1959-ben magyar-történelem szakon végzett a szegedi egyetemen, ugyanott 1961-ben néprajzból doktorált. Pályáját tanárként kezdte a szarvasi gimnáziumban. 1960-ban hívták meg tudományos beosztásba a szegedi Állami Levéltárba. A Szegeden szerzett szakmai gyakorlattal 1965-ben a Békés Megyei Levéltár (akkori nevén a Gyulai Állami Levéltár) igazgatójává nevezték ki. 1967-1990-ig a Békési Élet című országosan elismert tudományos és közművelődési folyóirat felelős szerkesztője. 1980-1982 között három megye levéltár szakfelügyelője is volt.

1982-ben, az akkori megyei tudományfejlesztési tervek szerint, a Békéscsabán kialakítani kívánt komplex kutatóbázis funkciójára kijelölt Békés Megyei Múzeumi Szervezet élére helyezték. A megyei múzeumigazgatói tisztséget – 1991-ben újraválasztva – nyugdíjba vonulásáig, 1995 végéig töltötte be. Nyugdíjasként is aktív részese volt a megye és a dél-alföldi régió kutatásának, a közgyűjteményekkel tartalmas kapcsolatot tartott.

Levéltári szolgálata során munkatársaival együtt sikerült megvalósítani, hogy a Gyulán működő közgyűjtemény széles körű szerepet töltsön be a Békés megye múltjára vonatkozó kutatásokban és azok szervezésében, a honismereti munka közvetlen segítésében, az írásos és a szóbeli történeti ismeretterjesztés művelésében, az oktatás támogatásában. Mindezek érdekében sikeresen irányította, és maga is végezte a levéltárban őrzött iratok gyarapítását, igényes rendezését és a kutatásukat elősegítő, korszerűbb nyilvántartások (segédletek) elkészítését, a szakkönyvtár igen jelentős kibővítését. 1967-ben elindította a Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból című sorozatot, annak keretében a történelem oktatását szolgáló összeállításokat is. Eredményei közé tartozik, hogy a nagyon súlyos levéltári raktárhiány enyhítésére, továbbá a levéltári munka területi kiterjesztésére 1976-ban sikerült elérnie Békésen egy fióklevéltár létrehozását. Megyei levéltár-igazgatóként – főképpen Békéscsabán és Orosházán – már 1966-tól kezdve részese volt a múzeumokkal együtt rendezett időszakos történeti kiállításoknak, közreműködött a néprajzi-történeti állandó kiállítások forgatókönyveinek kidolgozásában, megvitatásában (Békéscsaba, Orosháza, Szarvas), a gyomai Kner Nyomdaipari Múzeum állandó”kiállításának megtervezésében. Kisebb művelődéstörténeti, irodalomtörténeti emlékkiállításokat önállóan is rendezett a megye múzeumaiban.

A megyei múzeumi szervezet igazgatójává történt áthelyezésekor a megye múzeumainak adottságuknak leginkább megfelelő, de az egész megyére kitekintő gyűjteményi, feldolgozási és kiállítási feladatokat kívánt adni. Létrehozta a megyei irodalomtörténeti gyűjteményt. Az MTA Régészeti Intézetével közösen sikerült elérnie a megyei, régészeti topográfia munkálatainak folytatását. Fontosnak tartotta, hogy a muzeológusok kutassanak és publikáljanak. A határon túli múzeumokkal és kutatókkal fenntartott kapcsolatok kibővítését Szabó Ferenc különösen 1986-től tudta közvetlenül előmozdítani, szakemberek, néprajzi és történeti kiállítások rendszeres cseréjével. A lehetőségek alakulása szerint (főként 1990-től) az aradi, a nagyváradi, a nagyszalontai, valamint a nagvbecskereki múzeummal szintén élő kapcsolatot tartott a békéscsabai múzeum.

A múzeumi munka területi kiterjesztése érdekében különös figyelmet fordított a korábban kellően nem gondozott, a vérkeringésbe be nem vont helyi (közületi vagy magánkézben lévő) gyűjteményekre. A rendszeres látogatáson és szaktanácsadáson túl rendszeresen bekapcsolta a gyűjtemények anyagát a múzeumok kiállításaiba. Másrészt – sok utánjárással – előmozdította önálló egységként történő kezelésüket, személyi ellátottságukat a tanácsi majd az önkormányzati helyi intézményi keretekben.

Tudományos, ismeretterjesztő tevékenységének az egyik fő ága a településtörténeti (részben néprajzi) monográfiák, tanulmánykötetek szerkesztése és írása. 1973 és 2002 között Mezőberény, Vésztő, Gyoma, Szeghalom, Medgyesegyháza, Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Öcsöd, Hódmezővásárhely és Makó esetében. Mint szerző közreműködött Szeged és Tótkomlós monográfiájában, a Battonyáról, Sarkadról, Mezőkovácsházáról készült történeti kiadványokban. A megye és az egész Alföld XXVIII-XX. századi történetét három nagyobb tanulmányban foglalta össze. A Békés megye gazdasági földrajza című kötetbe (1974). annak szerkesztése mellett, szintézist írt a mai megyeterület XVIII-XX. századi gazdasági és társadalmi fejlődéséről. „A mi Alföldünk” című kötetben (1996) a XIV. századtól máig áttekintette az alföldi megyerendszer alakulását, továbbá a magyar irodalom Alföld-ábrázolásának kiformálódását; a „Szép vagy alföld…” címmel megjelent műben (2002) pedig az egész Alföld kétszázötven éves történetét mutatja be a török kiverésétől 1944-ig. 1959 óta megjelent fontosabb tanulmányainak száma meghaladja az. ötvenet, a kisebb írásoké és recenzióké a kétszázat. Nagyobb dolgozatai jelentek meg német, szlovák és eszperantó nyelven Békés megyei témákról. „A dél-alföldi betyárv ilág” (1964) és a „Dél-tiszántúli munkásszerződések 1889-1944″ (1966) című könyveire, azok első feltárású adatainak értéke miatt, különösen sokszor hivatkoznak a hazai és külföldi kutatók.

Szabó Ferenc tudományszervező és szaklektori munkája a Békési Élet című ismeretterjesztő és tudományos folyóiratnál 1967-1990 között ellátott felelős szerkesztői tevékenységében volt a legátfogóbb. 1983-ban sikerült folytatnia a Békés Megyei Múzeumok Közleményei című sorozatot, amelyből tizenegy kötetet szerkesztett. Nem egy kötet hiánypótló témát ölel fel. Ilyen volt a megyei Munkácsy hagyományok összegzése, a Munkácsy-gyűjtemény ismertetése, a megye irodalmi hagyományainak bemutatása. Mint a nyomdászat és a könyvészet kutatója látta el Szabó Ferenc az 1970-es évektől a megszűnésig a Bibliotheca Bekesiensis című, különlegesen szép bibliofil könyvsorozat szerkesztését. Tizenhét kis kötetet gondozott, közkézre adva a kéziratos vagy már hozzáférhetetlen régi megyei helytörténeti munkákat és irodalmi alkotásokat.

A levéltári és múzeumi szakmai eredmények, továbbá a hely- és régiótörténetben elért eredményei alapján több cikluson át tagja volt a Levéltári Tanácsnak, majd a Múzeumi Tanácsnak, a Magyar Történelmi Társulat vezetőségének illetve választmányának, 1985-1988 között pedig az MTA Történettudományi Bizottságának, a Levéltári Közlemények szerkesztőbizottságának (1983-1989). A Szegedi Akadémiai Bizottság melletti Történettudományi Szakbizottság magyar történeti munkabizottságának és a Honismeret folyóirat szerkesztőbizottságának is aktív tagja volt.