Az Év Madara, a gólyatöcs

Selmeczi Kovács Ádám írása
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) éppen 40 éve indította el Az Év Madara nevet viselő programját, amellyel egy-egy arra érdemes madárfaj megóvásának és fennmaradásának szükségességére kívánja felhívni a figyelmet.

Míg a korábbi időkben az egyesület szakmai szervezete jelölte ki az év madarát, az idei esztendőben – a korszellemnek megfelelően – internetes szavazás döntött erről. Némiképp persze irányított volt a választás: az érdeklődők három közismertnek nem mondható „szurka-piszka” faj, a nagy póling, a gulipán és a gólyatöcs közül választhattak. A végeredmény ez utóbbinak kedvezett, így egy évre sikerül ráirányítani a figyelmet hazánk ezen ritka parti madarára.
A gólyatöcs rendkívül hosszú – és ráadásul igencsak feltűnő színű – lábai miatt kapta az ókorban az ostorszíj-lábú (Himantopus) nevet, amit még most is visel tudományos nevében. Ezek az aránytalanul hosszúnak tűnő lábak és jellemző szikes élőhelye „ihlették” kedves hangzású népi nevét is: az Alföldön még most is sokan székigólya névvel illetik.
A sós vizű szikes tavak és puszták különleges, sérülékeny és védendő élőhelyek, melyek előfordulásának nyugati határát éppen a Kárpát-medence jelenti. A gólyatöcs nálunk ezen élőhelyekhez kötődik, s mivel ezekből elég kevés van, így e karcsú parti madár sem mondható elterjedtnek: hazánkban alig néhány száz párban fészkel. Szűkebb pátriánkból kitekintve azonban megállapítható, hogy a gólyatöcs egy kozmopolita, azaz minden kontinensen előforduló, kevéssé veszélyeztetett madárfaj. Ráadásul – széles körű elterjedésének köszönhetően – öt alfaja él a nagyvilágban.
A XIX. századi folyószabályozások, az akkor nagy ütemben végzett lecsapolások (ami a kiterjedt, de az ember számára nehezen hozzáférhető mocsarak és lápok sorsát pecsételte meg) igen erőteljesen szűkítették élőhelyeit. Napjainkban is az egyik legnagyobb veszélyforrás a megfelelő élőhelyek hiánya. A sekély vizű időszakos vízállások, és az úgynevezett legelőtavak kiterjedése most sem mondható kielégítőnek, bár az elmúlt évtizedekben a hazai természetvédelmi szervezetek nagy odafigyeléssel oldották meg ilyen, időszakos vízállású területek újjáélesztését több tájegységünkön is.
A székigólyát Magyarországon vonuló fajként ismerjük, bár már elég korán (március végén) megérkeznek az első területfoglalók. A nászidőszakban látványos udvarlással alakulnak ki a párok. Mint szinte minden nyílt területen fészkelő faj, a gólyatöcs is joggal bízik a csapat erejében. A költőhelyen felbukkanó vélt vagy valós betolakodót rendkívül erélyes módon (és igen hangosan) űzik el az öreg madarak, gyakorta összefogva ilyenkor a környéken fészkelő rokonokkal. Fészket nem nagyon épít, tojásait gyakran a kopár felszínre rakja, ám azok teljesen beleolvadnak a környezetbe. A kikelő fiókák fészekhagyók, azaz a kikelést követő rövid időn belül a szülőmadár biztonságos helyre vezeti őket vagy veszély esetén a felnőttek riasztó hangjának engedelmeskedve fedezékbe húzódva lapulnak, amíg el nem ül a vész. A fészekalj leggyakoribb fosztogatói a rókák és a dolmányos varjak. Mára mindkét predátor jelentősen elszaporodott: a rókát az állományát korábban kordában tartó veszettségvírus elleni immunizáció, a dolmányos varjút pedig az Alföldön korábban sokkal kevésbé jellemző fasorok és az özönnövényként ismert (invazív) ezüstfacsoportjai segítik a növekedésben és a sikeres terjedésben.
A fiatal gólyatöcsök kora ősszel csatlakoznak a vonulásra készülő csapatokhoz, ilyenkor, ha hazánkban nem is alkot nagy tömeget, de a környékbeli országok tengerpartjainál és folyótorkolatainál ezres létszámban jelennek meg. Nálunk az utolsó madarak októberben mutatkoznak, bár a zöm már augusztusban odébbáll. Egészen a trópusi Afrikáig vonulnak, leszámítva a mediterrán térségben élő állományt, amely inkább helyben marad, vagy csak rövid távra vonul.
A gyűrűzési visszajelentések alapján tudható, hogy érdekes módon hazánkban jelölt gólyatöcs még nem került meg sehol, holott több száz madár kapott eddig gyűrűt. Ezzel szemben eddig négy külföldön (még fiókaként) jelölt madár bukkant fel nálunk. Legérdekesebb egy portugál madár, amely több mint 2500 km-rel a gyűrűzés helyétől került elő. A hazai adatbank által számontartott legidősebb gólyatöcs kilencéves volt, ez egy hazánkban megfigyelt olasz származású példány.
Táplálékának jelentős része – más parti madarakhoz hasonlóan – kis méretű vízi gerinctelenekből áll, de hosszú lábainak köszönhetően ezek után kutatva rokonainál jóval mélyebb víztereket ér el, akár egy valódi gázlómadár.
A gólyatöcs hazánkban fokozottan védett faj; a védelme érdekében tett lépések legfőképpen az állami természetvédelmi szervezetek, kiemelten a nemzetipark-igazgatóságok feladatkörébe tartoznak. Mivel jelentősebb költőhelyei védelem alatt állnak, hazánkban ezek megfelelő kezelésén múlik a faj hosszú távú jövője.

Selmeczi Kovács Ádám