Sajtóközlemény - XLVI. Honismereti Akadémia

2018. június 25.
Az idén immár 46. alkalommal sorra kerülő Akadémia a Kárpát-medence legnagyobb honismereti, helytörténeti találkozója. Az akadémia témája ebben az évben  A víz és az élet. A nyitó előadást Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a Honismereti Akadémia fővédnöke tartja.

Sajtóközlemény:

A Honismereti Szövetség megyei tagszervezete, a Szülőföld Honismereti Egyesület társszervezésével 2018. július 2-6. között Győrben rendezi meg éves nagy konferenciáját, az Országos Honismereti Akadémiát. Az idén immár 46. alkalommal sorra kerülő Akadémia a Kárpát-medence legnagyobb honismereti, helytörténeti találkozója, amely mindig egy kiemelt témát tárgyaló tudományos konferenciája és egyben szakmai továbbképzése a honismereti mozgalom tagjainknak és az érdeklődő résztvevőknek. Az akadémia témája ebben az évben  A víz és az élet, melynek kapcsán elsősorban a vízzel kapcsolatos népi, szakrális hagyományainkról, a magyar nép történetében, mindennapi életében betöltött szerepéről, a lokális identitásban való jelentőségéről szólnak majd a konferencia neves előadói. A nyitó előadást Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a Honismereti Akadémia fővédnöke tartja. 
A rendelkezésre álló egy hét alatt kerül sor az akadémia fő témájának plenáris illetve szekcióüléseken való megtárgyalására, a Szövetség kitüntetéseinek ünnepélyes átadására, a vendéglátó város és megye történelmi, művelődéstörténeti értékeinek megismerésére, szakmai és baráti találkozásokra, amelyek nagyon fontosak egy országos civil szervezet életében.
Az Akadémiára a jelentkezések alapján 170-200 résztvevő várható, de a rendezvény nyitott, a szervezők szeretettel várnak minden téma iránt érdeklődőt.
A konferencia előtt már megjelent Honismeret folyóirat elsősorban Győr-Moson-Sopron megye és megyeszékhelyének értékeivel, helytörténetével foglalkozik.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
A konferencia nyitónapján, július 2-án a sajtó számára a részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük a szerkesztőségeket, hogy az akkreditálás zavartalan lebonyolítása érdekében a programon résztvevő munkatársaik nevét, beosztását és személyazonosító okmányuk számát legkésőbb 2018. június 29-én, pénteken 14.00 óráig küldjék el a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága részére, a sajto@keh.hu e-mail címre.

A Szövetségről és a XLVI. Országos Honismereti Akadémia programjáról bővebben itt tájékozódhatnak.