Széphalom öröksége és az ifjúság

Kováts Dániel írása
Gondolatok A Magyar Nyelv Múzeuma 10. születésnapján.

1. 2018. április 23-án ünnepeltük a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma tizedik születésnapját, s a jubileumi konferencián anyanyelvünk, nyelvhasználatunk mai állapotát és jövendő lehetőségeit vizsgáltuk. Meggyőződésem, hogy a magyar nyelv jövőjének az ifjúság az igazi letéteményese. Minden nemzedéknek van felelőssége a nyelvhasználat, a beszédmód alakításában, de a legifjabbaké formálható, formálandó úgy, hogy az örökség minél kevésbé csorbuljon, hogy a friss elemek szervesen beépülhessenek a hagyományos formákba, kifejezéskincsbe. A nyelvtudósok egy része óv ugyan a nyelv „természetes” alakulásába való beavatkozástól, belőlem azonban a tanárember szól, akinek hivatása az anyanyelvi nevelés. Nemcsak a reménység él bennem, hogy ez a megszentelt hely és ez a tízéves intézmény a nyelvállapot gyarapításának szolgálatára képes tanulóifjúságunk körében, hanem a bizonyosság is, hiszen a Széphalommal kapcsolatos ‒ itt megidézendő ‒ történelmi tapasztalataink meggyőződéssé formálhatják a reményt.
2. 145 évvel ezelőtt nyitották meg a Kazinczy dolgozószobájának helyén emelt, Ybl Miklós, illetve Szkalnitzky Antal által tervezett klasszicizáló emlékcsarnok kapuját a nagyközönség előtt, s keresni kezdték a módját, hogy az a parkkal és a benne rendbe tett sírokkal együtt látogatott kultuszhellyé nemesedjen. Az emlékhely akkori birtokosa, a Magyar Tudományos Akadémia azon kezdett fáradozni, hogy legalább a két közeli iskolavárosból szervesen kösse Kazinczyhoz és Széphalomhoz az ifjúságot. Beöthy Zsolt előterjesztésére az Akadémia I. osztálya azt javasolta 1887 tavaszán, hogy évente 10 aranyat fordítsanak a sárospataki református főiskola akadémiai (tehát teológiai és jogi) tagozatán egy Kazinczy életét és munkáit vizsgáló pályatétel jutalmazására, és 5–5 arannyal ismerjék el a sárospataki református és a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumnak egy, a magyar irodalmi tanulmányokban kitűnt diákját. Ezt 1890-ben a sárospataki állami tanítóképző ifjúsága számára fölajánlott további 5 arany jutalommal egészítették ki. A sátoraljaújhelyi hetilap így adott hírt a kezdeményezésről: „A Kazinczy-jutalom fölött egyik évben az ujhelyi, másik évben a sárospataki tanári kar fog határozni. A jutalmakat a mauzóleumban fogják kiosztani a nyerteseknek alkalmi ünnepség kíséretében.”
Az 1887–88-as tanévben megrendezték a zempléni ifjúság első széphalmi zarándokútját. A síron elhelyezett virágokkal tartották ébren a kultuszt, amelynek indokoltságára, értelmére annak idején Petőfi és Kölcsey emlékeztetett már. Az emlékcsarnok előtt megemlékezéssel, szavalatokkal, énekkari számokkal idézték meg Kazinczy szellemiségét. Sárospataki diákéveiről szólva Móricz Zsigmond elmondta: „A Kazinczy házához kivittek bennünket Széphalomra, s ez egy életre elhatározó befolyást gyakorolt rám.” Ő 1896. május 14-én mint ötödikes gimnazista gyalogolhatott el Sárospatakról Kazinczy sírjához és emlékcsarnokához. Az ünnepről így, ilyen körmondattal számolt be akkor a Sárospataki Ifjúsági Közlöny: „A tanári kar és az ifjúság még jókor reggel indult Széphalomra, hogy elzarándokoljon nemzeti szellemünk újra ébresztőjének sírjához s emléke előtt lerója a tisztelet, hála és kegyelet adóját a ‘szent öreg’ iránt s hogy az ő példáján minden szépért, nemesért, a tudomány, művészet és a nemzeti szellem ügyéért lelkesedni s tettre buzdulni tanuljon annak példáján, ki nagy tehetsége és mind haláláig meg nem szűnő munkásságával ezredéves kulturánkban magának az első között szerzett hervadhatatlan babért.”
A sárospataki és a sátoraljaújhelyi közép- és felsőfokú iskolák tanárai belátták, hogy a széphalmi emlékhelyben milyen személyiségformáló erő rejlik. Elsősorban Kazinczy erkölcsi példáját igyekeztek az ifjúság elé állítani. 1889-ben Chyzer Kornél akadémikus az ünnep céljáról ezt mondta: „Lelkesedünk magunk nagyjaink emlékén és lelkesedésre buzditjuk ifjuságunkat, mely hivatva van az ősök munkáját tovább fejleszteni, a nyelvet pallérozni, a nemzeti nagyságot növelni.”
Az ifjúság számára kitűzött pályatételek között ilyenek szerepelnek: „Birálatos visszatekintés Kazinczy Ferencz költészetére”; „Emlékbeszéd Kazinczy Ferenc felett”; „Kazinczy Ferenc gyermek- és ifjúkora, különös tekintettel sárospataki tanulói pályájára”; „Az Erdélyi Levelek méltatása”; „Kazinczy Ferenc mint cserkészideál”, „Kazinczy nyelvújító munkássága”; „Kazinczy munkásságának jelentősége irodalmunkban”. Nagy elismerést jelentett a legsikeresebb pályázó diák számára, ha felkérték a széphalmi ünnepség szónokának. Az iskolások tanáraikkal gyalogszerrel, esetleg szekereken vállalták a Sárospataktól mintegy 18 kilométernyi zarándok-utat; 1930-ban nyílt először lehetőség arra, hogy az időközben megépült hegyközi kisvasúton utazzanak.
3. 1909-ben Kazinczy születésének 150. évfordulójáról emlékeztek meg Sátoraljaújhelyen. Négyesy László akadémikust kérték fel az ünnepi beszéd megtartására, akit megérintett a hely szelleme. Ezt mondta többek között: „Ez tehát az a táj, melyen Kazinczy Ferenc szemei, azok a messze jövőbe néző szemek, annyiszor körüljártak! Ez az a talaj, melyet az ő léptei, nemzeti nagyságunk felé irányzott léptei, megszenteltek! […] A levegő, melyet szívok, a szó, mely fülem-be csendül, a lélek, mely a szóban és a szemek tekintetében felém sugároz, ugyanaz a levegő, az a szó, az a lélek, mely őt is éltette s lelkébe a nemzeti lelket élesztő erőt adott.” Biblikus képek-kel folytatta: „Itt vagyok tehát a próféta lakóhelyén; itt állt az égő csipkebokor, itt a Sion hegye, hol a törvénytábla adatott, s honnan negyven évi bujdosás után elvezette népét az igéretföldének határához!” Ez a személyes hangú, felhevült megközelítés jelzi a genius loci, a helyi ihlet sugárzását, amely egybeforrt Kazinczy szellemi jelenlétével.
A II. világháború, a kommunista fordulat, az iskolák államosítása, az Akadémia átszervezése után az „akadémiai aranyak” motiváló szerepe megszűnt, a térség középiskolái azonban továbbra is hagyományos kötelezettségüknek tartották és tartják máig, hogy a képzési ciklus során legalább egyszer, amikor Kazinczyról tanulnak, elhozzák a diákokat az emlékhelyre, s koszorúzással, szavalattal, énekszóval fejezzék ki tiszteletüket. 1973-ban pedig sátoraljaújhelyi kezdeményezésre indult az „Édes anyanyelvünk” középiskolai nyelvhasználati verseny, amely az idézett előzmények egyik folytatása, s amelynek ünnepélyes eredményhirdetése, immár 45 éve októberben, Kazinczy születésnapja tájékán itt történik, a Mester nyughelye körül.
Sok más jele is van annak, hogy Kazinczy meghatározó, élő részese lett a zempléni–abaúji régió szellemi hagyományának. Csak néhány jellemző példát sorolok fel ennek igazolására. A piarista ‒ tehát római katolikus ‒ sátoraljaújhelyi gimnázium 1895-ben megalakult önképzőköre a református Kazinczy nevét vette föl. A kassai értelmiség összefogásából létrehozott s hosszú éveken át igen sikeresen munkálkodó kulturális egyesület Kazinczy nevével alakult 1898-ban, Sátoraljaújhelyen pedig 1902 és 1944 között a Zemplén Vármegyei Kazinczy Kör volt a motorja a város és a megye szellemi életének. E sikeres előzményeknek az ösztönző hatása motiválta a kezdeményezőket abban, hogy 1985-ben megalakítsák a Kazinczy Ferenc Társaságot, amely rendezvényeivel, kiadványaival 33 éve meghatározó erővel vállal szerepet a ré-gió kulturális életében, a honismereti hagyományápolásban és a Kazinczy-örökség gondozásá-ban.
4. Az évek során Széphalom hazánk leglátogatottabb irodalmi emlékhelye lett, nem véletlen, hogy itt indult mozgalom anyanyelvünk múzeumának létrehozására. Ez az egyedülálló intézmény ugyan nem az ország, illetve a Kárpát-medence földrajzi középpontjában áll, hanem ‒ a mai országhatárt tekintve ‒ a peremvidéken, mégis azt mondhatjuk: érthető és indokolt, hogy itt, Kazinczy telkén emelték falait. Itt, a nyelvhatáron, a leginkább veszélyeztetett felvidéki, kárpátaljai, partiumi végek találkozási pontján áll mint erődítmény és mint otthon. Szép-halom Kazinczy idejében is távol esett a Habsburg-birodalom, illetve benne Magyarország kulturális központjaitól, mégis szellemi centrummá magasodhatott, mert neves lakója be tudta fogadni Európa szellemi áramlatait, és mert kezdeményezéseivel össze tudta kötni itt álló szerény hajlékából alkotótársait a magyarság ébredező gócaival, Kassával, Kolozsvárral, Pesttel, Pozsonnyal, Győrrel, Pannonhalmával, Debrecennel, Marosvásárhellyel, hazánk íróival, iroda-lompártolóival. Érthető, hogy a Nemzeti Örökség Intézete történelmi emlékhellyé avatta Széphalmot.
Kazinczynak köszönhetjük, hogy a széphalmi kultuszhelyből szellemi otthon teremthető, és hogy ennek ösztönző légkörét A Magyar Nyelv Múzeuma határozhatja meg. A mai születés-napon indokoltan jelenthetjük ki, hogy az első évtized beváltotta az alapítók reményeit: a múzeum új mozgásokat indított az anyanyelvi ismeretterjesztésben, s a Petőfi Irodalmi Múzeum kebelében elismert eleme lett a hazai kulturális intézményhálózatnak. A megbecsülés nemcsak vonzó kiállításainak, egyedi kulturális rendezvényeinek, tartalmas kiadványainak köszönhető, hanem főként az ifjúságot célzó sokszínű kínálatának, tehát annak a felismerésnek, hogy anya-nyelvünk jövőjéért akkor teszi a legtöbbet, ha az ifjú nemzedékeket vonzza magához. Akik gyakrabban ellátogatnak e falak közé, óvodás gyermekekkel találkozhatnak, akikhez mesékkel, mondókákkal, játékokkal közelítik itt nyelvi értékeinket. Iskolai csoportok vetélkedésének lehetnek tanúi, amelynek során a diákok szókincsük, nyelvtani tudatosságuk, kifejezésbeli kreativitásuk szintjéről tehetnek bizonyságot; anyanyelvi játékokban vagy szavalóversenyben mér-hetik össze erejüket, esetleg a Betűvetők szépíró versenyébe kapcsolódhatnak be. Családokkal találkozhatnak, amint megállnak egy-egy nyelvemlék másolata előtt a régi írásformát betűzgetve, vagy épp azt latolgatják, mi lehet egy tájszó értelme, esetleg arról vitáznak, hol beszélnek a legszebben magyarul, vagy játékosan megoldják a Nyelvlesen – Kalandozások a nyelv körül és a Beszélő helynevek című tárlatokhoz kapcsolódó feladatokat. Igen gazdag az ifjúságnak szánt kínálat, indokolt és örvendetes tehát, hogy a széphalmi múzeumnak ítélték 2015-ben a múzeumpedagógiai nívódíjat.
5. Abból indultam ki, hogy ifjúságunkon, a mindenkori ifjakon múlik a magyar nyelv jövője. Lányainkat és fiainkat azonban mi, szülők, nevelők indítjuk el útjukon, s ha tudjuk, milyen hatásokkal kell számolniuk, felkészíthetjük őket nemcsak a túlélésre, hanem a gyarapodásra is. Tapasztaljuk már, hogy a megállíthatatlan globalizáció a felületi sokszínűséget hirdeti a mély gyökerű helyi és nemzeti hagyomány lekicsinylésével. Miközben a magatartásmodelleket, az életmódot egyneművé teszi, a nyelvhasználatban szaporítja az idegenszerűségeket. Rombolja a családi közösséget, s ezzel a nemzedékek közötti tapasztalatátadást. A kommunikáció technikai eszköztárának példátlan fejlesztése ellenére elbizonytalanítja és elszigeteli az egyéneket, akik egy idő után sivárnak érzik a maguk kis világát; kietlennek környezetüket, tartalmatlannak mindennapjaikat.
Vannak elkerülhetetlen változások az emberiség történetében, mindig kínálkozik azonban lehetőség arra, hogy a mozgó világban megőrizzük a lélek biztonságát. Széphalom ebben segíthet. Azzal, hogy megérezteti velünk a hagyományban rejlő kincset, annak tudatát, hogy egy folyamat szerves részei vagyunk, tudjuk, honnan jövünk, s merre megyünk tovább. És azzal, hogy felmutatja egy nagy előd példáját, gazdag nyelvi örökségünket, tehát szilárd talajt érzünk lábunk alatt, otthon vagyunk. Tudatosítanunk kell, hogy Széphalom ‒ akárcsak nemzeti létünk többi emlékhelye ‒ megszentelt föld, amelyet megérintve megnyugszunk, új erőre kapunk, s védelmet szerzünk sokféle ragály ellen. Ehhez a tudatosodáshoz Kazinczy szép halma és rajta múzeumunk maradandó hatásokkal járulhat hozzá. Biztos vagyok benne, hogy sikerrel teljesíti hivatását, s minden magyarnak szellemi otthont kínál.

Kováts Dániel