál nem volt ennyire kiélezett a helyzet, de ha a hetvenes és nyolcvanas években nem tartják meg a nemzeti parkok, akkor a rendszerváltásra eltűnhetett volna. Az Őrségi Nemzeti Parkban a muraközi lovat sikerült újra tenyészteni egy fajmentési programmal. A gyepkezelés legjobb formája a legeltetés. A Hortobágy természeti értékei például abból adódnak, hogy területén külterjes állattartással legeltetnek. Tehát a természetvédelem a hagyományos gazdálkodási módokra alapozva gondozza a területeit.

– És az idegenhonos fajok ellen is küzdenek?

– Ebben a munkában is mi vállaljuk a legnagyobb feladatot, hiszen küzdenünk kell az idegenhonos, inváziós fajokkal szemben. Ezeknek a visszaszorítása rendszeres alapfeladata a nemzeti parkoknak, ez sziszifuszi, és gyakran lehetetlen munka. A gyalogakácot és a selyemkórót például nem lehet mindenhol hatékonyan irtani. Uniós források lehetőséget adnak arra, hogy önkéntesek bevonásával tisztítsunk meg területeket, de sokszor egyedenként kell küzdeni ellenük. Uniós rendelet szabályozza, hogy jelentést is kell tennünk erről a munkáról, valamint egy listát is közzétettek számunkra az inváziós fajokról.

– Egyre jelentősebbé válik az önök munkájában az ökoturizmus fejlesztése is.

– Változnak a társadalom pihenési szokásai. Amikor mi gyerekek voltunk, a családunk kapott egy vállalati beutalót, és elmentünk egy üdülő- vagy fürdőhelyre, ahol a szüleinkkel együtt töltöttük el a szabadság idejét. A csíkos törülközőn fejtettük a vízparton a keresztrejtvényt, és lubickoltunk a vízben. A fürdőhelyek ma is népszerűek, de ma már egyre több honfitársunkat érdekli a táji, természeti környezet, azok a jellegzetes magyar tájak, amelyekre mi védendő élőhelyként tekintünk. Gondolhatunk a jellegzetes magyar tájak között a Balaton-felvidék tanúhegyeire, a Bükk erdeire, a szikes pusztákra. Az embereket tehát egyre inkább érdeklik az aktív kikapcsolódási módok: a természetjárás, a túrázás, a kerékpározás, a vízi túrázás, a barlangi kalandok vagy éppen a természetfotózási lehetőségek. Ezeket ma már leginkább a nemzeti parkok programkínálatában lehet megtalálni. Olyannyira, hogy a magyarországi ökoturizmus legnagyobb letéteményesei a hazai nemzeti parkok. A körülbelül 700 magyarországi ökoturisztikai létesítmény felét valamelyik nemzeti park igazgatóság üzemelteti. Évente 1,6 millió regisztrált látogatót fogadunk a bemutatóhelyeinken, és ennél sokkal többen keresik fel a nemzeti parkokat például egy-egy túráért, tanösvényért. Ehhez kapcsolódik a tíz nemzeti park ezerfős szálláshely- és a mintegy ezer kilométer hosszú tanösvényhálózata szerte az országban. Az elmúlt 10–15 évben felépített ökoturisztikai infrastruktúra modern látogatóközpontokkal rendelkezik az uniós és a magyar kormányzati forrásoknak köszönhetően.

– Miért vállalnak ekkora szerepet a nemzeti parkok az ökoturizmusban?

– Mert speciális szakértelem kell hozzá. A látogatók létszámát szükséges korlátozni, hiszen csak annyi érdeklődőt vihetünk be például egy láp területére, amennyi még nem veszélyezteti az adott élőhelyet. De nemcsak a mennyiségi korlátozás a fontos, hanem az is, hogy megfelelő felkészültséggel rendelkező túravezetők segítsék a látogatókat, elmagyarázva, hogy adott területen mit is kell látni.

– Idén több fejlesztésük is megvalósult az ökoturisztikai beruházások részeként.

– Elkészült a budapesti Jókai-kert rekonstrukciója. A három hektáros szőlőbirtokon található a Steindl-villa, a romos épületet 2020-ban megvásárolta a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. A villa teljes rekonstrukciója is befejeződött, és benne létrejött egy látogatóközpont Madárország címmel és tematikával. A tárlat a magyarországi madárfajokat mutatja be. A több mint háromszáz darabból álló, legnagyobb hazai preparátumgyűjtemény is a nemzeti parkban található, ennek egy része is megtekinthető a kiállításon. Emellett elindult Tardoson a Gerecse Tájvédelmi Körzetben az új tájegységi központ építése, ahol ökoturisztikai bemutatóhelyet, túra-kiindulópontot, gyerektáboroztató lehetőséget és őrszolgálati központot helyezünk majd el. Tardos arról híres, hogy ott található az a mészkőbánya, ahol a „vörös márványt” bányászták, és amelyből számos ismert épület, köztük a visegrádi Herkules-kút is készült. Egy másik helyszínen, Mórahalmon elindult tavasszal a Nagyszéksós-tóval kapcsolatos beruházás, a mórahalmi önkormányzat és a Kiskunsági Nemzeti Park közös projektje. A Nagyszéksós-tó egykori szikes tó, amelyet halastóként hasznosítottak. A nyolcvanas években megszűnt a halgazdálkodás, a tó elnádasodott, majd kiszáradt. Bivalyokkal legeltettük a területet, és ennek köszönhetően újra visszaállt a szikes jelleg. Másfél milliárd forintból látogatóközpontot hozunk létre a tó partján, és közepén pedig egy vízbe süllyesztett, fedett madármegfigyelő helyet építünk ki, ahonnan szemmagasságból láthatjuk majd a vízi- és gázlómadarakat. Épül még öt kilátó, interaktív tanösvény és látványkarám is.

– A vizes élőhelyek rekonstrukciója ezek szerint központi szerepet kap?

– A Kárpát-medence valaha időszakos vízborítású terület volt, ma már inkább az aszályt és a szikesedési folyamatokat látjuk. A vizes élőhelyek a legértékesebbek ökológiai szempontból, hiszen ezek a legfajgazdagabb területek. Emellett sok plusz szolgáltatást nyújtanak az embereknek: ilyen például a klímaváltozás hatásainak a mérséklése, hiszen képesek magukba szívni a vizet, az aszályos időszakban pedig ebből tudják táplálni a felszín alatti forrásokat. Ezek a területek tűnnek el az emberi beavatkozások miatt a leggyorsabban, ezért az összes élőhely-rekonstrukciós programunk kétharmada vizes élőhelyekre koncentrál. 1971-ben az iráni Ramsar városában kötötték meg a legrégebbi és ma is működő természetvédelmi egyezményt, amely eredetileg a vízi madarakról szólt, ma viszont már a komplett vízi ökoszisztémákat, vizes élőhelyeket védi. Hazánk 1979-ben csatlakozott a ramsari egyezményhez, nagyon aktív tag, és 29 területet jelölt a ramsari világlistához, mintegy 250 ezer hektár kiterjedéssel: köztük található a Kis-Balaton, a Fertő-tó, a Velencei-tavi madárrezervátum, a Nagyberek helyszínei, a Duna és a Tisza vízgyűjtőjéhez tartozó területek. Ezeket különös gonddal védjük.

– Ezen túl folyamatosan végzik a működtetési feladatokat is.

– A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program folytatásának (KEHOP Plusz) köszönhetően 42 milliárd forint áll rendelkezésre természetvédelmi fejlesztésekre. A tíz nemzeti park igazgatóság mintegy 60 beruházást hajt majd végre, és ennek eredményeként csaknem 100 ezer hektáron javítjuk a természeti környezetünk állapotát. A beruházások kétharmad része a klasszikus élőhely-rekonstrukció: leromlott élőhelyeket állítunk helyre, például kiszáradt halastavakat. Másrészt a területkezelési infrastruktúra, vagyis az állattartással kapcsolatos feladatok is sok forrást igényelnek: kellenek egyebek mellett állattartótelepek, itatók, terménytárolók, gépek, utak. A harmadik forrást igénylő terület az ökoturizmus, a negyedik az élettelen természeti értékek, barlangok fenntartása, ötödik a természetvédelmi őrszolgálat munkájának biztosítása.

– Mint mondta, fontos feladatuk az élettelen természetvédelmi területek védelme. Melyek ezek?

– Magyarország gazdag a felszín alatti élettelen természeti értékekben. Mintegy négyezer barlang található az országos barlangnyilvántartásban. Ebből negyvenet lehet hasznosítani idegenforgalmi célból. Ezek kiépítettek, a látogatók is beengedhetők, és bennük a legkülönbözőbb túrákra lehet vállalkozni: az overallos, csúszós-mászós, szűk szifonokon keresztül vezető lehetőségektől kezdve az olyan kiépítettségű barlangokig, amelyekben akár kerekesszékkel vagy babakocsival is végig lehet sétálni. Budapest a barlangok fővárosa, az itteni barlangok összhosszúsága 250 kilométer. Egyetlen főváros alatt sincs annyi barlangjárat, mint amennyi Budapest alatt, és itt található hazánk legnagyobb barlangja, a Pál-völgyi-barlangrendszer. A barlangi túralehetőségek a legnépszerűbbek között vannak, az összes regisztrált nemzeti parki látogatónk egyharmada valamilyen barlangi programra vált jegyet.

– Milyen munkát végez a természetvédelmi őrszolgálat?

– Ezerháromszázan dolgoznak a tíz nemzeti park igazgatóságon. Az elmúlt másfél évtizedben ez a létszám a duplájára, a nemzeti parkok költségvetése négyszeresére, a regisztrált látogatók száma a kétszeresére emelkedett. Tehát az állami természetvédelem egyre erősödik, és ezzel együtt növekszik a népszerűsége is. Az 1300-as munkatársi létszámból 240 fő hivatásos, egyenruhás természetvédelmi őr, akik hatósági feladatot látnak el. Őrzik, védik a területeket, megakadályozzák az illegális hulladéklerakást, a védett növények gyűjtését, az állatok pusztítását, a madármérgezéseket, az orvhalászatot, az orvvadászatot, felderítik a falopásokat. Külterületen rajtuk kívül nincs más hatósági jogosítványokkal felruházott szolgálat. A természetvédelmi őrök fegyvert viselnek és kényszerintézkedést alkalmazhatnak. A feladatuk közé tartozik a 38 ezer magyarországi nyilvántartott régészeti lelőhely őrzése az illegális kincskeresőkkel szemben, ezért külön régészeti képzést is kapnak. Ezek mellett részt vesznek az élőhely-rekonstrukciókban, a területeken adatgyűjtést végeznek a védett fajokkal kapcsolatban, közreműködnek az állattartó telepek működtetésében, a látogatók fogadásában és a túravezetésekben.

– Ez az őrszolgálat milyen hagyományokkal rendelkezik?

– A nemzeti parkok alapítását jóval megelőzte a magyarországi természetvédelmi őrzés. Az első hivatásos természetvédelmi őr 1922-ben állt szolgálatba a Kis-Balatonnál a vörsi illetőségű Gulyás József személyében. Amikor elkezdte a tevékenységét, akkor őt kócsagőrnek nevezték. A Kis-Balaton területén kipusztulóban lévő kócsagok védelmére rendelték őt ki, hiszen a kócsagot a dísztolláért vadászták és szinte kiirtották a területről. Amikor szolgálatba állt, mindössze négy nagy kócsagpár élt a Kis-Balatonnál, és egy sem nevelt fiókát. A kócsagok megmentése akkor nemzeti üggyé vált, közadakozás is elindult a védelmükben. Horthy Miklós kormányzó az élére állt ennek a közadakozásnak, sőt még külföldről is érkeztek adományok, és így tudták elindítani a megmentésüket Gulyás József szolgálatba állításával. A kócsag azóta a hivatásos állami természetvédelem címerállata és jelképe lett. A kócsag ma már szinte az összes vizes élőhelyen megtalálható, és több ezres nagyságrendben él a Kárpát-medencében, sorsuk a természetvédelem sikertörténetévé vált. Gulyás Józsefet több hivatásos őr is követte. Gyakorlati természetvédelmünk második állomáshelyén madárkapitányok szolgáltak. A Pest megyei Ürbőpusztára rendelték őket a madarak védelmére, ma ez a terület a Kiskunsági és a Duna–Ipoly Nemzeti Park területének határán fekszik. Ez a vidék arról vált híressé a harmincas években, hogy nagyüzemileg gyűjtötték itt a bíbictojást a pesti úri népeknek. Akár a négyszeres árat is megfizették a piacon a tetszetős, tarka héjú aprócska tojásokért. Az elharapódzott bíbictojásgyűjtés megakadályozására állították szolgálatba a harmincas években a madárkapitányokat. A harmadik helyszín a Nyírség, a Bátorligeti-ősláp, ahol 1941-ben állt szolgálatba az ottani nyírlápőr, akinek ezt a területet kellett védenie. A negyedik hivatásos őr, Müller István a mai Velencei-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Területen kezdte meg a szolgálatát 1947-ben, majd a kilencvenes évek közepéig végezte itt a munkáját. A természetvédelmi őrökről a Püski Kiadó gondozásában az elmúlt években két könyv jelent meg, idén pedig már olvasható lesz a harmadik is. Az elsőt Kis-Balatoni Krónika címmel Vass Krisztián írta Gulyás Józsefről. A második Madárkapitányok címmel jelent meg Magyar Gábor és Bankovics Attila munkájaként. A harmadik – megjelenés előtt álló, Lesku Balázs, Vass Krisztián és Balogh Géza tollából, Ősláp a határon címmel – kötet a nyírlápőrök munkájáról szól. A mai hivatásos egyenruhás őrszolgálat 1973-ban alakult öt fővel a Hortobágyi Nemzeti Park létrehozásakor, és egy szovjet terepjáróval kezdte meg a szolgálatát.

– Említette, hogy a kócsagok megmentése nemzeti ügy volt. Vannak ma is nemzeti ügyek a természetvédelemben?

– Nemcsak hivatali kötelességem így gondolni, hanem szívemből jön, hogy én az egész természetvédelmi tevékenységet kifejezetten fontos nemzeti ügynek tekintem. Ha külföldről visszaérkezünk a pannon biogeográfiai régióba, vagyis a hazánkba, akkor jóleső érzés tölt el bennünket, látjuk az ismert tájat, a növényvilágot, és mielőtt bármilyen táblán olvasnák, hol vagyunk, tudjuk, hogy hazaérkeztünk. A nemzeti identitásunkat sok minden meghatározza, vannak szép épületeink, kulturális és történelmi hagyományaink, de a nemzeti indentitásunk egyik alapköve az a természeti és táji környezet, amelyben felnövünk, amely számunkra kedves, ahol a nagyszüleink éltek, vagy ahol a gyermekkori nyarakat töltöttük. Ezek a táji és természeti értékek minden ember számára az alapvető identitást jelentik, ha ezek nincsenek meg, akkor elveszítjük az identitásunk egy részét, sőt egyik alappillérét. Ezért a természeti és táji környezet megőrzése és szolgálata az állami természetvédelem, a nemzeti parkok felelősségére van bízva.

–  A megőrzéshez bizonyosan szükséges a környezeti nevelés is. Milyen lehetőségek rejlenek ebben?

– Számos természetiskolát működtetünk a nemzeti parkokban, amelyekben fogadjuk az iskolás csoportokat. Külön a gyermekek részére vannak szálláshelyeink, akár többnapos foglalkozásokra is. Több mint 300 ezer fiatal vesz részt a nemzeti parkok környezeti nevelési programjain évente. Látogatóközpontjainkban is szeretnénk formálni az emberek gondolkodását. Az épített örökség könnyen szembetűnik az embereknek, hiszen amikor közlekedünk, akkor rögtön észrevesszük a várakat, a templomokat és a kastélyokat. A természeti értékek és csodák felfedezése viszont nem megy ilyen gyorsan, hiszen helybe kell menni, és nem árt szakavatott túravezető segítsége, aki felhívja a figyelmünket a védett növényekre. Van, amikor le kell hajolni néhány centiméteres távolságra, hogy észrevegyük a védendő értéket például egy jégkorszak óta itt élő növényben. A kunhalmok jó példái annak, hogy az emberi tevékenység és a természeti értékőrzés miként tud egymásba fonódni. A Kárpát-medencében főként a sík területen jellemzőek ezek az ember alkotta építmények, egykori temetkezési, későbbi szálláshelyek. Mivel kiemelkednek a tájból, és nem mentek fel rá az ekével, ezért őrzik azokat a reliktum-, vagyis maradványfajokat, amelyek máshol már régen eltűntek, de a kunhalmok oldalán, mint kis zsombékokon meg tudtak telepedni. Ökológiai szigetekként őrzik a táj azon emlékeit, amelyek az emberi használat során megsemmisültek a környezetükben.

– Tudjuk ezeket az értékeket a helyükön kezelni, vagy még sok a feladat?

– Könnyű a dolgunk. Herman Ottó, az egyik legnagyobb magyar természettudós – a magyar David Attenborough, vagy mondhatnám azt is, hogy David Attenborough lett a brit Herman Ottó –, írta azt a Madarak hasznáról és káráról című könyvében, hogy „értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez”. Ez a természetvédelemmel foglalkozó emberek ars poeticája is lett. Minden emberben van fogékonyság a természetre, hiszen a természetbe járunk pihenni és feltöltődni. Amíg gyerekek vagyunk, nagyon érdekelnek bennünket a természet különböző csodái. Amint Herman Ottó is mondta, kevés ez az ösztönösség, értelemből kell fakadnia a természethez közeledésnek. Fel kell ismernünk a természeti értékeket, és ehhez szükségesek a nemzeti parkok, valamint a pedagógusok, akik a környezeti neveléssel segítenek az ösztönös szeretetet értelemből fakadóvá alakítani. Úgy gondolom, hogy ez reményteli feladat, hiszen egyre több az érdeklődő a nemzeti parkok táji és természeti környezettel kapcsolatos programjai iránt, és az elvárásoknak igyekszünk is megfelelni.

– Az idén kerek születési évfordulós Jókai Mórt is említeni szokta, amikor példaképek kerülnek szóba.

– Jókai Mór vásárolt a Svábhegyen magának egy szőlőbirtokot présházzal. Részletesen leírta a Kertészgazdászati jegyzetekben, hogy milyen tevékenységet folytatott a területen. Azt írta erről a birtokáról, hogy vett egy leromlott területet, egy felhagyott bányával és pazar kilátással, ahol mai szóval kármentesítést végzett. Hiszen a felhagyott bányát visszatemette, és nemcsak szőlőskertet létesített, hanem kizárólag őshonos növényeket telepített a kert kialakításakor. Egy édenkertet alakított ki. Jelenleg a Jókai-kert néven ismert birtok védett természeti terület, és itt található a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság székháza. Megvan Jókai présháza is a pincével, amelyben a kertben termett szőlőből készített bor található. A présházban a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett be egy Jókai-emlékszobát, ahol az író kertészeti munkáját is megörökítették. A Kadarka Kör nevű civilszervezet visszatelepített több mint száz tő kadarkát a kertbe, ugyanis a filoxéra előtt a Svábhegyen világhíres exportcikket állítottak elő, a budai vörös néven forgalmazott bort, amelynek a 95 százaléka kadarka volt – 5 százalék csókaszőlőt adtak hozzá, hogy jó színe is legyen. A tudományos világban is elismerték Jókait. Mathiász József szőlőnemesítő olyannyira értékelte Jókai Mór szőlészeti szakmai munkáját, hogy az író engedélyét kérte az egyik általa kinemesített szőlőfajta Jókai-szőlőnek történő elnevezéséhez. Jókai hozzájárult ehhez. Országos kutatást folytattunk azért, hogy a Jókai-szőlőből oltványokat szerezhessünk. Összesen három tő létezett belőle Magyarországon egy génmegőrzési intézetben. Onnan kaptunk szaporítható oltványt, és most már újabb tíz tőke található a Jókai-kertben.

– Említette a Nemzeti Parki Termék védjegyet. Ezt miért hozták létre?

– Azok a termelők, akik a nemzeti parkok területén élnek és dolgoznak, természetvédelmi korlátozások között végzik a tevékenységüket. Például a védett természeti területen a legnagyobb fűtermés idején nem lehet kaszálási engedélyt kapni, mert meg kell várni, amíg a védett növények elvirágoznak. Ezt követően pedig már soványabb füvet lehet csak lehozni ezekről a területekről. A nemzeti park területén gazdálkodóknak a természetvédelmi korlátozások gyakran jelentenek hátrányt. Azért találtuk ki a Nemzeti Parki Termék védjegyet, hogy ezt kompenzáljuk. Nagyon szigorú feltételrendszere van a védjegynek, de aki megkapja, ráteheti a kézműves termékére vagy a szolgáltatására. Például egy helyi alapanyagokból, vegyszermentes gazdálkodásban, védett területeken gyógynövényeket legelő állatok tejéből készített sajt a védjeggyel piacképesebbé válik. Jelenleg 350 termelő 1300 termékkel vesz részt ebben a védjegyrendszerben.

–  Szóba került a régészeti örökség védelme. Emellett azonban emlékhelyek fenntartásában is részt vesznek a nemzeti parkok.

– Egyre több feladatot vállalunk ebben a tekintetben is. Fenntartunk tájházat, kolostorromot, de a Mohácsi Nemzeti Emlékhely is hozzánk tartozik. A mohácsi csata pontos helyszíne nem határozható meg, viszont az ötvenes években Tito Jugoszláviájával szemben egy védelmi vonalat építettek a déli határon, amikor egy lövészárok ásásakor megtaláltak egy tömegsírt. Ma már négy ilyen tömegsír ismert Mohácson, és ezekben mintegy háromezer ember holtteste található. Ők nem a csatában estek el, hanem fogságba kerültek, és egy török győzelmi ünnepség keretében kivégzett személyek voltak. A marxista történelemszemlélet szerint megérdemelt volt a mohácsi vereség a feudalizmus hanyatlása idején. Mohácsot ezért a rendszerváltás előtt nem kezelték a helyén. Ma már a színtiszta honvédelem megnyilvánulásaként látjuk azt, hogy akkor a magyarok, köztük a vezetők is az életüket adták a hazáért. A tömegsírokkal a megtalálásukkor nem foglalkoztak, a Bólyi Állami Gazdaság mélyszántással kezelte a területet. 1976-ban az akkori állami természetvédelem védetté nyilvánította a területet. Ez az egyetlen olyan védett természeti területünk, amely három hektár nagyságú és szabályos négyzet alakú. Megszűnt a mélyszántás, és így építették meg a mohácsi emlékhelyet, amely azóta is a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében áll.

– Idén két nemzeti park ünnepel évfordulót.

– Igen. A második nemzeti park a Kiskunsági, amely 1975-ben jött létre. Akkor 30 ezer hektáron alakult, ma már 50 ezer hektár terület tartozik hozzá. Egész évben tartunk ünnepi rendezvényeket. A kecskeméti Természet Házában teljesen megújul a kiállítótér és a több évtizedes kiállítási anyag. Emellett májusban, a Nemzeti Parkok Hetén a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban megnyílt A homok és a szik birodalma című kiállítás az ötvenéves Kiskunsági Nemzeti Park köszöntésére. Idén az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság is ünnepel, amely negyven éve, 1985-ben jött létre. Habár ez a negyedik a sorban, de az első olyan, amelyet az élettelen természeti értékek, a földtani karsztos jelenségek megóvására hoztak létre. Harminc évvel ezelőtt, 1995-ben ez a terület az UNESCO világörökség részévé vált. Ez az egyetlen természeti kategóriában jelölt hazai világörökségi helyszín, a többi nem természeti, hanem más kategóriában került a világörökségi besorolásba. Különlegessége, hogy határon átnyúló világörökség, hiszen a mai Szlovákia területén is megtalálható az Aggteleki-karszt. Itt is több ünnepi rendezvény lesz idén. A Baradla-barlang első tudományos kutatása és idegenforgalmi megnyitása 200 évvel ezelőtt, 1825-ben történt, ennek alkalmából ősszel az edelényi kastélyban lesz nagyszabású tudományos konferencia.

– Európai mércével nézve hogyan állunk a természetvédelmi területek vonatkozásában?

– Magyarország kedvező helyzetben van európai összehasonlításban. Az ország teljes területének több mint egynegyede természetközeli állapotban maradt fenn: 21 százalék Natura 2000-es, 9 százalék védett természeti terület. Olyan természeti tőkénk van, amit a nyugati országokban az intenzív ipar és mezőgazdaság, a robbanásszerű kapitalista gazdaság felélt. Különleges adottsága van az országunknak, hiszen önálló biogeográfiai régióként működik. A pannon biogeográfiai régió a Kárpát-medencében terül el, ez a legkisebb ilyen terület Európában, és mi magyarok tehetjük érte a legtöbbet. Ezt a természeti örökséget tartják fenn és gondozzák a nemzeti park igazgatóságok. Ha az előttünk álló feladatokat és a hozzájuk rendelt forrásokat tekintjük, akkor megállapíthatjuk, hogy van remény arra, hogy a következő években is tudunk majd dolgozni a magyarországi természetvédelemért.

– Egyénileg mit tudunk tenni a környezetünkért?

– Ne valami elvont vagy nagy célokra gondoljunk, hanem az alapvető, nekünk fontos dolgokhoz nyúljunk vissza. Mint említettem, mindenki kötődik valamilyen jellegzetes táji környezethez, és azt szeretnénk, ha az az unokáink életében sem változna meg. Vannak globális célok a természetvédelemben, de mielőtt a pandákat szeretnénk megmenteni, inkább azt javaslom, gondoljuk végig, mi az a táji környezet, ami számunkra kedves, és azt megismerve lépjünk tovább a természetvédelem különböző ösvényein.

Megjelent a Honismeret folyóirat 2025/3-as számában.

További tartalomért kattintson a linkre: https://honismeret.hu/honismeret-folyoirat/

Előfizetés: https://honismeret.hu/elofizetes/