Szent-Györgyi Albert születésének 125. évfordulójára emlékezünk 2018-ban. A neves magyar tudós 1893. szeptember 16-án született Budapesten Szentgyörgyi Miklós református vallású pénzügyi fogalmazó és a római katolikus hitű Lenhossék Jozefina második gyermekeként. 1937-ben a C-vitamin felfedezéséért Nobel-díjat kapott. Emlékét hazánkban nagy tisztelettel ápolják, hiszen ő volt az első olyan Nobel-díjas kutató, aki magyar állampolgárként és nagyrészt hazánkban végzett munkájáért kapta az elismerést. Jelentős eredményeket ért el a rákkutatásban, 1947 után az Egyesült Államokban telepedett le, ahol saját intézetében dolgozott, és tudományos tevékenységéért elnyerte az Albert Lasker-díjat.
A nemesi eredetű, erdélyi származású Szentgyörgyi család férfi tagjai nagyrészt jogász végzettségűek voltak, a dédapa, Szent-Györgyi Imre az erdélyi udvari kancelláriánál előadó tanácsos, fia, Imre igazságügyi államtitkár, majd kúriai tanácselnök volt. Szent-Györgyi Albert édesapja szintén jogász volt, de alapvetően gazdálkodással foglalkozott a Budapesttől nyolcvan kilométerre levő, Buják melletti kiskérpusztai birtokán. Így a gyermekei az év nagy részét Budapesten töltötték édesanyjukkal, aki neves orvosprofesszori dinasztia leszármazottja volt. A családi házban az édesanya hatása dominált. „Zene töltötte be a házat és az étkezések során a beszélgetések kiterjedtek az egész világ szellemi vívmányaira.” A család a Kálvin tér közelében lakott Pesten, Albert és bátyja, Pál, a Lónyai utcai Református Főgimnáziumban tanult. Albert későn érő gyermek volt, kezdetben semmi sem érdekelte, mígnem egyszer kezébe került nagybátyja könyvei között Ramón y Cajal Az agy című munkája. Ez annyira felkeltette érdeklődését és tudásszomját, hogy ettől kezdve szinte folyton olvasott.
Orvosi tanulmányait félbeszakította az első világháború. 1914-ben a miskolci katonai kórházban dolgozott, majd az orosz frontra került. A harcok közepette sok bajtársának életét mentette meg, ezért Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. De kétévi katonáskodás után megundorodott az értelmetlen öldökléstől, és nagyon erősen vágyakozott a tudomány művelése iránt, ezért önkezével sebesítette meg magát (belelőtt a bal felkarjába), hogy leszereljék. Terve sikerült, leszerelték, és lábadozása alatt befejezhette az orvosi egyetemet. 1917 őszén megnősült, feleségül vette Demény Kornéliát, a Magyar Posta vezérigazgatójának lányát. Majd újra behívták katonának, ezúttal az olasz frontra, ahol az udinei klinikán dolgozott.
Az első világháború után először rövid ideig Pozsonyban, majd Prágában végzett kutatómunkát, ezt követően Hamburgban a Tengerészeti és Trópusi Intézetben orvosként dolgozott, végül Hollandiában: Leidenben, majd Groningenben kapott kutatói állást. Hollandiában írta a legtöbb tudományos cikkét, megtanult angolul és hollandul, és ott kezdett el a kémiával behatóbban foglalkozni. Felkeltette az érdeklődését egy redukáló hatású anyag, amit megpróbált először növényekből, majd mellékvesekéregből kivonni. Az anyag pontos szerkezetét nem sikerült megállapítani, de mivel hat szénatomot tartalmazott a kémikusok hexuronsavnak nevezték el. Egy másik, akkoriban az érdeklődés középpontjában álló fontos kutatási terület, a sejtlégzés témája kapcsán Szent-Györgyi a burgonya példáján bebizonyította, hogy az oxigénnek és a hidrogénnek ugyanolyan szerepe van a sejtlégzésben. „A burgonya lélegzése” című cikkének hatására hívta meg magához Cambridge-be Szent-Györgyit a kor legjelentősebb Nobel-díjas biokémikusa, Frederick Gowland Hopkins. Kutatásaihoz Rockefeller-ösztöndíjat biztosított. Szent-Györgyi itt írta meg doktori értekezését (PhD) a hexuronsav vizsgálatából 1927-ben.
Már külföldön elismert tudós volt, amikor Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hazahívta Cambridge-ből és megbízta őt a szegedi Orvosvegytani Tanszék vezetésével. Itt sikerült bebizonyítania állatkísérleteken, hogy a hexuronsav nem más, mint a C-vitamin. Csakhogy ezalatt végleg elfogyott az a nagyon csekély mennyiségű anyag, amit mellékveséből vont ki. És még nem tudták pontosan meghatározni az összetételét sem. Nagyon sok növénnyel kísérletezett, de nem talált olyat, amelyik nagy mennyiségben és jól kivonhatóan tartalmazta volna a C-vitamint. Egyik este a felesége paprikát adott a vacsorához, amit Szent-Györgyi nem szeretett, és hogy ne kelljen megennie, az az ötlete támadt, hogy megvizsgálja. A laboratóriumban kiderült, hogy a szegedi paradicsompaprika óriási mennyiségben (1 grammban 2 milligrammot) tartalmaz C-vitamint. Szent-Györgyi ezután munkatársával a paprikában a C-vitamin mellett még egy nagyon fontos anyagot talált. Ezt kezdetben P-vitaminnak nevezte el, de ez tulajdonképpen nem vitamin, mert hiánya nem okoz betegséget, viszont jótékonyan erősíti a C-vitamin hatását. Ez az új vegyületcsoport a flavonok. A negyvenes években tudományos érdeklődése az izom felé fordult. Tanítványaival, Banga Ilonával és Straub F. Brunóval sikerült felfedezniük és izolálniuk az izomból egy új fehérjét, az aktint. Vitathatatlan az érdeme abban is, hogy megállapította, mennyire fontos szerepet játszanak a szabad gyökök a rák kialakulásában, és felismerte, hogy a vitaminoknak (lásd C-vitamin) mennyire fontos gyökfogó szerepük van ebben a folyamatban.
Szent-Györgyi nemcsak neves tudós volt, hanem jelentős közéleti személyiség is. Az 1940–1941-es tanévben a szegedi Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem rektorává választották. Szent-Györgyi kezdetektől fogva szembeszállt a fasizmussal. Közreműködött több zsidó származású tudóstársa megmentésében külföldön és hazánkban egyaránt. A háborút és annak propagandáját határozottan elítélte. A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, létrehozott egy ellenállási szervezetet – a későbbi Taurus gyár pincéjében volt a központjuk –, amely szabotázsakciókat szervezett a fasiszták ellen. Ez volt a SZESZ, a Szent-Györgyi Ellenállási Szervezet. Céljuk a kiugrás fegyveres segítése volt.
A háború után aktív közéleti szerepet vállalt egy új demokratikus Magyarország létrehozásában bízva. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetője lett, 1945–47 között a nemzetgyűlés tagja, az Országos Köznevelési Tanács elnöke. Megalapította a Magyar Tudományos Akadémiától független Magyar Természettudományos Akadémiát, majd a két akadémia összevonása után az MTA másodelnöke volt. Az országban bekövetkezett politikai fordulat és annak következményei miatt 1947-ben Amerikába emigrált, a massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le. Itt létrehozott egy alapítványt, amelynek keretei között eleinte az izomműködés biokémiáját, majd a rák kialakulását kutatta. 1955-ben kapott amerikai állampolgárságot, 1956-ban az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS) tagja lett.
Emigrációjának idején csak két alkalommal látogatott Magyarországra. Először 1973-ban azért, hogy részt vegyen a Szegedi Biológiai Központ átadási ünnepségén, majd 1978-ban a magyar koronázási ékszereket hazahozó küldöttség tagjaként.
Szent-Györgyi Albert egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos életre. Ő volt az első – és máig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat.
Tasiné Csúcs Ildikó írása nyomán (Nemzeti évfordulóink, 2018.)
