Bélyegkép

Könyvek és lapbotrányok a kolozsvári kaszinókban

Fazakas László írása
A reformkorban a társadalmi átalakulásoknak köszönhetően Magyarországon és Erdélyben is kezdtek megjelenni és elterjedni az egyletek, szalonok, kaszinók. 1848 előtt legalább 500 egylet működött Magyarországon, míg Erdélyben és a Partiumban 100. Ezekből a legtöbbet, összesen 80-at, Pest-Budán hozták létre.

Az egyletek közül talán a legjelentősebbek az olvasótársaságok és kaszinók voltak.[1] Az egylet alapszabályaival, közgyűléseivel, választásaival a közélet iskolájának számított,[2] és egyben a modern demokrácia előfutárának is tekinthető. A termekben folytatott vitatkozások, véleményütköztetések olyan közvéleményformáló eszméket szültek, amelyek a reformkor polgári, gazdasági és művelődési törekvéseit szolgálták.[3] Az egyletek többsége a társasági és művelődési célok mellett pártolta az irodalmat, a színházat, a művészeteket és fontos szerepet játszottak városuk szellemi életének fejlesztésében is.[4] A kulturális tevékenységek mellett a részvényesek élvezhették az egyletek, kaszinók által nyújtott különböző szórakozási lehetőségeket is: játéktermek, zenés estélyek, táncmulatságok.[5]

Kolozsváron már az 1830-as években léteztek különféle zártkörű vagy magánjellegű olvasóegyletek, könyvkereskedések, könyvkölcsönzők,[6] amelyek mind a szellemi élet igényeit elégítették ki. Ekkoriban a városnak négy olvasóegylete volt, ezek közül csak egy az, amely igazán a hazai szépirodalmat részesítette előnyben: a Könyvtári Egyesület. A Nőegylet által működtetett olvasókör leginkább német és francia remekműveket, az Olvasó Társaság nagyrészt német könyveket tárolt. Az 1843-as évben alapított Reading Club az angol szépirodalom népszerűsítője volt.[7] Az 1830-as években alakult két kaszinó is jelentős számú kötetállománnyal rendelkezet (Kolozsvári Casino, Polgári Társalkodó). A késő reformkorban létrejött Kolozsvári Olvasótársulat az irodalmi kultúra széles körű terjesztését tűzte ki célul. 1847-ben már több mint 500 kötettel rendelkezett, ezek javarészt német és angol irodalmi művek voltak. A könyvtári állományukban megtalálhatók voltak Schiller, Goethe, Byron, Cooper, Heine, Hauff jelentősebb művei.[8]

Ezek a társadalmi egyesületek jelentősen növelték a város kulturális szerepét, hiszen egy olyan korszakról beszélünk, amikor még csak kezdeti igényesség volt az irodalom után. A magyar főrendiség jelentős része nem használta anyanyelvét, a köznépet nem érdekelték a könyvek. Ez a helyzet az 1840-es években változik meg, amikor a magyar olvasóközönség teljesen átalakul. A parasztság és városi polgárság egyre jobban érdeklődik a magyar olvasási szokások iránt. A köznemesség olvasói érdeklődése megváltozik, fogékonyabbá válnak a nemzeti haladás, fejlődés ügye iránt. Sokat változtat a szellemi és politikai hozzáállásukon a Széchenyi és társai által megfogalmazott reformpolitika vagy éppen más polgári-liberális eszmeáramlatok.[9]

Egyes följegyzések szerint (Kolozsvári Naptár, 1846) az alacsonyabb társadalmi rétegeket is egyre inkább érdekelték a könyvek és a társalgás. Ezt bizonyítja, hogy a református egyháztanács által, 1832-ben megnyitott hidelvei népiskolának 94 tagból álló olvasótársasága és 400 kötetből álló könyvtára volt, ahová a hidelviek folyamatosan eljárogattak.[10] (De nemcsak városokban jöttek létre olvasótársulatok. Több olyan vidéki település is létezett, amelyek képesek voltak egy kisebb könyvtár felállítására. Az ilyen kis települések olvasótársulatainak a tagjai leginkább a helyi birtokosokból és értelmiségiekből tevődött össze.[11]

A Kolozsvári Casino megalakulásának évében (1833) 35 folyóiratot járatott, könyvtári állománya a forradalom előtt már több mint 3000 kötetet számlált. Ez igen jelentős számnak tekinthető, figyelembe véve, hogy a többi erdélyi egyesület könyvtára a forradalom előtti időkben nem érte el az ezres nagyságrendet.[12] Például a dévai kaszinó 726 kötettel,[13] a gyulafehérvári kaszinó 400 kötettel, míg a marosvásárhelyi olvasótársulat 1837-es megalakulásakor szintén csak 400 kötettel rendelkezett, pár év múlva könyvtári állománya 650 kötetre emelkedett, viszont a nagyenyedi kaszinóban már 1500 kötet állt a tagok rendelkezésére.[14]

1841-ben a Polgári Társalkodó könyvtári állománya egy nagyobb adománynak köszönhetően szintén súrolta az ezres határt.[15]  Könyvtárában a legnépszerűbb kötetek között szerepeltek Petőfi, Vörösmarty versei, Jókai, Garai, Tompa és Kemény művei, továbbá a neves külföldi írók lefordított kötetei (Schiller, Dickens, Balzac, Cooper). A nagyvilág eseményei iránt érdeklődők számára közel 50 időszaki kiadványt kínált a Társalkodó.[16] Az egyesületen belül felállítottak egy tíz tagú könyvvásárló bizottságot is, amelynek az volt a feladata, hogy beszerezze a legérdekesebb és legélvezetesebb olvasmányokat.[17] Az 1848-as alapszabályzat szerint a könyvvásárló bizottság legfontosabb feladata, hogy a kaszinó könyvtári állományát folyamatosan gyarapítsa, és az erre elkülönített anyagi forrásokat a megfelelő könyvekre használják fel. Havonta egyszer gyűlést tartottak, az elnök hiányában a jegyző vezette az ülést.  A bizottság összetétele: 1). rendes elnök. 2). a könyvtárnok. 3). 6 bizottsági tag. 4). a pénztárnok. 5). a jegyző.[18] A kaszinótagok a könyvtárból kivett minden könyv után 1 krajcárt fizettek.[19] Az 1850-es években a könyvtár állománya már 6000 kötetből állt.[20]

LAPBOTRÁNY A KOLOZSVÁRI KÖRBEN

Az 1868-ban alapított Kolozsvári Kör könyvtáráról, olvasóközönségéről a dokumentumok hiánya miatt csak nagyon keveset tudunk. Azt viszont igen, hogy a kaszinó vezetősége (figyelembe véve, hogy a tagok többségét a városi értelmiségiek alkották) nagyon fontosnak tartotta: az egyesület könyvtára minden részvényese számára megfelelő és kielégítő legyen. A könyvtári alap összegyűjtése érdekében többször rendeztek táncestélyeket, amelyek „Kör-bálként” híresültek el.[21]  

Mint általában a legtöbb kaszinó, a Kolozsvári Kör is fontosnak tartotta, hogy a könyvek mellett az újságok, napilapok, hetilapok, folyóiratok is legyenek rendszeresen járattatva. Az akkori olvasói szokások egyik legalapvetőbb formája a napi sajtó figyelemmel kisérése volt, ami nemcsak a jól informáltságot és a tájékozódást biztosította, hanem jelentős kulturális tartalommal is rendelkezett. A kaszinó a politikai semlegesség jegyében arra törekedett, hogy minden politikai irányzatú újságból legyen egy-egy. Azonban az évek során több lappolitikai botrány is megrázta a kaszinót, ami arra utal, hogy az elvi semlegességet nem volt egyszerű a gyakorlatban is érvényre juttatni. Az egyik leghíresebb eset a Verhovay Gyula által szerkesztett Függetlenség című napilap körül alakult ki. (Verhovay Gyula a Függetlenségi Párt tagja volt, azonban a párt 1883 áprilisában kizárta és a lapját kitiltotta a pártból. Lapja – a Függetlenség – a tiszaeszlári per során erős antiszemita propagandát folytatott és tudatosan zsidóellenes hangulatot keltett.[22]) Közvetlenül a Verhovay kizárása után megrendezett közgyűlésen több függetlenség párti tag a lap azonnali kitiltását követelte. Követelésüket azzal magyarázták, hogy a lap mások becsületébe gázolt. Szász Béla (kormánypárti) egyetemi tanár, az akkori Kör elnöke felhívta a figyelmet, hogy az alapszabályok szerint az egyesület politikamentes, ezért az indítvány elhalasztását kérte, amit a közgyűlés jóváhagyott.[23] Azonban a Fővárosi Lapok 1883. november 3-ai tudósítása szerint már arról olvashatunk, hogy a Kolozsvári Kör, a zentai és hajdúböszörményi olvasókörökkel egyetemben kizárta a Függetlenséget.[24]

A későbbi évek során a Kör közgyűlése további lapkizárásokat rendelt el. 1894-ben a kaszinó kitiltotta (más források szerint csak tárgyalta annak kitiltását)[25] a Magyar Állam című egyházpolitikai napilapot, mivel állítólag annak 1894. december 12-ei számában megjelent cikke megsértette a „koronás apostol király személyét”.[26] Még ugyanebben a hónapban a Bolond Istók élclapot is kitiltották, mert az szintén egy, a királyt sértő képet jelentetett meg. A Kolozsvári Kör a következőt nyilatkozta az ügyben: „Az a durvaság melyet a Bolond Istók 1894 dec. 18-ai számában Consummatum című képpel – ama tisztelettel és szeretettel szemben mellyel a magyar nemzet a legalkotmányosabb király iránt viseltetik, – elkövetett, annyira megbotránkoztató, hogy ennek a lapnak a Kolozsvári Kör olvasó asztalán továbbra helyet nem adhat.a Kolozsvári Kör igazgató választmányának 1894. december 22-én tartott üléséből.[27] A Fővárosi Lapok szerint az élclapot szintén kizárta a szegedi kaszinó, és a temesvári belvárosi társaskör.[28] Az újságok tudósításai alapján megállapítható, hogy a Kolozsvári Kör részvényesei között nagy népszerűség övezte a király személyét és erős intoleranciával fogadtak bármilyen más véleményt, ami sértette azt.

POLITIKAI SEMLEGESSÉG A KOLOZSVÁRI NEMZETI KASZINÓBAN?

A kolozsvári Nemzeti Kaszinó könyvtárára már az 1896-os megalakulását követően is nagy figyelmet fordított az egyesület tisztikara. Gondoskodtak a megfelelő berendezésekről, új könyveket vásároltak, hazai és külföldi lapokat, folyóiratokat rendeltek, így a Körtől átvett 941 mű (1697 kötetben) 1898-ban már 244 új művel (387 kötetben) gyarapodott.[29]

A Kolozsvári Körhöz hasonlóan a Nemzeti Kaszinóban is előfordultak lappolitikai botrányok, ami azt bizonyítja, hogy itt is (legalábbis ebben az esetben) csak elvben volt jelen a politikai semlegesség. Ennek ellenére a kaszinó alapszabálya kimondta, hogy: „Testületi működése köréből azonban ki van zárva minden politikai és felekezeti jellegű tevékenység.”[30]

Az 1913 márciusában tartott közgyűlés heves indulatokat váltott ki a tagok között. Néma Ede és Sipos Gábor vezetésével több tag is azt kérte a kaszinói vezetőségtől, hogy tiltsa ki Tisza István lapját, a Magyar Figyelőt és indítványozták a Magyar Köztársaság megrendelését. Az akkori elnök, Fekete Gábor, az egyesület alapszabályait figyelembe véve figyelmeztette a tagokat, hogy a kaszinóban tilos a politizálás. Ezt követően a közgyűlésen zajos tüntetésbe kezdtek és megzsarolták a vezetőséget, hogy kilépnek a kaszinóból, ha nem zárják ki Tisza István „reakciós” szellemben szerkesztett lapját. Többen azt kifogásolták, hogy a Magyar Figyelő tévtanaival veszélyezteti az „igazi magyarságot”. A nyomásnak engedve Fekete Gábor elnök elrendelte a titkos szavazást, amelynek keretében mindössze csak három tag szavazott a Magyar Figyelő kizárása ellen – számolt be a Pesti Hírlap és a Népszava.[31] Azonban a konzervatív szellemű Budapesti Hírlap (állítólag a kolozsvári Nemzeti Kaszinó felkérésére) ennek pont az ellenkezőjét tudósítja. A lap szerint a kaszinói közgyűlésén megbukott a Magyar Figyelő kizárása ellen benyújtott indítvány, mert csak négyen szavaztak a lap kitiltása mellett.[32] Az eset pontos bemutatásához további kutatások szükségesek.

Az impériumváltást követően a kolozsvári Nemzeti Kaszinó továbbra is arra törekedett, hogy a megváltozott körülmények ellenére a lehető legjobb könyvtári szolgáltatást biztosítsa a részvényesek számára. Ez a célkitűzés nagyrészt sikerült is, azonban az 1940-es évekre a könyvtár látogatottsága visszaesett. Ezt követően pedig a háború és a szovjet megszállás valószínűleg a teljes könyvtár felszámolásához vezetett.[33]

A reformkorban megalakult Kolozsvári Casino és a Polgári Társalkodó a Széchenyi István által megfogalmazott közművelődési célok elérése érdekében fontosnak tartotta, hogy egyesületük ne pusztán egy társasági vagy szórakozási helyként működjön, hanem legyenek kulturális programjaik, támogassák a művészetet, rendezzenek jótékonykodási estélyeket, neveljenek és szorgalmazzák a haza szellemi felemelkedését. A kulturális és szellemi élet terjesztésének legfontosabb eszköze a könyvtár volt, éppen ezért a frissen megalakult kaszinók elsődleges feladatai közé tartozott annak felállítása. Az évek folyamán a kolozsvári kaszinónak sikerült egy igen jelentősnek mondható kötetállományt beszereznie, amely a nemzetközi és a hazai szépirodalom legfontosabb műveit tartalmazta. Ezekben az években, amikor nem léteztek nyilvános városi könyvtárak, a kaszinók által összegyűjtött és rendszerezett könyveknek meghatározó szerepe volt a közművelődés terén, ezáltal pedig nagymértékben gazdagították Kolozsvár kulturális életét.

 

Fazakas László

 

[1] Pajkossy Gábor: Egyesületek Magyarországon és Erdélyben 1848 előtt. Korunk IV. (1993). 4. sz. 104−106. 
[2] Pajkossy Gábor: Polgári átalakulás és nyilvánosság a magyar reformkorban. Előadások a Történettudományi Intézetben. MTA Történettudományi Intézet, Bp., 1991. 17–18. 
[3] Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Akadémiai Kiadó, Bp., 1978. 93.
[4] Goda Éva: A reformkori Debreceni Casino története (18331945). Társasági élet és művelődés. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen, 2011. 31.
[5] Fülöp Géza i. m. 93.
[6] Merza Gyula: A Kolozsvári „Nemzeti (Magyar) Kaszinó” és elődintézményeinek százéves története. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, Kvár., 1940. 5. 
[7] Kolozsvári napló... Erdélyi Híradó, 1843. márc. 7. 110.
[8]Dankanits Ádám: Olvasó társulatok, polgári társalkodók és kaszinók. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (a továbbiakban NyIrK) XII. (1968). 1. sz. 101. 
[9] Fülöp Géza i. m. 262–264.
[10] Merza Gyula i. m. 5. 
[11]Dankanits Ádám i. m. NyIrK. XII. (1968). 1. sz. 102.
[12]Dankanits Ádám i. m. NyIrK. XII. (1968). 1. sz. 100.
[13] László Zsigmond: A dévai Nemzeti Kaszinó monográfiája. Laufer Ny., Déva, 1911. 12.
[14] Dankanits Ádám i. m. NyIrK. XII. (1968). 1. sz. 100–101.
[15] Merza Gyula: i. m. 8.
[16] Dankanits Ádám i. m. NyIrK. XII. (1968). 1. sz. 101. 
[17] Merza Gyula i. m. 10.
[18] A kolozsvári Polgári Társalkodó alapszabályai. A K. Főtanoda betűivel, Kolozsvár, 1848. 23–24.
[19] Merza Gyula i. m. 10.
[20] Merza Gyula i. m. 12.
[21] Merza Gyula i. m. 19. 
[22] Újság az újságíróért: Verhovay és a függetlenség. In: A magyar sajtó története. Szerk.: Szabolcsi Miklós, Kosáry Domokos, Németh G. Béla. II/2.  (http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/518.html, a letöltés ideje: 2017. 2. 27.)
[23] A Kolozsvári Körben. Fővárosi Lapok, 1883. ápr. 25. 617.
[24] A kolozsvári kör. Fővárosi Lapok, 1883. nov. 3. 1645.
[25] A felségsértő „Magyar Állam”. Kolozsvár, 1894. dec. 13. (nincs oldalszám).
[26] Kolozsvár legtekintélyesebb társasköre... Fővárosi Lapok, 1894. dec. 14. 2969.
[27] Kitiltott felségsértő lapok. Kolozsvár, 1894. dec. 24. (nincs oldalszám).
[28] Consummatum est. Fővárosi Lapok, 1894. dec. 23. 3073.
[29] Merza Gyula i. m. 28.
[30] A Kolozsvári Nemzeti Kaszinó alapszabályai. Ajtai K. Albert Magyar Polgár nyomdája, Kolozsvár, 1897. 3.
[31] A kolozsvári nemzeti kaszinó tüntetése Tisza István ellen. Pesti Hírlap, 1913. márc. 6. 24.; A kolozsvári kaszinó Tisza ellen. Népszava, 1913. márc. 6. 6–7.
[32] Politika a kaszinóban. Budapesti Hírlap, 1913. márc. 11. 12.
[33] Lásd Fazakas László: Közösség és kultúra a kolozsvári Nemzeti Kaszinóban 1922 és 1944 között. Honismeret, XLIV. (2016) 6. sz. 78–82.