Kisfaludy Sándor 1772-ben született Sümegen, Kisfaludy Károly bátyja. Győrött és Pozsonyban filozófiát és jogot tanult, majd 21 évesen belépett a Lipót huszárezredbe, amivel elindult a katonai pályája. 1793-ban nevezték ki hadnagynak. Két évvel később ismerkedett meg Szegedy Rózával. Ezután Milánóba ment, ahol francia hadifogságba esett, és ekkor kezdett el írni. Szerencsével hazajutott, majd 1800-ban megnősült, feleségül vette Szegedy Rózsát, 1805-ig Kámban élt, majd hazaköltözött Sümegre, ahol az írással és a gazdaság irányításával foglakozott. Ez idő tájt ismerhette meg a közönség Himfy szerelmei c. művét, majd Regéi c. művével irodalmi díjat is nyert. Ebben a Balaton menti várakról ír. Tagja lett a MTA-nak és a Kisfaludy Társaságnak. Felesége 1832-ben elhunyt, második felesége Vajda Amália lett. Ő 1841-ben hunyt el, ami után boldogságot életébe a Balatonfüredi Nyári Színház felépítése és üzemeltetése hozott. 1844. október 28-án hunyt el Sümegen.
Az alábbi linkeken életéről és a hozzá köthető cikkeket olvashatnak a Honismeret folyóiratban.
Nagy Miklós: A badacsonyi Szegedy Róza ház, Honismeret, 8. évf. 3 szám, KRÓNIKA, 1980. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1980/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=199&layout=s
Vörösmarty Géza: Gaal György, a magyar népmesék lelkes gyűjtője, Honismeret, 11. évf. 2. szám, ÉVFORDULÓK, 1983. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1983/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=95&layout=s
Cséby Géza: A sümegi Darnay-gyűjtemény, Honismeret, 12. évf. 1. szám, KRÓNIKA, 1984. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1984/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=56&layout=s
Zákonyi Ferenc: Hajózási ünnepség áldozattal, Honismeret, 14. évf. 1 szám, TERMÉS, 1986. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1986/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=42&layout=s
Ács Anna: Veszprém megye az irodalomban, Honismeret, 21. évf. 3. szám, HAGYOMÁNY, 1993. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1993/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=261&layout=s
Praznovszky Mihály: Irodalmi emlékhelyek határon innen és túl, Honismeret, 4. évf. 1. szám, EMLÉKHELYEK, 1996. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1996/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=28&layout=s
A főváros és a nemzet múltja iránti elkötelezettséggel. Skultéty Csabával beszélget Székely András Bertalan, Honismeret, 26. évf. 6. szám, TÁRLAT, 1998. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1998/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=679&layout=s
Kováts Dániel: Helyismereti tankönyv az iskolai nevelésben, Honismeret, 28. évf. 1 szám, ISKOLA ÉS HONISMERET, 2000. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_2000/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=18&layout=s
Miklósi Sikes Csaba: A sümegi római katolikus temető, Honismeret, 30. évf. 2. szám, HAGYOMÁNY, 2002. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_2002/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=191&layout=s
Kisfaludy Sándor: Levél Kazinczy Ferencnek, 47. évf. 6. szám, ISKOLA ÉS HONISMERET, 2019. https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_2019/?query=TEXT%3D(%22Kisfaludy%20S%C3%A1ndor%20%22)&pg=713&layout=s
Pintér Jenő: A magyar irodalomtörténete: tudományos rendszerezés 5. kötet A magyar irodalom a XIX. század első harmadában, Budapest, 1932. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarIrodalom-magyar-irodalomtortenet-1/magyar-irodalomtortenet-pinter-jeno-5116/5-a-magyar-irodalom-a-xix-szazad-elso-harmadaban-15FC/kisfaludy-sandor-185E/kisfaludy-sandor-elete-185F/