A Honismereti Szövetség és a Budapesti Honismereti Társaság nevében búcsúzom Karacs Zsigmondtól, fővárosi szervezetünk alelnökétől, országos elnökségünk tagjától, kedves barátunktól.
83 évesen ment el, tehát szép kort élt meg és ez nemcsak az évek száma miatt igaz, hanem az eltelt élet minősége miatt is. Munkás élet volt az övé a szó minden, illetve legteljesebb értelmében. Már gyermek- és ifjúkora sem volt egyszerű, hiszen 1940-ben született és néhány év alatt többször is költöznie kellett a családnak a hivatásos katona lovastűzér édesapa állomáshelyeire, Nyíregyházára, majd Nagyváradra. Még a világháború befejezése előtt, 1944 szeptemberében visszatért a család a szülőfaluba, Földesre. Itt, a református elemiben kezdte meg tanulmányait, majd 1951-től Budapesten folytathatta. Gimnáziumi tanulmányait 1956-ban félbehagyta és a forradalom után lakatosipari tanuló lett. 1959-ben szakmunkás oklevelet szerzett, de gyári munkája mellett is továbbtanult, és befejezte a középiskolát, mégpedig két tanintézményben, a József Attila Gimnáziumban és a Bánki Donát Gépipari Technikumban is leérettségizve. A katonaság után megnősült és három fia született. Később Földesre is visszakerült, szülőhelyén is dolgozott, majd 1972-1976 között Hajdúböszörmény szerepel az életrajzban és végül, 1976 végétől újra Budapest, pontosabban Kőbánya, ahol élete végéig élt. Kőbányán, a MÁV Északi Járműjavítójában végigjárta a ranglétrát, fizikai munkásként kezdte, majd művezető, középvezető lett. Innen ment nyugdíjba, mely időpontól kezdve aztán igazán teljesen a honismeret-helytörténetnek élhetett.
Karacs Zsiga bátyánknak élete mondhatni két szálon futott: egyrészt volt az említett fizikai, kenyérkereső munkás élet és párhuzamosan a másik: a szellemi, kutatói munka, amiben kiteljesedhetett. Szabadidejében családtörténeti és helytörténeti kutatásokat folytatott, és eredményeit folyamatosan publikálta napilapokban, folyóiratokban, múzeumi, egyetemi és helytörténeti kiadványokban. Közben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar, majd történelem szakos bölcsész diplomát szerzett. 1980-ban érte el ezt az életében, abban az évben, amikor önálló kiadványban megjelent, még 1974-ben Hajdúböszörményben írt, Földes történeti és mai család- és ragadványnevei című műve. Ennek előszavában így fogalmazott: „Ebben a kis füzetben összegyűjtött anyaggal szeretnék hozzájárulni szülőfalum hagyományainak megőrzéséhez, s jó lenne, ha az érdeklődőket további kutatásokra ösztönözné ez a kis tanulmány. Így méltó emléket állíthatok szeretett nagyapámnak, Karacs Józsefnek. Az ő kedves emlékének ajánlom ezt a kis füzetkét, hiszen ő keltette föl bennem a vágyat szülőfalum megismerésére és megismertetésére.” Ebből a két mondatból kiviláglik az ő legfőbb törekvése: szülőföldjét, hazáját megismerni és megismertetni. Ez éltette őt később is, ezt tette őt aztán a honismereti mozgalom szorgalmas munkásává. A Honismereti Szövetség elnökeként, budapesti szervezetben tagtársaként erről szólnék még majd néhány szót megemlítve ugyanakkor azt is, hogy Zsiga bátyánk még számos szervezetben vett részt tevékenyen.
Ő – ahogy Halász Péter is megfogalmazta – „a honismereti mozgalom iránt elkötelezett, ízig-vérig megszállott ember” volt, a 70-es évektől aktívan részt vett a Hazafias Népfronton belül működő mozgalmunkban. Az aktivitás, aki ismerte őt, tudja mit jelentett nála: járt-kelt az országban, sok helyen adott elő és sokat publikált is. De mindenki visszaemlékezhet rá, hogy ő igazi, a szó eredeti értelme szerint résztvevője volt honismereti konferenciáinknak, hiszen ha valakiben biztosak lehettünk, hogy hozzászóló lesz, akkor az Karacs Zsiga volt! Minden témához tudott saját kötődést, érdekességet fűzni, így mindig volt tartalma, veleje annak, amit mondott. Hogy általában hozzászólásai hosszúra nyúltak, hát az is igaz, de haragudni emiatt sem lehetett rá. A lelkesedés mindig átütött ezeken és ezért nemcsak tisztelték, de szerették is őt közösségünkben. Bizony, a nagy honismereti család szeretett tagja volt ő. És közösségünk ezt a tiszteletet és szeretetet életében minden módon ki is mutatta felé. Még a népfontos időben megkapta az akkor létező kitüntetéseket, majd a rendszerváltoztatás után Szövetségünk is többször kitüntette: 1998-ban a Honismereti Munkáért Emlékérmet, 2002-ben pedig a Bél Mátyás Emlékplakettet kapta meg. Három évvel ezelőtt, 80. születésnapján pedig Halász Péter írásával köszöntöttük őt a Honismeret hasábjain. Országos folyóiratunknak egyik legrégebbi szerzőjét is tisztelhettük benne. Nevezetes írása volt a földesi II. világháborús katonalevelekről szóló, az 1981/3-as számban megjelenő cikke, ami a szovjet nagykövetség tiltakozását is maga után vonta és ami miatt majdnem be kellett zúzni a számot. Sok fontos írást közölt még Zsiga bátyánk a lapunkban, ezekről éppen ő publikált egy részletes visszaemlékezést a Honismeret 50 éves jubileumi számában, tavaly decemberben. Ennek bevezetője így szól: „Hol is kezdjem? Ha így végiggondolom, magam is meglepődöm, hogy minden mindennel összefügg. Talán az sem véletlen, hol születtem. Magyarországon, ami életem és minden lépésem meghatározta, de ez már maga a honismeret mindenestül.” És ezután Földesről ír, a szülőfaluról, ahol aztán később először vette a kezébe a Honismeretet, amelyet akkor még Honismereti Híradónak hívtak.
Igen, Földes… Bemutatta azt, hogy mennyi értéke van ennek a kis településnek. Ahol fél évszázaddal előtte Karácsony Sándor született. Természetesen vele is sokat foglalkozott. Zsiga bátyánk egyébként abban is a honismerők alaptípusához, illetve az igazi lokálpatriótákhoz tartozott, hogy – egy kis túlzással – mindent és mindenkit Földeshez tudott kötni. Így jegyeztem én is meg (neki köszönhetően) sok évvel ezelőtt ennek a településnek a nevét és amikor Bárándon nyaraltunk és átmentünk a földesi termálfürdőbe, nem kell elmondanom, hogy nekem pedig ki jutott az eszembe. Persze, hogy ő, aki egész életében megtartotta és büszkén képviselte kötődését szülőfalujához, Földeshez.
A Bihari Diéta első kötetében megjelent írásában a következőt olvashatjuk: „Bihar számomra több mint egy kutatási téma, személyes ügy.” Karacs Zsigmond valóban így élt és példát mutatott nekünk, hogy is kell megélnünk magyarságunkat! Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük!
Drága Zsiga, nagyon hiányozni fogsz nekünk, nyugodj békében!
Debreczeni-Droppán Béla
elnök, Honismereti Szövetség
(Elhangzott 2023. április 19-én, az Óbudai Temetőben.)
