XLV. Országos Honismereti Akadémia – 2017., Sárospatak

Sárospatak
2017. július 2-7 között rendeztük meg Országos Honismereti Akadémiánkat Sárospatakon.
A megnyitó beszédében Debreczeni-Droppán Béla elnök így köszöntötte a résztvevőket.

Tisztelt Elnökség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Honismerők!

Sok szeretettel köszöntöm a XLV. Országos Honismereti Akadémia résztvevőit Sárospatakon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (és rögtön leszögezem, hogy azon belül is Zemplénben). Tisztelettel köszöntöm a Kárpát-medence legnagyobb honismereti, helytörténeti konferenciáján határon túlról érkezett nemzettársainkat és nagy örömmel azokat is, akik először vesznek részt akadémiánkon. Idén, az eddigieknél is többen vagyunk, és annak különösen örülök, hogy számos fiatal is eljött és itt lesz köztünk a következő egy hétben.

A Bodrog-parti Athén

Talán a nagy érdeklődés választott témánk mellett szól konferenciánk helyszínének Sárospataknak, a Bodrog-parti Athénnek, ennek a nagymúltú városnak, amely oly sokat adott nemzetünknek. Elég, ha a legfontosabbra gondolunk, arra a helyre, ahol ünnepelni és tanácskozni most összegyűltünk: a pataki református kollégiumra, ami felbecsülhetetlen mértékben gazdagította hazánk művelődését és bocsátott ki falai közül olyan irodalmi nagyságokat, mint Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Tompa Mihály és Gárdonyi Géza. De a ma már majd 500 éves iskolában nevelődött a magyar Reformkor számos nagysága, elég ha csak Kossuth Lajosra, gróf Teleki Lászlóra vagy Szemere Bertalan gondolunk. Ne felejtsük soha el, hogy nagyságaink fejlődésében is fontos az a hely, ahol felnőttek, ahol útmutatást kaptak. A modern Magyarország megteremtésében ezért nem kis szerepe van a „művelt emberfő- s léleknevelő” Sárospataknak és kimutathatóan olyan nagy tanáregyéniségeknek, mint például a híres pataki jogtanár, Kövy Sándornak, aki a Magyar Tudós Társaság első alapszabályának megfogalmazásában is részt vett. Komoly kisugárzása volt tehát ennek az iskolának és ennek a városnak az egész országra, amiről hosszasan lehetne beszélni és mindenképpen sor kerül erre is akadémiánk előttünk álló gazdag programjában. Ezért most nem szólok a pataki várról, Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György nagyszerű korszakáról, amelyről anno történelem szakos egyetemi szakdolgozatomat írhattam. Akkori kutatásaim során kezdtem megismerni ezt a csodálatosan gazdag várost és nem csoda, hogy aztán ide jöttem nászútra is. Nyilván némi szerepe lehetett ebben a finom tokaji bornak is, amelyet a pataki Rákóczi-pincében volt alkalmam bőven megkóstolni.
De bármennyire kedves e téma a honismerőknek, természetesen nem ide akartam kilyukadni, hanem oda, hogy aki egyszer Patakra jön, az biztosan visszatér és valóban érdemes ide újra és újra eljönni, mert a genius loci, a hely szelleme itt kézzel fogható és úgy gondolom minden honismerettel és helytörténettel foglalkozó is töltekezhet itt.

Ezért nem véletlen, hogy maga a honismereti mozgalom, illetve legfontosabb éves fóruma is visszatért most Sárospatakra, hiszen éppen harminc éve, 1987-ben tartotta itt akadémiáját Honismeret és művelődéstörténet címmel. Van ebben valami sorsszerű, abban meg már szinte törvényszerűség, hogy tizenöt évente találkozunk e megyében, hiszen utoljára 2002-ben volt akadémia, akkor Sátoraljaújhelyen. Persze idén adta magát a téma, amely egyébként is fontos volt a számunkra, a Reformáció 500. évfordulója, amely predesztinálta a helyszínt, hiszen Sárospatak a magyar protestantizmus egyik bölcsője, egyik legfontosabb központja. És azt se felejtsük el, hogy arra a vidékre jöttünk, ahol elkészítették az első teljes magyar bibliafordítást.  Akadémiánk résztvevőinek egy része fel is fogja keresni Károly Gáspár működésének helyszíneit, Göncöt és Vizsolyt.

Ígéretes program a reformáció nyomában

Tartalmas hétnek nézünk elébe, amelyben a reformáció művelődéstörténeti jelentőségéről hallhatunk sok-sok érdekes előadást a téma legkiválóbb szakértőitől. Részletes képet kaphatunk arról, hogy mi mindennel járult hozzá a reformáció a magyar művelődés gazdagodásához, fejlődéséhez. Kijelenthetjük, hogy Luther követői, illetve a később szárba szökkenő keresztyén felekezetek mindenhol nagyon sokat tettek a helyi közösségekért. Érdemes ezért erre emlékezni, fontos, hogy számba vegyük, hogy mi mindent köszönhet hazánk és szűkebb pátriánk is annak a megújító folyamatnak, amely fél évezrede Wittenbergből elindult. Nagy időt és nagy tetteket kell áttekinteni és ebben mi, honismerettel, helytörténettel foglalkozók is fontos részt vállalhatunk. Egy lokális történettel, vizsgálattal tudjuk, hogy legtöbbször jobban be lehet mutatni a nagy egészet, mintha a nagy általánosságok felől kezdenénk. A magyar reformációt, annak eredményeit a helyi közösségek szintjén is elengedhetetlen vizsgálni, hiszen a protestáns felekezetek maguk helyi gyülekezetekből állnak, tevődnek össze. Már az a struktúra, ami létrejött a protestáns egyházakban az jelentős és pozitív hatással járt a helyi közösségek életére, aktivitására nézve. A lokálpatriotizmus kialakulásához úgy gondolom a reformáció által beindított megújulás és társadalmi fejlődés is nagyban hozzájárult. Aktív, tevékeny részese lenni egy szűkebb közösségnek, hogy aztán így legyek aktív, tevékeny részese tágabb hazámnak és nemzetemnek – ez az alapvetés nem csak úgy lett a történelemben. Egy fejlődés során jött ez létre és ebben a fejlődésben a protestáns gyülekezeti kultúra véleményem szerint fontos szerepet játszott. Erről nem nagyon szoktunk beszélni, annál inkább méltatjuk a magyar nyelvért tett erőfeszítéseket. A Kárpát-medence ezen a vidékén pedig tényleg nagyon sokat tettek ezért a 16. századtól kezdve. Károlyt már említettem, de itt tanult Patakon, majd innen nem oly messze élt az a Kazinczy Ferenc, aki a magyar nyelvújítás vezéralakja lett. Erről sem szólhatok most többet, de azt mindenképpen látnunk kell és e nagy kerek évfordulón ki is kell mondanunk, hogy ami igazán összeköt minket, magyarokat, az az egyedülálló, gyönyörű anyanyelvünk, amelynek megőrzéséért és megújításáért protestáns felekezetink tették bizonyosan a legtöbbet.

A magyar nyelv nemzetmegtartó ereje

A magyar nyelv tiszteletét és szeretetét ma is protestáns egyházi összejöveteleken és istentiszteleteken lehet leginkább megtapasztalni. Nagy lelki élményt jelent nekem mindig, amikor egy lelkész szépen prédikál, amikor az Igét választékos magyarsággal magyarázza. Megsokszorozódik ez az élmény, ha ezt a határon túlon élem át, mondjuk Erdélyben, a kalotaszegi Magyargyerőmonostor Árpád-kori templomában, őseim padjában ülve. Ott, ahol a nyelv nemzetmegtartó ereje méginkább tapintható. Nem kétséges tehát, hogy a magyarság megmaradásáért is sokat köszönhetünk Luther utódainak, akiknek iskolái, kollégiumai mindig a magyar oktatás és művelődés bástyáinak számítottak. Pozsony, Eperjes, Pest vagy Sárospatak, Debrecen, Pápa, Kolozsvár, Nagyenyed, hogy csak a legnagyobb bástyákat említsem. Felbecsülhetetlen az az érték, amely protestáns iskoláinkban létrejött. Erről is lesz majd bővebben szó akadémiánkon, de emellett előadásokat hallgathatunk még a reformációnak a magyar irodalomra, művészetre és népi műveltségre gyakorolt hatásáról is.

A reformáció megújító ereje

Ezeknek a sokirányú hatásoknak rengeteg kézzel fogható eredménye, konkrét példája van, de ezek felsorolását, elemzését előadóinkra bízom, én már csak egy-két gondolattal szeretném megtoldani az eddigieket. Az egyik ilyet magának a reformáció szónak a jelentéséből adnám. A latinból származó szó átalakítást, megjavítást jelent pontosan, de jelent megújulást, hitújítást is. És valóban a reformáció átalakította, megjavította és megújította Európát és hazánkat is egykor. Megújította a hitéletet, de vele együtt az emberek hétköznapi életét is, közelebb hozta az Istent az emberhez, de visszautalva a protestáns közösségek jelentőségére – közelebb hozta az embereket is egymáshoz. Ennek forradalmi jelentősége volt és ennek mai életünk majd minden területére lett kihatása. És ha még egyházi, egyháztörténeti szempontból nézzük azt is meg kell jegyeznünk, hogy a reformáció előidézője lett a katolikus megújulásnak is. Mindig csak az ellenreformációról, annak negatív, vallásháborús oldaláról szólunk, és közben megfelejtkezünk arról, hogy a katolikus egyház is megreformálta magát a tridenti zsinaton, majd az azt követő évtizedekben és nem maradt meg azon az úton, amit pl. a búcsúcédulák fémjeleztek. Ezért sem véletlen – és én katolikusként is nagyon örülök annak – , hogy katolikus fórumokon is emlékeznek a Reformáció 500. évfordulójára, a napokban pl. Pannonhalmán. Ki gondolta volna ezt csak néhány évtizeddel ezelőtt is? Nagyon jól van ez így szerintem, hiszen vallástól és felekezettől függetlenül is komoly mondanivalója van a reformációnak.

Az egyéni megújulás szükségessége

Például az, hogy személyesen is meg kell újulnunk, az értékesre kell tekintenünk, annak létrehozásán kell munkálkodnunk, sokkal jobban törődve lelkünkkel, testünkkel és a körülöttünk lévő embertársainkkal. Nem a fogyasztói társadalom szemetének gyűjtögetésével, megvéve, sőt árulva a globalizáció búcsúcéduláit. – Mert megérdemlem!” Más érdemre, boldogulásra kell törekedni, nem valamiféle hamis egyénire, hanem egy valóságos, közösségben megélt boldogságra, ahol adva kapok, és nem kapva kapok mindenen. Luther bátran adta pontjait, meggyőződését, azt támadta, amit kell. Küzdelme neki és követőinek sem volt könnyű, de megérte. E küzdelem során persze történtek emberi hibák, rossz lépések, de a jóra való törekvés előbb vagy utóbb mindig felülírta ezt. Nyilván megújulni, elhagyni rossz szokásainkat nem olyan könnyű, lehet, hogy többször neki kell durálnunk magunkat, de érdemes – és szerintem ez az egyik fő üzenete a lutheri protestálásnak.

Össze kell fognunk

Persze ez nem egy lezárt folyamat, nem egy befejezett történet. Ma is van ugyanis mi ellen protestálni, – előbb már említettem is a globalizált világ szemetét, ma is szükséges a folyamatos megújulás, és a keresztény egyházak közötti közeledésre, az ökumené erősödésére is. Egy új világ született ugyanis, amelyben új kihívások érnek minket. Össze kell fognunk és nem egymásnak esni, mint a 16-17. században. Akkor ezt a széthúzást, egymásnak feszülést, a vallási ellentéteket a török hódítás ki tudta használni. A megújulásra képtelen európai bürokrácia most ugyanezt éri el. Árulják a búcsúcédulákat, azaz a meghívóleveleket, tartózkodási engedélyeket, állampolgársági papírokat. Ideje van tehát pontjaink kiszögelésének, megújulásunknak, hiszen az utolsó órában járunk, hogy ezt még úgy tehessük meg, hogy eredményt érhessünk el. Luther példája is bátorságot adhat, nem csak a protestánsoknak, nem csak a keresztényeknek, hanem minden embernek.

Megújulás a Honismereti mozgalomban

Szeretném, ha a megújulás honismereti mozgalmunkban is megtörténne. Ahogy megtaláltuk a szerepünket a Rendszerváltoztatás előtt és után, úgy kell most ebben az új világban kialakítani stratégiánkat, megújulni úgy, hogy a legjobban szolgálhassuk kisebb és nagyobb közösségünket. Meg kell nekünk is alkotnunk a téziseinket, a jövőre vonatkozó elképzeléseinket, céljainkat, hogy megőrizzük közös értékeinket, és továbbadhassuk utódainknak. De ahogy pusztán Luther pontjai sem értek volna sokat, ha nem követik tettek, a reformátorok sokasága és a gyülekezetek szorgos munkája, úgy nekünk is sokat kell tennünk azért, hogy szervezetünk, közösségünk megújuljon. Ennek jegyében újult meg (szépült meg) az elmúlt hónapok munkájának köszönhetően honlapunk és a Honismeret is, amely első, megújult számát most vehették kézbe akadémiánk résztvevői. Kérek mindenkit, hogy keresse fel új honlapunkat és küldjön anyagokat is szervezetünk eseményeiről, eredményeiről, hogy közösségünk tovább erősödhessen és azért is, hogy megmutassuk országnak-világnak, hogy mivel foglalkozunk, miben hiszünk.

A hit ereje

Mert hinni kell közös ügyünkben, a nemzeti önismeret elmélyítésében, amiről 1987-ben, akkori pataki akadémiánk megnyitó beszédében Pozsgay Imre is szólt és végeredményben hinnünk kell magunkban is, hogy nagy tettekre, értékteremtő munkára vagyunk képesek. Hit nélkül biztos nem leszünk, és ezt köztünk a legjobban talán az a tagunk tudja, aki a legtöbbet tette szervezeti működésünkért, közösségünk kohéziójának megtartásáért és, ha nem mondanám most a nevét, akkor is mindenki kitalálná, hogy „a Honismeret Nagyasszonyáról”  Bartha Éva titkár asszonyról van szó, akinek mozgalmunk, közösségünk nevében szeretném megköszönni mindenre kiterjedő munkáját abból az alkalomból, hogy megszervezte mozgalmunknak 30. országos honismereti akadémiáját, hiszen az elsőt még 1988-ban szervezte meg Tatán, harminc éve éppen itt, e városban átvéve a vándorbotot. Aki szervezett egy országos, ilyen léptékű konferenciát, az tudja, hogy milyen nehéz munka ez, hát még harmincat megszervezni és mindnyájan tudjuk, hogy milyen nagy színvonalon és példaértékű módon tette ezt. Köszönjük Éva, amit közösségünkért tettél, a Jóisten tartson meg még sokáig jó egészségben köztünk!

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm fővédnökünknek és védnökeinknek, hogy elfogadták felkérésünket, valamint a Reformáció Emlékbizottságnak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, Sárospatak város önkormányzatának, a Sárospataki Református Teológiai Akadémiának és mindazoknak konferenciánk támogatását, akiket a meghívóban hosszasan felsorolhattunk!Kívánok minden résztvevőnek, honismerőnek tartalmas tanácskozást és megújulásra is ösztönző együttlétet!

Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke