Bélyegkép

Kiskőrös legrégebbi Petőfi-szobrai

Turán István írása
Kiskőrös híres szülötte Petőfi Sándor. Kultusza a településen már a szabadságharcot követő években kezdett kibontakozni.

Az „öreg Petőfi”: 1861, avagy 1862?

Kiskőrös legnagyobb szülötte Petőfi Sándor költő, akinek kultusza a településen már igen korán, az 1848–49-et követő neoabszolutizmus éveiben elkezdett kialakulni. Sárkány János evangélikus lelkész 1857-ben közölte először az országgal a Vasárnapi Újság című folyóiratban, hogy kortársként meg tudja erősíteni, illetve bizonyítékokkal rendelkezik, hogy Petőfi Kiskőrösön született,[1] útjára indítva ezzel egy évszázados vitát, amelyet elsősorban Kiskőrös és Félegyháza, utóbb Szabadszállás vívtak a szülővárosi címért, s amelyre pontot csupán a Magyar Tudományos Akadémia tett 1960-ban, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza javára is döntve.

Még a kiskőrösi szülőház birtokbavétele előtt sor került a világon első köztéri Petőfi-szobor felállítására, igaz egy igencsak kalandos történet végén, nagy nehézségek árán.

Maga a szoborállítás gondolata 1860-ban, Kiss Lajos tímármester újonnan elkészült lakóházának avató vacsoráján merült fel. Az estebéden részt vett a város iparos és értelmiségi vezető rétegének számos tagja, így Blázy Lajos evangélikus lelkész, Gohér Mihály többször volt bíró, Raksányi József jegyző, a Tepliczky család több tagja, Dúl István kovácsmester, Adamits János és Kőrösi György szabómesterek, Zselló Lajos, Krnuch Károly tanítók, Szily Dániel ügyvéd.[2] Az anekdota szerint a jó hangulatú evés-ivás, mulatozás vége felé Blázy lelkész szólásra emelkedett és rövid, de annál lelkesebb beszédében kérte fel a jelenlévőket, hogy adakozzanak a város részére, hogy szobrot állíthassanak Petőfi Sándornak. A felajánlások nagy száma közepette még aznap összegyűlt a szükséges anyagi rész.[3]

A sikeres gyűjtés után megtárgyalták, hogy Adamits és Kőrösi a következő héten alapanyagot vásárolni mennek Pestre, akkor majd magukkal viszik Raksányi jegyzőt is, és megrendelik az alkotást a Gerenday és Fia kőfaragó cégnél. Így is történt. Szintén a jegyző szállította le a puha sóskúti mészövet, amiből a szobor készült, majd 1861 tavaszán a faragók elkészítették a szobrot, amelyet azután a megrendelők textilárujuk közé rejtve hazacsempésztek Kiskőrösre.[4]

Közben már kijelölték a felállítás helyét, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Népiskola előtti téren, a piachoz közel. Akácfákat ültettek, parkosítottak, s várták a költő halálának évfordulóját, július 31-ét, ekkor szándékoztak ugyanis felavatni a Petőfi tiszteletére készült műalkotást.[5]

Az elkészült talapzatra időközben már fel is vésték a felállítás és az avatás dátumát, amely ma is ugyanúgy hirdeti a nevezetes évet: 1861. Csakhogy ebben az évben semmi sem történt e tekintetben, s nem is történhetett!

1860 októberében ugyanis a magyar passzív ellenállás hatására az uralkodó kísérletet tett a politikai elittel való kibékülésre. Számos ponton eltörölte volna az abszolutisztikus berendezkedést, de a kulcspozíciók és az államigazgatás ugyanúgy az udvarnál és Ferenc Józsefnél maradtak volna.[6] A Kancellária és a Helytartótanács visszaállítása mellett megjelent a Birodalmi Tanács (Reichsrat) intézménye is. Az 1861. évi februári pátens ezt pontosította volna, s a tervezetek elfogadtatására a császár összehívta, 1849 óta először, a magyar országgyűlést április 9-ére. A magyar elit ugyan megosztott volt bizonyos kérdésekben, de mind a Deák-párt, mind a Teleki-párt[7] egyetértett abban, hogy az intézkedések elfogadhatatlanok. Látva az eredménytelen működést, az uralkodó feloszlatta az országgyűlést, az önkényuralom pedig visszatért az országban.

Az októberi diploma és a februári pátens mellett az országgyűlés megtagadta az adók megszavazását is, ezért országszerte a katonaság feladata lett a kivetett adó behajtása, akár erőszak árán is. Így történt ez Kiskőrösön is, és itt kanyarodhatunk vissza a szoborállítás problémájához. A város, akárcsak az ország számos települése, megtagadta az adó befizetését, ezért 1861. július 9-én a Pest-Pilis-Solt vármegyei közgyűlés engedélyezte Kiskőrös mezővárosnak a házipénztárból 3000 ezüstforint kifizetését a településre a fejedelmi adó behajtására érkezett 439 fő császári katonaság[8] beszállásolásának és élelmezésének céljából. A csapat ugyanis több hónapon keresztül megszállva tartotta a várost, begyűjtve terményt, jószágot, pénzt, ez pedig kiváltotta a lakosság gyűlöletét.[9]

A már érlelődő erőszakos cselekedetre október 30-án került sor. dr. Barra István Pest megyei főorvos feljegyezte, hogy „este 10 órakor Gombár György kiskőrösi lakosnak házánál több idevaló lakos egyének az itt állomásozó cs. kir. katonák által megsértettek és alól írt által megvizsgáltatván, következő állapotban találtatván.[10] A sérülések nagy része kardlaptól származott, összesen tíz lakos neve szerepel a vizsgálati lapon. A város elöljárósága a Helytartótanácshoz folyamodott, a katonák megbüntetését és az eset kivizsgálását kérve.[11] A vizsgálóbizottság munkáját csak 1866. augusztus 21-én nyilvánította befejezettnek, ekkor Kapy Ede főispáni helytartó Safáry József kiskőrösi járási (ekkor még Solti Alsó Járás) szolgabírónak leiratot küldött, miszerint nem történt volna semmilyen erőszakos eset sem, ha Kiskőrös lakossága nem tagadja meg az adó befizetését, tehát mindent csak maguknak köszönhetnek. Emellett a pénztárból kivett 3000 forintot a városnak kellett a vármegye pénztárába visszafizetnie. Összesen 16 ezer forint kár érte a települést.[12]

A világ első köztéri Petőfi-szobrát ilyen körülmények közt nem lehetett nemhogy felavatni, még felállítani sem. Erre célzott Sárkány János a Vasárnapi Újságban, amikor magyarázkodott az egyéves csúszás miatt, kijelentve, „hogy Kis-Kőrösnek most egy éve oly kellemetlen napjai voltak, melyekhez hasonlókat senkinek sem kívánunk, s milyenekben csakugyan hazánk kevés községe részesült, s azóta hiába várjuk, hogy majd derül. Ezen körülmények az emlék felállítását mindig tovább és továbbra halasztották, míg végre jobbnak láttuk, azt már későbbre nem halasztani, s felállítását elrendelni, mielőtt egészen elsötétednék mit ne adjon Isten.[13] A csendes, országos hírverést nem kapott szoborállítás tehát megtörténhetett végre, 1862. augusztus 6-án.

A második Petőfi-szobor megvalósulása: 1927 és 1928

Az 1923-as centenáriumhoz közeledve jogosan merült fel a városvezetés és az értelmiségi elit körében, hogy az „öreg Petőfi” mellett Kiskőrösnek illene egy egészalakos, nagyméretű bronzszobrot is állítania nagy szülöttének. Kellemesi Melczer Gyula járási főszolgabíró elnökletével Petőfi Szoborbizottság alakult 1918-ban, hogy az addigi gyűjtést folytassa.[14] A háború utáni óriási devalváció miatt az addig befolyt adományok összértéke már az új pénznem bevezetése előtt mindössze 3 pengő értékre zsugorodott![15]

Éppen ezért a vezetés megpróbálkozott egy köztes megoldással is: a trianoni diktátum miatt a Segesváron felállított, sokak szerint a világ legszebb Petőfi-emlékművét leszerelték a talapzatról és Budapestre szállították, ahol végleges helyéről döntöttek az 1922-es év elején. A szobor felállítására pályázó települések közül legesélyesebb város egyértelműen Félegyháza volt, azonban a versenybe Kiskőrös mint szülőhely is bekapcsolódott. A szobor ügyét először a megyei közgyűlésben tárgyalták, s mivel dönteni nem akartak ilyen horderejű kérdésben, javasolták a kultusztárcához fordulást.[16] Időközben az Országos Petőfi Társaság is megfogalmazta véleményét az ügyben: mivel a kiskőrösieknek már van Petőfi-szobra, a segesvári mindenképpen Félegyházához kell hogy kerüljön.[17] Kiskőrös község Meskó Zoltán képviselőt küldte, hogy járjon közben Vass József kultuszminiszternél. Okfejtése mindazonáltal érdekesnek bizonyult: beszámolója szerint meglátogatta a minisztert és azt mondta: „Uram, Félegyháza és Kiskőrös küzd a segesvári Petőfi-szoborért, az egyik gazdag magyarlakta város, a másik kevésbé gazdag tótajkú község. Adjuk oda a szobrot Kiskőrösnek, ott missziót teljesít, mert tót atyámfiai látni fogják a lánglelkű apostol ércszobrát, mementó lesz ez nekik, rágondolnak, magyarok lesznek, és büszkék arra, hogy Petőfi Kiskőrösön született.[18] Vass József végül a Petőfi Társaság véleményét fogadta el, s a bronzszobrot Félegyháza kapta meg. Az ilyenkor szokásos összeesküvéselméletek lecsillapodása után az elöljáróság és az értelmiség is más feladatra koncentrált: az év végi centenáriumi ünnepségre, amely korábban nem látott nagyságú, sokakban szép emlékeket idéző nagyrendezvénye lett a településnek.[19]

Az ünnepségnek volt egy különleges színfoltja: a Kiskőrös és Járása hetilap külön Petőfi-számként[20] jelent meg ebből az impozáns alkalomból, vendégszerzők írásait közölve: Ferenczi Zoltán, a Petőfi Társaság alelnöke, Szávay Gyula főtitkár, Kruttschnitt Antal evangélikus főesperes mellett Polereczki János községi bíró és Melczer Gyula járási főszolgabíró is jegyzett egy-egy rövid cikket.[21]

A főbíró írása a Szobrot Petőfinek címet kapta, ugyanis a segesvári szobor elvesztésével a szoborállítási kedv nemhogy alábbhagyott, de igenis minden korábbit felülmúlt. 1922-től megújult az adományozási kedv, sőt, a járásban a főszolgabíró utasítására minden rendezvényen kötelezővé vált az adakozás. Nem lehetett megtartani egy rendezvényt, csak ha a szervezők valamicskét felajánlottak a szoboralapba.[22] A szoborbizottság tagjai voltak a járás községeinek bírái is. Kiskőrös mellett, mint a szobor talapzatára is felkerült: Akasztó, Bajaszentistván, Bócsa, Császártöltés, Csengőd, Érsekcsanád, Hajós, Kecel, Nemesnádudvar, Páhi, Prónayfalva (Tázlár), Soltszentimre, Soltvadkert, Sükösd, Szeremle községek, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósága, a járások főszolgabírói, a rendezett tanácsú városok, valamint Kecskemét törvényhatósági joggal felruházott város lakossága is támogatták adományaikkal az elkészítését.

1922-ben elkészült a két árajánlat Horvay János és Szentgyörgyi István szobrászművészek részéről, s a bizottság már ekkor az utóbbi mellett döntött.[23] A szobor talapzatának szánt mészkövet 1923-ban vásárolták meg, szeptember hónapban Fabrók Ferenc budakalászi kőfaragó kezdte meg kimunkálását.[24] A 3 méter magas ércalakra befolyt összeg végül 1926 áprilisára szaporodott fel oly mértékben, hogy a bizottság megrendelhette Szentgyörgyitől, a korábban letárgyalt feltételek szerint. Az eredeti tervek szerint 1927. július 31-én avatták volna fel.[25] Még Reményik Sándor költőt is sikerült meggyőzniük, hogy verset írjon a nagy költő tiszteletére, ez lett A sírtól a bölcsőig című, melyet a kiskőrösi magyaroknak címzett. Az események azonban másként alakultak, sőt, az avatás majdhogynem az évtized botrányába fulladt.

Kezdődött azzal, hogy Zoltán János lapszerkesztő, a Petőfi Irodalmi Kör elnöke és a Melczer Gyula közti ellentét a 27-es év folyamán elmélyült. Zoltán János ugyanis a tervezett szoboravatóra megjelentette a maga és az irodalmi kör kiadványát, a Petőfi-könyv, benne Kiskőrös vázlatos történetével címűt, amelyet az elöljáróság nem kezelt úgy, ahogyan ő szerette volna, sőt, egyenesen mellőzték. A szobor talapzatára az adományozó községek, városok mellett (teljesen jogosan) felkerült Melczer Gyula neve is, s ezt Zoltán János az általa szerkesztett Kiskőrösi Hírlapban és az Új Nemzedékben sérelmezte, sőt, oda nem illőnek nevezte.[26] A dolgok innentől kezdtek elfajulni: a Kiskőrös és Járása főszerkesztője, dr. Vékony Gábor a védelmébe vette a főbírót, sőt, Zoltán János eredményeit jelentéktelennek, hamisnak titulálta. Az ügy egy látszólag véget nem érő odamondogatássá alakult, amelynek következménye volt például a Petőfi-könyv szabályos betiltása.[27] A sok sárdobálás végül ugyanolyan gyorsan véget is ért, a felek kölcsönösen bocsánatot kértek és visszavonták sértő állításaikat.[28]

A szoborállítás ügye eközben tovább késlekedett: a július végi időpontra még nem készült el a nagy mű, ezért el kellett halasztani az átadást szeptemberre. Azonban az avatás ismét akadályba ütközött: bár Lehoczky János építész az alapozási munkákat már elvégezte (teljesen ingyen), sőt, a szeptember 3-án átvett szobrot fel is állították,[29] az átadóünnepség ismételten elmaradt. Ennek oka, hogy az elöljáróság a centenáriumi ünneppel ellentétben erre az alkalomra már országos jelentőségű ünnepi műsort szeretett volna, Melczer Gyula pedig ígéretet kapott rá a vármegyei vezetéstől, hogy maga Horthy Miklós kormányzó fog eljönni, viszont „Őfőméltóságát zimankós őszi időben nem kívánatos ily szabadban tartandó ünnepségre elvárni.” Ezért ismételten elhalasztották az avatóünnepséget a következő év tavaszára.[30]

Így érkeztünk el 1928. március 15-éhez, amikor végre felavatták Kiskőrös második Petőfi-szobrát, végül Horthy kormányzó nélkül, országos vendégsereg nélkül, szép, járási jelleggel. Az adományozó községek, városok képviselői ugyanis eljöttek.[31] Sőt, még 1927. május 20-án, az alépítmény és a talapzat építésénél egy időkapszula is került a kövek közti résekbe, amelyet cinkdobozba zártak a jövőnek. Tartalmazott egy dr. Kováts Vilmos által írt szobortörténetet, valamint egy okiratot, amelyet az adományozók mellett bárki aláírhatott.[32]

Turán István


[1]Vasárnapi Újság 1857. 9. szám. Ugyancsak neki köszönhető a vörös márvány emléktábla elhelyezése a szülőház homlokzatán 1861-ben.

[2] Kiss Béla: Petőfi emlékek Kiskőrösön. Kiskőrösi Petőfi Társaság, Kecskemét, 1956. 38.

[3] Uo. 4041. o.

[4] Uo. 4142. o.

[5] Uo.

[6]Alkotmányos alapokra helyezte volna Magyarországot, ugyanakkor államjogilag továbbra is örökös tartományként létezhetett volna a birodalomban.

[7] A feszült politikai helyzetben Teleki László összeomlott és 1861. május 8-án öngyilkosságot követett el.

[8] A 44. számú Báró Kellner ezred katonái.

[9] Suba György: Adatok, iratok Kiskőrös múltjából. Szerzői kiadás, Kiskőrös, 2006. 170.

[10] Pest Megyei Levéltár, Nagykőrösi Osztály, Safáry József szolgabíró iratai, Kiskőrös, 18561861. 3. őe.

[11] Uo.

[12] Pest Megyei Levéltár, Nagykőrösi Osztály, Safáry József szolgabíró iratai, Kiskőrös, 18621870. 4. őe. 2124. sz. irat.

[13] Vasárnapi Újság 1862. aug. 17. 33. szám.

[14] Kiskőrös és Járása 1918. feb. 24.

[15] Kiskőrös és Járása 1928. feb. 11.

[16] Kiskőrös és Járása 1922. jan. 15.

[17] Kiskőrös és Járása 1922. jan. 29.

[18] Országgyűlési Irományok, Képviselőházi napló, 1922. 323.. A község lakói addig is büszkék voltak Petőfire.

[19]Részletes és kortárs beszámoló: Komáromi János: Szilveszter éjszakáján, Kiskőrösön. In Csatangolások mindenfelé. Genius Kiadó, Budapest, 1930. 4351.

[20] A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban ma is elolvasható a teljes tartalom.

[21] Kiskőrös és Járása, Petőfi szám, 1922. dec. 31.

[22] Kiss Béla i. m. 43. o.

[23] Kiskőrös és Járása 1922. ápr. 30.

[24] Kiskőrös és Járása 1923. szept. 16.

[25] Kiskőrös és Járása 1926. máj. 1.

[26] Kiskőrösi Hírlap 1927. júl. 30.

[27] Kiskőrösi Hírlap 1927. szept. 24.

[28] Kiskőrös és Járása 1928. ápr. 28.

[29] Az eredetileg tervezett „fabódé”-t, amely eltakarta volna az avatásig, végül érthető okokból elhagyták.

[30] Kiskőrös és Járása 1927. szept. 10.

[31] Kiskőrös és Járása 1928. márc. 17.

[32] Kiskőrös és Járása 1927. máj. 14.