Sarospatak_Jol_Kivagva

II. Rákóczi Ferenc Emléknap

Honismereti Szövetség
27/03/2023
Bács-Kiskun
Tagszervezetek
Március 27-én II. Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékezünk.   A szabadságharc vezetőjének születésnapja 2015 óta II. Rákóczi Ferenc Emléknap, amelyről  határainkon innen és túl egyaránt megemlékezéseket tartanak a közös történelmi múlt és a nemzeti összetartozás jegyében.

A Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület eddigi hagyományainak megfelelően 2023. március 27-én, hétfőn 17 órai kezdettel koszorúzási ünnepséget rendez Kecskeméten, II. Rákóczi Ferenc fejedelem Rákóczi úti emléktáblájánál. (Az emléktábla Pálfy Gusztáv kecskeméti szobrászművész alkotása, felavatására 2017 márciusában került sor.).

A megjelenteket köszönti: Székelyné Kőrösi Ilona (a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnöke).

Megemlékező beszédet mond: Kenyeres Dénes (ny. alezredes,a Honvéd Hagyományőrző Egyesület kecskeméti csoportjának elnöke.)

Versmondással közreműködik: Ádám András (BKMHE elnökségi tagja)

A megemlékezésre mindenkit szeretettel várnak.

Kecskemét és a fejedelem emlékezete

         Az 1703-ban kezdődött Rákóczi-szabadságharc nyolc esztendeje nehéz időszakot jelentett Kecskemét és a mellékhadszíntér szerepét betöltő Duna-Tisza köze számára. Bár a kurucok mozgalma lelkesedésre talált, a kötelezően kirótt katonai terhek egyre jobban kimerítették a város anyagi erejét. 1703 őszén például Rákóczi 600 posztóköpönyeget kért Kecskeméttől, valamint a szolnoki várőrség teljes felruházását, a vár erődítéséhez gyalogos és szekeres munkát; továbbá lovakat, katonai felszereléseket, és az 1703 őszétől itt tartózkodó kuruc hadak élelmezését. A következő esztendőben a Duna-Tisza közén elpusztult falvak megmaradt lakossága is Kecskeméten talált menedéket. Mint korábban a török alóli felszabadító háborúk alatt, Kecskemét most is két tűz között volt, a kuruc és a labanc területek határán.

A várost ért legnagyobb csapás az 1707. április 3-ra virradó éjszakai rác támadás volt, amely után csaknem 400 halott maradt, a várost kirabolták és felgyújtották, a jószágállományt elhajtották, 155 férfit és nőt fogolyként elhurcoltak. A bácskai rácok Kecskemét feldúlásával és a környékbeli portyázásokkal bosszulták meg a kuruc hadvezér, Károlyi Sándor ellenük folytatott tavaszi hadjáratát. A kuruc felkelők hadai 1710-ben az egész Duna-Tisza közéről kivonultak és helyüket a császáriak foglalták el. Kecskemét számára a szabadságharc eseménysorozata 1710 decemberében a kuruc katonák leszerelésével  fejeződött be.

A szabadságharc mindennapos megpróbáltatásainak ellenére a bujdosó fejedelem alakja néhány évtized alatt a függetlenség és szabadság jelképévé nemesedett. Nemzeti szimbólum, az ellenzékiség és a nemzeti érzés kifejezője lett a Rákóczi-nóta, csakúgy, mint a hangszerek közül a tárogató.

II. Rákóczi Ferenc hivatalos kultusza a 19. század utolsó évtizedeiben, a kiegyezés után erősödött meg, párhuzamosan a 48-as kultusz és a nemzeti érzelmek kifejezésének látványos megnyilvánulásaival. E kultusz virágkora a 20. század első évtizedéhez köthető, amikor 1903-ban a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 200. évfordulóját, majd 1906-ban Rákóczi hamvainak hazahozatalát ünnepelte az ország.

1906-ban még úgy tervezték, hogy 1909 nyarán, a Kecskeméten rendezendő Országos Dalosünnep idején már állni fog a Rákóczi úton Rákóczi Ferenc fejedelem lovasszobra, a Lechner Ödön által tervezett víztoronnyal együtt. A földrengés és a háborús évek sajnos meghiúsították ezt a nagyszabású tervet.  Az első világháborút követően újabb nagyszabású Rákóczi-ünnepségekre került sor Kecskeméten is; 1926-ban a fejedelem születésének 250. évfordulóján, majd az 1935-ös Rákóczi-év keretében, amikor halálának 200. évfordulójára emlékeztek.

         Pálfy Gusztáv kecskeméti szobrászművész alkotásának felavatására 2017 márciusában került sor a Rákóczi úton.