Kétszáz éve hunyt el Schwartner Márton
„Az ember attól még nem ismeri az országot, hogy ott született. […] Megszámlálhatatlanul sokfélék a dolgok, amelyeket a statisztika átfog.”
Schwartner Márton
„A TANÁRNAK TERMETT FÉRFIÚ”
Schwartner Márton gazdag késmárki evangélikus cipszer kereskedő ötödik gyermekeként a „család legkiválóbb tagjává lett”.[1] Elemi iskoláit Késmárkon végezte. Utána 5 évig Miskolcon élt a magyar nyelv elsajátítása céljából, majd a pozsonyi és a késmárki líceumban folytatta tanulmányait. A protestáns diákok továbbtanulása azonban az országon belül, felsőfokon sokáig nem volt biztosított, mert az 1635-ben, Pázmány Péter (1570–1637) jezsuita esztergomi érsek által alapított első egyetemi intézményünkbe, Nagyszombaton (jelenleg Szlovákia: Trnava) kizárólag katolikusok jelentkezhettek. Míg a céhlegények szakmai fejlődésük, mesterré válásuk érdekében indultak a nagyvilágba, a protestáns diákok tapasztalatokat gyűjteni, diplomát szerezni mentek Európa neves egyetemeire. A felvidékiek úti célja főként valamely németországi város – így például Wittenberg, Halle, Jéna, Heidelberg, Göttingen – volt.[2] Schwartner Márton e helyek közül Göttingát választotta, hogy a kor legnevesebb történetírói – August Ludwig Schlözer (1735–1809), Johann Christoph Gatterer (1727–1829), Ludwig Timotheus Spittler (1752–1810) – előadásait hallgathassa. A professzorok felfigyeltek a lelkes, kiváló tanítványra és olykor az ő gondolatainak is helyt adtak folyóiratukban.[3]
Schwartner hazatérte után báró Prónay László gyermekeinek tanítója, majd két-két évig a késmárki (1784–1786), illetve a soproni (1786–1788) líceum tanára volt. Sopron az 1780-as években kultúrközpont szerepét töltötte be, közel volt Bécshez és közel volt Pesthez. Huszonhat évesen úgy érezte, ez a hely javára lesz mind neki, mind a líceumnak.[4] Valóban, a soproni gimnáziumnak kifejezetten fellendülést jelentett, hogy a kivételes tehetségű tanárt 1786-ban sikerült megnyernie. Tevékenységét Müllner Mátyás (1818–1902) igazgató utólag így jellemzi: „Tanárnak termett férfiú, ki élt-halt a hivataláért s ritka tudományossága mellett egyszersmind azon még ritkább tulajdonnal bírt, hogy meg tudta választani a tudományok tág és gazdag mezején azt, ami éppen az ifjúság igazát szolgálta. Meg tudta különböztetni a mellékest a fontostól. Emellett, pedig mint a tudományok lelkes hirdetője az ifjúságba tudott lelket verni. Nem egészen két évig tartott működése a soproni tanodán, de méltán fénypontul tekinthető ennek történetében. Serege az ifjúságnak özönlött Sopronba, különösen az ország felső vidékeiről, a híres Schwartner tanár úr oktatásában részesülendők.”[5]
Tanította a klasszikus irodalmat, Európa és Magyarország földrajzát, mégpedig úgy, hogy „kiket addig a tanulók helytelen magyarázás miatt igen kevésre becsültek, rész szerint helyes és célszerű magyarázás, rész szerint szívre ható magasztalás által minden jobb érzésűekben tiszteletet gerjesztett. […] Sok élénkséggel, tűzzel, hivatalbeli buzgósággal, deák, magyar, német nyelven jeles ékes szólást egyesíte.”[6] Működése az uralkodó, II. József szemében is jelentősnek tűnt, s 2 év után, kívánságára 1788-ban, Pestre hívják. A soproni diákok március 7-én tisztelgő elégiával búcsúztatják. A német nyelvű alkalmi vers szerzője tanítványa, Asbóth János (1768–1823) volt, aki a későbbiekben a Festetics György alapította keszthelyi gazdászati szakiskola, a Georgikon igazgatójaként véste be nevét a történelmünkbe.
Mária Terézia, az oktatást szívügyének tekintő uralkodónőnk (1740–1780) 1777. március 6-án a nagyszombati egyetemet áthelyeztette az ország székhelyére, Budára. A négy karból (teológiai, jogi, bölcsész, orvosi) álló egyetem az ország legjelentősebb felsőoktatási intézménye volt. A bölcsészeti kar hat új tanszékkel bővült, közülük három a természettudományokkal, három a történeti segédtudományokkal foglalkozott. Az utóbbin belül jött létre az oklevéltan, címertan és pecséttan tanszéke. A trónon Mária Teréziát követő II. József (1780–1790), hogy az ország legfontosabb hivatalait Budára telepíthesse, az egyetemet 1784-ben Pestre költöztette. Schwartner Márton professzor az első volt, aki evangélikus létére, 1790-től mint az oklevéltan és címertan professzora, s egyúttal az egyetemi könyvtár őre, katedrát kapott e helyen. Előtte a jezsuita történetíró, a budai és a pesti Egyetemi Könyvtár vezetője, Pray György, majd a polihisztor Bél Mátyás tanítványa, a történész, könyvtáros Cornides Dániel oktatta e tárgyakat.
Schwartner Márton előadásainak forrása a több kiadást is megélt, német nyelven írt Introductio in artem diplomaticam praecipue Hungaricamcímű saját műve volt,[7]amely 1821-ben, Perger János átdolgozásában magyarul is megjelent.[8] Az írás bevezetőjében bemutatja az általános okleveleket s felhívja a figyelmet az előfordulható hamisítványokra. A továbbiakban kiemeli az oklevéltan szerepét a tudományok terén, majd a diplomák általános jegyeivel és megjelenési formáival is foglalkozik.[9]
A korabeli feljegyzések szerint Schwartner e munkájának sikere, olvasottsága Kisfaludy Sándor 1801-ben megjelent Hymfí szerelme című dalsorozatával vetekedett.
A KÖNYVTÁROS
Az Egyetemi Könyvtár korábbi igazgatója, Schönvisner István 1818. augusztus 31-én, a váradi kanonoki státuszért, egyik pillanatról a másikra otthagyta állását. Az intézményt pedig az e helyen már a másodőr (1790–1794), majd az első őr szerepét betöltő, nemzetközi hírnévre is szert tett Schwartner professzor vezetésére hagyta.
Schwartnernek itt, tevékenysége első pillanatától kezdve, a könyvtár tudományos személyzetével együtt, nehéz sorsa volt. Magas előírásoknak kellett megfelelni: még a másodőr is csak komoly tudományos háttérrel rendelkező egyetemi tanár lehetett. Mindenért harcolniuk kellett (fizetés, előléptetés), és a kettős munkakört – egyetemi tanárságot, könyvtárosi teendőket – nehéz volt együtt ellátni.[10]
Schwartner e nehézségekkel küzdve is minden munkakörét magas szinten látta el. Célja a legértékesebb, legritkább könyvek módszeres beszerzése volt. Ezt többek között Bécsben, Lembergben, Augsburgban könyvkereskedők, a londoni árveréseken pedig megbízott licitálói segítségével valósította meg. Javasolta az egyetemi tanácsnak, hozzon határozatot arra, hogy az egyetemi professzorok adományozzanak könyveikből a könyvtár javára. Kiemelkedő munkája ellenére azonban igazgató sosem lett. Kinevezését Alagovich Sándor (1760–1837) rozsnyói püspök kétszer akadályozta meg azt hangoztatva, hogy „az evangélikusok nem dinasztia hűek”.[11]
A STATISZTIKUS
A statisztika eredetileg államszámtan volt. Maga a „statisztika” szó is az „állam” jelentésű latin „status”-ból alakult ki. Az ókortól kezdve arról tájékoztatta az államok vezetőit, mekkora adókat vethetnek ki alattvalóikra és hány katonára számíthatnak egy eljövendő háborúban.[12] Tudománnyá válásának kezdete a XVII. század.
A német leíró statisztika azokat a módszereket mutatta be, amelyekkel az adatok feldolgozhatók, elemezhetők. Kezdettől fogva egyetemi diszciplína. A statisztika másik ága, az angol politikai aritmetika abban segített, hogy hogyan lehet részleges ismeretek alapján következtetéseket levonni a valóság egészére vonatkozóan.[13]
A statisztika története Magyarországon az 1500-as évek közepétől kezdődött. A leíró statisztika első magyar nyelvű képviselője, a legújabb kutatások szerint, az 1700 körül született, egyetemet végzett földmérő, matematikus Kovács János Johannes Fabricius volt, aki az esztergomi birtokok több megyére kiterjedő, áttekintő térképét már 1739 előtt elkészítette.[14] Oláh Miklós esztergomi érseknek a XVI. századból származó Magyarország című, statisztikai jellegű műve foglalkozott terményekkel, állatokkal, ércekkel, de még adatok nélkül. Az adózás megszervezése céljából Bél Mátyás a Notitia Hungariae novae historico-geographica című műve, a magyar térképészet megalapítója, Mikoviny Sámuel (1698–1750) térképeivel illusztrálva, tíz vármegye leírását tartalmazza.
Schwartner, életrajzírója szerint, már Késmárkon és Sopronban is tanított statisztikát, hiszen Göttingából hazajövet meg volt „fertőzve” ezzel a tudománnyal.[15] A göttingeni iskola hatásának legjelentősebb bizonyítéka, a Statistik des Königreichs Ungarn az alábbi gondolatának a jegyében született:
„A statisztika egy óceánhoz hasonló, mely számtalan nagy és kicsiny folyót, miután ezek az állatok és növények millióit táplálták és éltették, ölel magába. Egy ország földrajza pont oly jó szolgálatot tesz neki, mint a számtan. Egy állam gazdaságának ismerete éppúgy, mint a peres eljárás, az irodalom éppúgy, mint a bányászat, az egyházkormány éppúgy, mint a hadügy, a népességi táblázatok. […] Egy állam oknyomozó története a statisztikusra nézve nem csak hasznos, hanem nélkülözhetetlen.”[16]
1796-ban fejezte be munkáját, de a hosszadalmas cenzúra miatt csak 1798-ban adták ki Pesten. A könyv első része Magyarország földrajzát, népességét, gazdaságát, iparát és kereskedelmét, a második rész a politikai alkotmányt mutatja be, míg a harmadik a kormányzattal és a közigazgatással foglalkozik. Legértékesebb fejezete a korabeli népességre vonatkozik. Mivel az egész országra szóló adatokkal nem rendelkezett, ezért következtetései Selmecbányára és Pestre terjednek ki. A halálozást mutató számok tragikus képet tárnak elénk: e két városban többen haltak meg, mint ahányan születtek. A népesség foglakozás szerinti megoszlásáról is tájékoztat: az első helyen létszámban az ügyvédek állnak, és úgy tűnik, az oktatás mint hivatás már akkor sem volt népszerű. A gazdasági viszonyokon belül foglalkozik a mezőgazdasággal, erdészettel, gyümölcstermesztéssel. Az iparról szóló részben kézi-, gép- és gyáripart különböztet meg. A céhekről szólva Pesten és Debrecenben adatokkal szemlélteti, hogy az egyes nemzetiségek milyen céhekbe tömörültek. Így például, hogy a magyarok csizmadia, szabó és borbély céheket hoztak létre és hogy Pesten 1770-ben 13 934 céhmesterrel lehetett számolni. Pestről egyébként megjósolta: „Pest szabad királyi városa, Magyarországnak gyorsan emelkedő Londona.”[17] A közjogi részben a törvényekről, trónutódlásokról szól, továbbá a rendekkel, az országgyűléssel, a polgársággal és a jobbágysággal is foglalkozik.
A közigazgatást érintve a kancelláriára, a helytartóságra, a megyei és szabad királyi városokra terjed ki a figyelme. Az igazságszolgáltatás keretében pedig a törvényekre, a bíróságokra és tevékenységükre. Vannak olyan megfigyelései, adatai – mint pl. a magyarországi rendházakra vonatkozóan –, melyek hosszú időn keresztül megbízhatóak voltak.[18]
Nagy munkát tükröz az adatok összeszedése. Az anyaggyűjtést Késmárkon és Sopronban földrajzból, történelemből, közjogból végezte. Forrásai voltak: állami okiratok, rendeletek, megyei, püspöki és országgyűlési jegyzőkönyvek. Tanulmányozott alapítóleveleket, s valamennyi hazánkban megjelent leíró történeti művet, sőt, a Magyarországról szóló külföldi szerzők írásait is ismerte. Orvosi statisztikai adatokkal is bővítette könyvét. Anyaga elmélyítését segítette az 1784–87-ben II. József (magyar király:1780–1790) által elrendelt és végrehajtott katonai népszámlálás. Második kiadásának pedig az 1805-ös, I. Ferenc-féle nem nemes népesség összeírás az alapja. I. Ferenc (magyar király: 1792–1835) egyébként munkája elismeréseként már 1801-ben nemességgel jutalmazta.
A mű felépítése a leíró statisztika szerint történt, a következtetések levonásnál viszont az angol politikai aritmetika módszerét használta. Szintézise a földrajzi, társadalmi, mezőgazdasági népességi, vallási, iskolázási stb. viszonyoknak. Mindebből következik, hogy kritikus a magyar múlttal és nemegyszer rámutat Európától való elmaradásunkra. Tanítványa, Horvát István bírálta is ezért Schwartnert.[19] A bölcsész és jogi végzettséggel rendelkező Horvát István professzora halála után lett az egyetemen a magyar irodalom és nyelv helyettes tanára, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárosa és az egyetemi tanács jegyzője. Hazafias lelkesedéséből már az Introductiot is szenvedélyesen támadta: „inkább külföldi, mint magyar diplomatikát foglal magába”.[20] Schwartner statisztikai írását pedig egyenesen a magyar kulturális élet ítélőszéke elé állította. Felelősségre vonta Schwartnert, amiért német nyelven ír hazánkról, s azért a véleményéért, hogy szerinte Magyarországnak nincs szüksége külön tudós társaságra, mert a kultúrát Bécsen keresztül kapjuk.[21] Röpiratában magyartalansággal vádolja, mert állítja, hogy Mátyás Corvinái között egyetlen magyar nyelvű vagy magyar származású szerzőtől eredő sem akad.[22] Míg Horvát támadta mentorát, oktatóját, Schwartner egy másik, Sopronból származó tanítványa, Németh László, fellelkesülve mesterének a statisztikáról szóló előadásaitól, szintén peregrinált Göttingába, hogy még jobban kiokosítsa magát e tudományban.[23]
Schwartner Márton Horvát vádjaira ellenérvként ezeket hozta fel: „Minden honfinak jogában áll oly nyelvet választani műveinek írására, amely által meghallgattatását leginkább reméli.”[24] Rumy Károlyhoz írt levelében pedig így folytatja: „Már öreg és beteges vagyok. Schlözer is elnémult midőn tanítványai támadták […] nem írtam eléggé hazafiasan? […] magyarul jól tudok írni, azonban a nagyközönség előtt lefolyó tudományos vitatkozásba nem merek bocsátkozni.”[25]
Schwartner valóban nem hazafias érzület hiányából mellőzte a magyar nyelven való írást. A felvidéki cipszerek (betelepített szászok),[26] bár érzelmileg magyarok lettek, s a nyelvünket is elsajátították, német nyelvű iskolákban (felvidéki líceumok, német egyetemek) folytatott tanulmányaik következtében gyakorlottabbak voltak e nyelv használatában. Irodalomtörténészek több mint 100 évvel halála után így veszik védelmükbe: „Schwartner műveltsége a német felvilágosodás eszmevilágában gyökerezett, nem mérte fel a nyelvi gondolat jelentőségét. Azonkívül hiányzott a statisztika magyar nyelvűsége.”[27] „Horvát és barátai, évfolyamtársai a francia forradalom hatása alatt álltak.”[28] Schwartner Márton halála után 100 évvel a Vasárnapi Újság hasábjain így rehabilitálják: „németajkú tudós ugyan, de azért egyik legsovinisztább magyarként dolgozott a magyarság ügyéért”.[29]
Mai szemmel nézve művében kevés az adat, és hiányosak, de a saját korában ennyi is jelentős eredménynek számított. A német leíró statisztika atyjánál, Gotfried Achenwallnál (1709–1772) és követőinél csak később, Schwartner hatására jelentkezett a népességi statisztikának ily módon történő megközelítése. Schwartner már a gyakorlatban is megvalósította mindazt, amelyet a német leíró statisztika még csak elméletben fogalmazott meg. Műve a XIX. század eleji magyar tudományos irodalom egyik legjelentősebb alkotása, amely egyúttal európai viszonylatban az első speciális statisztikai szintézisnek is számít. A modern polgári statisztika tudományos kialakulását alapozta meg.
Napóleon, hogy megismerje hazánkat, Schwartner írását fordíttatta le franciára. A magyar honismeret megalapozása, kibővítése szempontjából Schwartner Márton munkája máig mérföldkőnek számít.
Bruckner Éva–Hollóházy Ildikó
[1] Lukcsics Pál: Schwartner Márton élete és tudományos jelentősége. Veszprém, 1914.
[2] Bruckner Éva: Egy elfelejtett magyar elit iskola: a késmárki líceum. Polgári Szemle XII. 2016. 4–6. sz. 395–417.
[3] Lásd Johann Christoph Gatterer: Ideal einer allgemeinen Weltstatistik. Göttingen, 1773. [36–40.] 43. Gatterer statisztikáját ismerteti Martin Gierl: Geschichte als präzisierte Wissenschaft. Johann Christian Gatterer und die Historiographie des 18. Jahrhunderts im ganzen Umfang. Stuttgart-Bad Canstatt, 2012.
[4] Mastalirné Zádor Mária: Schwartner Márton soproni kapcsolatai. Soproni Szemle XXVI. 1971. 3. sz. [245–253.] 246.
[5] Müllner Mátyás: A soproni evangélikus főtanoda története. A soproni ev. gyülekezet nevezetesebb eseményeivel együtt. Sopron, 1857. 85. (Németül: Sopron, 1857).
[6]Kis János superintendens: Emlékezései éltéből. Maga által feljegyezve. Első közlemény. Sopron, 1845. 58–63.
[7] Schwartner Márton: Introductio in artem diplomaticam praecipue Hungaricam (Bevezetés az oklevéltanba, különös tekintettel a magyar oklevéltanra). Pest, 1790. Második kiadás: Buda, 1802.
[8] Perger János: Bévezetés a diplomatikába vagyis az oklevél esmeret tudományába, melyet Schwartner Márton után némely változtatásokkal s hasznos bővítésekkel magyar nyelven kiadott a Trattner ny. 1–3. rész. Pest, 1821.
[9] Vesztróczy Zsolt: Fényes Elek emlékezete. Honismeret XXXI. 2003. 2. sz. 45–47.
[10]Tóth András: Az Egyetemi Könyvtár a ferenci abszolutizmus korában (1790–1823). Magyar Könyvszemle LXXIX. 1963. 1–2. sz. [186–213.] 192–194.
[11] Dümmert Dezső: Göttinga és a magyar szellemi élet. A Budapesti Egyetemi Könyvtár Kiadványai 15. Budapest, 1962.
[12] Dr. Pukli Péter–Végvári Jenő: A statisztika: tudomány és szakma. Statisztikai Szemle LXXXII. 2004. 1. sz. 5–30.
[13] Zemplényi András: A leíró és matematikai statisztika; https://zempleni.elte.hu/elstat21_1.pdf (Letötés: 2022. jan. 1.)
[14] Dávid Zoltán–T.-Polonyi Nóra: Az első magyar nyelvű leíró statisztika. Kovács János: Az esztergomi érsekséget illető jószágoknak Geographico Topografica descriptioja 1736–1739. Budapest, 1980. 112.
[15] Lukcsics Pál i. m. 17–20.
[16] Martin Schwartner: Statistik des Königreichs Ungarn. Ein Versuch von Martin Schwartner. II. kiadás. Ofen, 1809. I. rész. 26. (Második kiadás 3 részben: 1809. Második és harmadik rész; Harmadik kiadás: 1815).
[17] Laky Dezső: Az iparosok szociális és gazdasági viszonyai Budapesten. Az ipari élet múltja Magyarországon. Statisztikai Közlemények LX. 3. sz. Bp., 1930.
[18] Velladics Márta:Szerzetesrendi abolíció Magyarországon (1782–1790). Levéltári Közlemények LXXI. 2000. 1–2. sz. 33–52.; Lányi Károly: Magyarország egyháztörténelme (1526–1848). II. Esztergom, 1870. 313.
[19] Részleteiben lásd Muszka Erzsébet: A történelmi segédtudományok egyetemi oktatása a reformkorban. Magyar Könyvszemle LXXXVII. 1971. 1. sz. [12–23.] 13–18.
[20] Wenzel Gusztáv: Kovachich Márton György, Horvát István, Fejér György mint magyar történetmívelők. Közli: Soós István. Fons III. 1996. 1. sz. 51–71.
[21] Soós István: Kísérlet a magyar nyelvű diplomatika megteremtésére. (Horvát István és Schwartner Márton). Aetas XI. 1993. 4. sz. [44–91.] 44.
[22] Erős Vilmos: A XVI–XVIII. századi történetírás (II.). Világosság L. 2009. Ősz. [127–317.] 131.
[23] Horváth Róbert: Néhány gondolat a szociológia és a statisztika tudományának kezdeteiről, különös tekintettel a hazai vonatkozásra. Szociológia [III.] 1974. 1. sz. 49–63. Németh Lászlónak a műve, Az európai nevezetesebb országoknak rövid leírása I. k. Sopronban, magyar nyelven 1795-ben megjelent, s ezzel megelőzte Schwartner statisztikai munkájának kiadását, mert annak sok időbe tellett a cenzúrával hadakoznia.
[24] Vért András: Schwartner Márton. Statisztikai Szemle IV. 1952. 6. sz. 487–493.
[25] Idézi Lukcsics i. m.126. A levél eredetije az MTA Levéltárának kézirattárában található a Rumy-levelezés iratai között.
[26] Schwartner Márton élete végéig szepességi cipszernek tartotta magát. Hűségét szűkebb hazájához azzal is bizonyította, hogy 12 000 kötetből álló könyvtárát, 15 000 forint alapítvánnyal a késmárki líceumra hagyta, a késmárki szegény leányok kiházasítására pedig 15 000 forintot adott.
[27] Dümmert Dezső: Schwartner Márton és a nyelvi gondolat.Irodalomtörténet XLV. 1957. 2. sz. 215–223.
[28] Ferenczy János: Napi bejegyzések. OSZK Kézirattár. Quart. Hung. 463.
[29] Szathmári Mór:Budapest száz év előtt. A Pesti Hírlap Vasárnapja L. 1928. 52. sz. [41–42.] 42.