Bélyegkép

„Honismeret nélkül nincs hazaszeretet”

Zika Klára írása
Találkozás a „Prima Primissima” díjjal kitüntetett „Hazajáró” televíziós műsor szerkesztőjével, Kenyeres Oszkárral

A váci állomásépület előtt beszéltük meg a randevút, s az üdvözlések után Kenyeres Oszkár lelkes lokálpatriótához illően mesélt a szép műemléképületről és az elsőként megépülő Budapest–Vác közötti vasútról. Amerre mentünk, minden érdekességre felhívta figyelmemet, bár lépten-nyomon megállították egy üdvözlésre, vagy gratulációra.
– Ez természetes, hiszen itt születtem – magyarázza mosolyogva –, később sokak gyermekét is tanítottam, és vittem kirándulni. Egyébként a Naszály a váciak „szent hegye”. Az általános iskolában volt turisztikai szakkör, már kiskamaszként jártunk a barátaimmal a visegrádi hegyekbe, később a Börzsönybe, ahonnan átláthattunk a felvidéki „nagy” hegyekre is! Kialakult egy baráti kör, egyre merészebbek lettünk, fiatalos hévvel meg akartuk hódítani a magas hegycsúcsokat.
1990-ben alakult meg a Börzsöny Akciócsoport azzal a céllal, hogy megóvja, megismertesse és megszerettesse a Börzsönyt. Kenyeres Oszkár és barátai a túrázások mellett önszorgalomból karbantartották a turistaösvényeket és lassan egyre többen segítettek, csatlakoztak hozzájuk. A Duna–Ipoly Nemzeti Parktól is sok segítséget kaptak. 1997-ben megmászták a Chopok csúcsát, amely egyfajta áttörés is volt. Ezután jöttek a Magas-Tátra csúcsai, aztán célul tűzték ki, hogy Pozsonytól az Al-Dunáig bejárják a Kárpátok gerincét. Ekkor még egyetemisták voltak és a hegyi túrázás lett a hobbijuk. 2001-ben a Mont Blanc csúcsára is feljutottak, de közben járták a Felvidéket, Erdélyt, ismerkedtek a magyar közösségekkel, emlékekkel. Kenyeres Oszkár és barátja, Moys Zoltán voltak a lelkei ezeknek a túráknak: kerékpárral minden várat felkerestek és közben lajstromba vették a magyar emlékeket.
 – Ezek a találkozások nagy hatással voltak ránk – emlékszik vissza Kenyeres Oszkár. – Sok olyan emberi kapcsolat alakult ki, akik közül később többen segítőink lettek. A barátom, Moys Zoltán a médiában helyezkedett el, rendezőként sok szép munkája volt Schödl Dávid operatőrrel: ők készítették el például Böjte Csabáról és a dévai Szent Ferenc Alapítványról az első filmet „Csillagösvény” címmel. Zoltán később Dextramédia Kft. néven alapított egy céget Dáviddal és Vándor Attilával, így megőrizhették  függetlenségüket.  Külsősként leginkább egyházi műsorokat gyártottak  a közmédiának.
– És a „Hazajáró” mikor indulhatott el?
– Szerettük volna már közkinccsé tenni a Kárpát-medence magyar emlékeit, ami végül akkor valósulhatott meg, amikor Dobos Menyhért 2011-ben a Duna Televízió élére került. Ismerte Moys Zotán rendezői és Schödl Dávid operatőri munkáit, és segített abban, hogy „Hazajáró” címmel elindítsunk egy olyan műsort, amelyben mozaikszerűen megjelenünk a Kárpát-medencében és bemutatjuk a magyar közösségeket, lelkiségüket, értékes emlékeiket. A Magas-Tátrával – a turizmus bölcsőjével – kezdtük. 
– Kenyeres Oszkárt a műsor mindenesének is mondhatjuk, hiszen Ön a szerkesztője, szervezője, és gyártásvezetője is. Kitalálja az epizódokat, a megszólalók személyét, szervezi a szállásokat, elkészíti az adásmenetet. A többiekkel ezután egyeztet?
– Igen, összeülünk a rendezővel, operatőrrel és közösen kialakítjuk a végleges tartalmat. Hála Istennek, mindenki úgy érzi, hogy amit csinálunk, az több mint egy TV-műsor! Lélekből épül, küldetésből, nem a pénzről szól. Hét éve együtt van az ötfős alapcsapat, azonosak a céljaink. Először egy év fizetésnélküli szabadságot vettem ki az iskolától, de amikor megszületett a televíziós szerződésünk, abba kellett hagynom a tanítást.
– A felesége mit szól a sok távolléthez, s a még több önkéntes munkához?
– A feleségem is szeret túrázni, ezt a munkát már házas emberként kezdtem, így is szeretném befejezni. Most már, hogy a lányaink nagyobbak lettek, lehetőség van a közös családi túrákra is. Nekem nagyon sokat jelent a szeretetteljes, biztos háttér, boldog vagyok, amikor hazatérve örömmel fogadnak!
– A kiemelkedő emlékekből, a meghatározó találkozások közül említene néhányat?
– Nagyon sok van. A Bodzai-havasokban, amikor például úgy látszott, hogy nem érjük el világosban a hegycsúcsot, egyszer csak Valaki eltüntette a felhőket és csodálatos látványban lehetett részünk! A téli túrákra különösen szívesen tekintek vissza, de azokra a találkozásokra is, amikor rögtön talált a szó, megvolt a közös hang. Kisebb-nagyobb katarzisok folyamatosan érnek bennünket. Régiókban gondolkozunk, 56 részre osztottuk fel a régi hazát, mindenhol megvannak a „helyi hazajárók”: Poprádon, a Szepességben, a Barcaságban, Csíkban és nemcsak idősebbek, hanem egyre több a fiatal – hála Istennek! Liptóban, Szepes vármegyében olyan magyarokkal találkoztunk, akik főleg házasság révén kerültek oda, hiszen alig élnek ott magyarok. 
– Megértem, hogy nem akar neveket sorolni, mert, ha valakit kihagyna, megbánthatná vele.
– Főleg a szórványvidékeken vannak olyan emberek, akik felismerték, ha ők nem őriznek, mentenek, eltemetik az utolsó magyart és nem marad semmi az utókorra! Ők a „tűzőrzők”, ahogyan mi nevezzük őket. Remélnek egy szebb jövőt a Mezőségben, a Szilágyságban és próbálják őrizni a lángot. Tragikus a kép, de vannak alapítványok (pl. Kallós Zoltáné), ezek teszik a dolgukat és bíznak a Jóistenben. Az erdélyi Hegyalján is szomorú a helyzet, de Gyulafehérváron például ott van Gudor Kund Botond református esperes, aki kézben tartja az ottani munkát, ápolja az emlékeket, vagy Hunyad megyében, a Zsil völgyében – ilyen helyekre szeretünk járni, ahol tíz százalék körüli magyar él. El sem tudjuk képzelni, mit jelent ezeknek az embereknek, ha odamegyünk és magyar szót hallanak, sőt, azt érzik, hogy kíváncsiak vagyunk rájuk, nagy örömöt szerzünk nekik ezzel. Azért is fontos a „Hazajáró”, mert a nyomunkban – a műsorok után – megindultak a turisták, s ha már ott járnak, magyaroknál szállnak meg. Azoknak az embereknek, akik egy zsil-völgyi bányában 15–16 órát eltöltenek a föld alatt, ez rengeteget jelent. December közepén voltunk ott és könnyes szemmel búcsúztunk el a helyi magyaroktól.
Kenyeres Oszkár többször is kihangsúlyozta, céljuk az, hogy minél több turistát indítsanak el ezekre a helyekre, ismerkedjenek, barátkozzanak, járjanak vissza, ezáltal is segítve az ottani emberek megmaradását.
– Szeretnénk a 2018-as tervekről is hallani.
– A „Hazajáró”-nak eddig 206 része ment adásba, ebben az évben 26-ot tervezünk – ebből már négyet elkészítettünk. Következik az erdélyi Magyarlapád, majd Nagyenyed és környéke, Tövis, Diód, Marosszentimre (az itteni templomról írta híres versét Jékely Zoltán). Számtalan felfedezésre váró terület van még, igyekszünk tartani az egyensúlyt, mert az elején sok kritikát kaptunk amiatt, hogy a Székelyfölddel többet foglalkoztunk. 2018 januárjában Sáros vármegyébe készülünk, aztán Zágrábba, majd Szlavóniában várnak minket. Kárpátalján többször jártunk, de még hátra van Nagyszőllős, Ungvár és Nagydobrony bemutatása. Horvátországban viszonylag keveset voltunk, de például a Temesközben terveink között szerepel Nagybecskerek, Lugos és Oravicabánya feldolgozása.
– Az a tapasztalatom – sajnos –, hogy itthonról is inkább külföldre utaznak az emberek, pedig a saját kicsi országunkat sem  ismerik – miért is kötődnének? Milyen hasznos lenne, ha a jelenlegi Magyarország kincseit is bemutatnák!
– Nekünk is nagy álmunk, hogy a már jól bevált koncepcióval fedezzük fel Magyarország szépségeit! – derül fel Kenyeres Oszkár arca. – Nagyjából 100 „Hazajáró”-t kellene készítenünk, de ez merész álom, hiszen a Duna TV-ről áttették a műsorunkat az M5-ös csatornára (amit kevesen érnek el)  és a Duna Word ismétli elég rossz időpontban. Erre az évre megvan a szerződésünk, de nem tudjuk, mit hoz a jövő?
– A televízión kívül milyen lehetőségeik vannak  arra, hogy ezt a felhalmozott tudást, ismeretségi kört közkinccsé tegyék?
– Elsősorban a Honismereti és Turista Egylet – válaszolja Kenyeres Oszkár. – Azzal a céllal alapítottuk, hogy ha megszűnne a „Hazajáró” műsor, tovább vigyük ezt a szellemiséget, és ezen keresztül közkinccsé tegyük az információinkat, tapasztalatainkat. Azt szeretnénk elérni, hogy a turisták ne csak a „sláger” helyekre menjenek, hanem látogassák meg a szórványban élő magyarokat, náluk szálljanak meg, kössenek barátságokat, tartsák a kapcsolatot. Ezzel sokat lehet tenni a magyar identitás erősítéséért. Mottónk: honismeret nélkül nincs hazaszeretet! Az ember hogyan szeresse azt, amit, akit nem is ismer. Legyen önbecsülésünk, álljunk ki a világ elé – egy-egy ember csodákat érhet el!
– A honismereti mozgalom is így, alulról indult el annak idején, egy-egy elkötelezett lokálpatrióta lelkes munkájával, amiből országos, sőt, Kárpát-medencei mozgalom szerveződött. 
– Pontosan ez történt velünk is – bólogat egyetértően Kenyeres Oszkár –, a „Hazajáró” egy kis fiatal facsemete volt, mostanra terebélyes tölggyé fejlődött, amelynek az ágai egy-egy régiót jelképeznek. Fontos, hogy mindent megtegyünk ezeknek az ágaknak az életben tartásáért, és azért is, hogy a barátságok tovább működjenek. Így lehet élő kapcsolat például az erdélyi Magyarlapád és a Csallóköz között, hogy csak egy példát említsek, mi segítünk ebben. Ezért hoztuk létre a Hazajáró Egyletet, 2015-ben volt az alakuló ülés Csobánkán. Minden barátunkat, ismerősünket meghívtuk, Böjte Csaba misézett, zászlót szentelt – ott már sokan megismerhették egymást. 2018 áprilisában és ősszel szervezünk hasonlót azzal a céllal, hogy minél több kapcsolat, barátság alakuljon ki. Olyan világban élünk, amelyben gyengék a gyökerek, ezért történik az elvándorlás is, a liberális média is ezt erősíti, ezért kell a „Hazajáró”-nak is a média eszközeivel egyesíteni az erőit.
– Milyen lehetőségeik vannak erre?
– Televíziós műsorainkon kívül a közösségi média segítségével is lehet már kapcsolatot tartani: a facebook-os táborunk már több mint 100 ezres, több Youtube csatornánk is van, ahol megnézhetik a filmjeinket. A fiatalok inkább ezeket használják, így legalább őket is megszólíthatjuk.
– Ezt a szerteágazó hálózatot, folyamatos kapcsolattartást ki tudja kézben tartani? 
– Ez is az én feladatom, s ha valaki éppen ráér a csapatból, akkor besegít. Válaszolok a levelekre, feltöltöm a híreket, a képeket. Közönségtalálkozókra járunk, 2017-ben 98 volt a Kárpát-Hazában, de már voltunk Svájcban, Németországban is az ottani magyarok meghívására. 2018 nyarán Amerikába készülünk, a clevelandi magyar közösséghez.
Az elmondottakból kiderül, hogy a túrázás, filmkészítés mellett nagyon sok a járulékos munka, s ezt senki sem honorálja. Pedig – meggyőződésem –, hogy identitásunk megőrzése, sőt, megmaradásunk érdekében ez olyan misszió, amelyet komolyan kellene támogatni. Valamikor a vagyonnal rendelkező emberek erkölcsi kötelességüknek tartották, hogy felkarolják a haza szolgálatában munkálkodókat és anyagilag is támogassák őket. De jó is lenne ilyen mecénásokat találni a „Hazajáró” misszionáriusai számára is!
Zika Klára